HOTEL KASPROWY

A feszített vizű uszoda kényelmes nádfonatú székeiből a Gubalówka alsó szakaszára lehetett rálátni, a befutóra, ahol a pálya ellaposodik, s a sízők egyenes vonalú száguldásból széles ívű kanyarba mennek át, és nagy porfelhőt verve lefékeznek. Koktélt kortyolgattunk ott hárman, Mozsár Tata a Hámori és én, és mihaszna dolgokról beszélgettünk léhán, az élet nagy kérdéseiről, van-e élet a halál után, és ha igen, milyen élet az, létezik-e sör a túlvilágon, s léteznek-e lányok?
Mozsár Tata az öregek bölcsességével kijelentette: nem kellenek lányok, elég, ha sör van, én és a Testvér azonban más véleményen voltunk. Első ízben volt velünk Mozsár Tata Zakopánéban, először ízlelte a téli sportok nyújtotta különleges élményeket és élvezeteket, s tetszett neki a miliő. Igen, bátorsággal állíthatom, hogy tetszett, s bár a nap folyamán többször is fejre állt, a sűrűn kortyolgatott beherovka végül mindig átsegítette a holtponton.
Miért kellett Mozsár Tatának, az abszolút kezdőnek rögtön a hegy tetejéről próbálkoznia? Nos ennek egy fogadás állt a hátterében, amit még Pesten kötöttünk, s aminek az volt a lényege, hogy az öregfiú kijelentette mindenütt lejön, ahol mi le tudunk. Egy láda pezsgő bánta, ha nem.
Tata tartotta magát a szavához, vitézül ereszkedett a nyomunkban mindenütt, de ahol mi fékeztünk és kanyarodtunk, ő felbukott. Számtalan alkalommal ment át „fakutyába”, nem győztük számolni, becsületére legyen mondva azonban, állta a sarat. Legemlékezetesebb bukfencére a délelőtti utolsó menetben került sor, a pálya középső, elkeskenyedő részén, ahol a sízők átbújnak a főnikuláré vaspályája alatt az alagútban, s tovább száguldanak a völgy felé. Itt csak egy nyom volt lejárva, s a nyom mellett két oldalt mély a hó. A pálya kanyarodik, a sebesség számottevő. Mi elszáguldottunk, elől a Hámori, szorosan a nyomában én, de még nem értük el a túlsó kanyart, amikor mögöttünk kétségbeesett kiáltás harsant. Lefékeztem és hátranéztem. Még éppen láttam, ahogy Mozsár Tata rohanvást kifutva a nyomból, két kezével kétségbeesetten hadonászik, próbálja visszanyerni az egyensúlyát, aztán, láttam, lécei elől szétcsúsztak, s ő fejjel előre belezuhant jobboldalt egy buckába. Amikor visszagyalogoltunk és mellé értünk még derékig benne volt, kifele csak a két lába kalimpált a sílécekkel. Megmentettük, s most itt ült velünk a Kasprowy szálló feszített-vizű uszodájában a nádszékben, koktélt kortyolgatott és könnyelműen beszélt a halál utáni életről, ahol reményei szerint sok jó sört lehet majd elfogyasztani az öröklét végtelenül unalmas óráit morzsolgatva.
Mozsár Tata úgy képzelte, hogy a másvilág nagyon hasonlít a Kasprowy szálló uszodájához, ülünk majd a mennybéli hotel alsó szintjén oldalt a karszékekben, koktélt iszunk vagy sört, bámészkodunk kifele a hatalmas üvegablakokon, csillog a fény a feszített víztükör apró fodrain, s néger kisinasok legyeznek minket, míg kinn hull a hó. Kicsit ki is színezte a képet, lelkesen beszélt a teret betöltő elegáns, finom zenéről, s, ahogy egyre tovább jutott előre a látomás szivárványos mezején, már mennyei illatú szivarok bondorodó füstjét is észlelte képzeletbeli szaglószervével, -beszélni legalább is beszélt ilyesmiről.
Hámori rezzenéstelen tekintettel nézte, kék szeme tágra nyílt. Nem szólt közbe, -bár tudtam, alig bírja megállni-, hagyta, had mondja végig a Tata.
-Hát, tudod, -szólt aztán, amikor az utolsó szó is elszállt a medence kékje fölött, -nekem nem kéne ez a mennyország.
-És mégis, miért nem? -pökte oda fölényesen Mozsár Tata. Ivott egy kis koktélt, s a talpas poharat visszatette a nádszék mellé, a kőre. -Azt képzeled talán, hogy ez…..?!
-Igen azt, -szögezte le a Testvér, a tőle megszokott vehemenciával. -Unalmas. Nem csinálsz semmit, csak üldögélsz naphosszat, iszogatsz, bámészkodsz, fürdesz a túlvilági dicsőségben. Mi ebben az élvezet?
-Hát éppen ez, -mondta Mozsár Tata vállat vonva. -Az édes semmittevés.
De nem kellett a semmittevés a Hámorinak. Ő sízni akart a túlvilágon, teniszezni és vitorlázni. A Paradicsom az ő elképzelése szerint egy szép nagy túlvilági tengerpart teniszpályákkal, mólóval, vitorlás-hajóval a móló mellett. Reggel felkel az ember, teniszezik, úszik a tengerben, majd a drótkötélpályán felmegy a közeli gleccserre, gleccsersízésre. Ha elromlik a villanymotor, ami az egész instrumentumot hajtja az se baj, ott van a helikopter, azzal is fel lehet menni. Aztán jöhet a jó ebéd, sok sörrel, s miközben az utolsó kortyot magunkba öntjük, lenn a kikötőben a személyzet már húzza is felfelé a vitorlákat. Estig kitart a friss szél, dől a hajó, a hullámok taraja végig söpri a fedélzetet. Vacsora után sörözünk, s később belevetjük magunkat az éjszakai életbe. Jöhet a tánc és a szerelem.
-Bah, -mondta Mozsár Tata, kurtát böffentve. -Mit nekem a szerelem!
-Nekem kell a szerelem, -ellenkezett a Hámori. -Igényem van rá.
-Amire neked igényed van, az nem a szerelem, hanem a szerelem hulláma, -vélekedett Mozsár Tata. -Ne téveszd össze a hárfát a hanggal, a napot a fénnyel.
Míg ők ketten a túlvilágról értekeztek, a szokott rend szerint zajlott az uszoda élete. Német család érkezett, papa, mama, fehérbőrű kövér kisfiú, belemásztak a medencébe.
-Hogy jön ez ide? -Hámori Bandi nem ütközött volna meg a hasonlaton, ha el nem fogy időközben a koktélja. Lenézett a poharára, a pohár üres volt. Hámori Bandit elkedvetlenítette az üres pohár.
-Amit te szerelemnek nevezel, az nem szerelem, -mondta sóhajtva a Tata. -A hangot nem lehet hallani a receptor membránjának finom rezgése nélkül, és a sugár sem melegíti föl az űrt, amellyen átszáguld.
A Testvér átnézett rám segélykérőn.
Hiába bámult, én sem értettem a szimbolikát. Mozsár Tata olyan filozófiai magasságokba emelkedett iménti eszmefuttatásával, ahova képtelenség volt követni.
-Menjünk szaunázni, -javasoltam, mert sok volt már ez egy lélegzetre.
Társaim egyetértettek, az új eszme friss szele hulló falevélként sodorta el a régieket. Elméletek helyett a meztelen valóság élénk, tiszta képei vártak odaát. Két lány izzadt a fülkében, a felső polcon sültek maguk alá húzott lábakkal, pőrén szabadon. /Szabadon, mondom, mert aki meztelen, azt nem kötik a röghöz a ruha rongyai/
Hámori Bandi megszólította őket, -s talán nem értette-, megihlette Mozsár Tata iménti fejtegetése a napsugárról, ami nem melegít, csak hat.

Később, vacsora után bólingoztunk, aztán nyugovóra tértünk Mozsár Tata emeleti lakosztályában. Így telt el az öröklét egy napja, így bizony.