VI. A Zögling szárnyra kap

Telepes község panorámáját, ha az ember Pest felől érkezve szemléli, a domboldalban fekvő falu látképe határozza meg, a jellegzetes, magas, karcsú templom-toronnyal és a községháza piros tetős épületével.
Ha a terézligeti megállónál leszállunk a HÉV-ről, és átmegyünk az országúton a másik oldalra, jobb-kéz felől az öreg, használaton kívüli víztorony, és a Fésűsfonó égbenyúló kéménye vonja magára legelőször a figyelmünket. Azon túl észak felé széles vadvirágos rét terül el, a Szivas-patak völgye, ritkás fűzfa-ligetekkel, facsoportokkal. A patak part mögött kopár domboldalak magasodnak, középen trónol, mint már említettük a falucska a templomával, mellette pedig egy furcsán levágott hegy lankája keleti irányba vezeti a tekintetet. Valamikor homokbánya működött itt, s ennek áldásos tevékenysége nyomán lett a hegyoldal kettévágva. A rekultivációt sem a Tanács sem a Bizottság nem szorgalmazta kellő eréllyel, gyanítom, nem is tudták, mi az! Ha fa kellett, kiirtották az erdőt, ha homok, vagy kő, elhordták a hegyet. A szennyvizeket beleengedték ez élővizekbe, ez olcsó volt és praktikus, a termelés mutatói örvendetesen javultak, ki lehetett számolni, hogy ekkora fejlődési ütem mellett, az ország hamarosan utoléri, és el is hagyja az Egyesült Államokat.
A Szivas patakból történetünk idején még inni lehetett, három-négy év elmúltával azonban már nem, s Gnúfos, akit akkor már máshogy hívtak a barátai, sorkatonaként hazalátogatva lázas hasmenést kapott, mert botorul, többek intése ellenére merő nosztalgiázásból belekortyolt a patakba. A kommunális és ipari hulladékot az illetékesek nemes egyszerűséggel a városok, községek határaiba hordatták ki, ott senkit se zavart. Recycleing? Was ist das?
Tovább sétálva Bandinéni kocsmája felé, bal kéz felől, a vasúti töltés mellett, két-három óriási méretű őzbarna sziklát pillantunk meg. -„Medvebarlang” -mondta erről a főjegyzőúr a kis Gnúfosnak, amikor erre jöttek néhanapján. -„Pszt, csendesen, meg ne neszezzenek a mackók minket”!
Fos, amikor öregebb lett, nem hitt már a mesékben, mégis gyakran kapta magát azon, hogy a sziklák mellett elhaladva összerezzen: „itthon vannak-e vajon?”
Szépen ballagott már befele a házba a jó öreg augusztus, amikor az egyik derült, de szeles nap délelőttjén két gyerek botorkált keresztül a réten. Jó nagy ívben elkerülve a cigány-putrik sorát a patak part felé tartottak. Meztéláb volt mindkettő. A fiúcska hét-nyolc éves lehetett, a kislány talán tizenhárom.
-Nem látom őket, -mondta a kislány aggodalmaskodva a kisfiúnak, s kezét az éles fényben szemellenzőül homlokához illesztette. -Merre lehetnek?
-Ott vannak, -mutatott előre csontos kezével a gyerek, -ott, la, a fák között, ne arra nézz, te hülye, hanem emerre!
És tényleg, a látkép középső részén, ahol két óriási fűzfa összeborulva szerelmeteskedett, az egymást simogató ágak résein feltűnt egy parányi fehér-szárnyú repülőgép, körötte apró kis hangyák nyüzsögtek. A kicsi repülőgép most váratlanul elindult, csúszni kezdett lefelé a domboldalon. A kislány és a kisfiú megálltak, s kezüket szájuk elé kapva, lélegzet visszafojtva bámulták a szemük előtt lejátszódó csodát. A gép előtt szaladó alakok kitértek oldalra, s a repülő masina, uramfia, szárnyra kapott! Még látták, ahogy balról jobbra tartva, átrepül a fák közötti nyíláson, aztán egy másik facsoport eltakarta a kis fehérszárnyú repülőt.
-Fussunk, -kiáltott fel a kisfiú, és nénjét hátrahagyva vágtatni kezdett előre, a térdig érő fűben.
-Ne rohanj, dögölj meg, -szólt utána a lány, akiben Végvári Emőkére ismerhetünk, -jól kikapunk tőlök, ha arra rohangálunk, amerre repkednek.
Öccse azonban nem figyelt az intő szóra, talán el se jutott a tudatáig, amit nénje mondott. Átugrott egy kidőlt fatörzset, s eltűnt a patakpartot szegélyező rekettyésben.
-Hülye állat, barom, -mondta, csak úgy magának a kislány, hiszen, hát öccse úgy se hallhatta már ezeket a szavakat, -majd jól a fejedre esik az a vacak, -s azzal ő is futni kezdett a kissrác után.
Átlábaltak a patakon, s lihegve kapaszkodni kezdtek felfelé a domboldalra, amikor a fejük felett váratlanul egy óriási árnyék suhant át: a repülőgép! Olyan közel volt, hogy le kellett kapni a fejüket, élesen, tisztán hallatszott a szél fütyülése a szárnyakon, látták a pilóta elkerekedő szemét, ahogy begazolva lefelé bámul. Aztán egy pillanat, s a gép messze elől kecses ívben belesimult a mély fűbe, szárnya tétovázva oldalra billent.

-Megvesztek ezek? -nézett mérgesen Gnúfos a mellette álldogáló Nagy Gyulára, fenn a starthelyen. Onnan, ahol álltak, egy pillanatig úgy tűnt, a repülőgép elüti a két vakmerő betolakodót. -Hát nem megtiltottam, hogy ide kijöjjenek! Mucsi Lali parancsba is adta.
-Törődnek is ezek vele, -replikázott a tömzsi. -Én előre megmondtam …!
A Zögling oldalára billenve pihent messze, lenn a réten, a fiúk, a „figuránsok” most indultak érte a vontató-kocsival. Gnúfos tudta, jó félórába telik, amíg felhúzzák újra ide a starthelyre, elhatározta, hát, hogy lemegy, s elzavarja a reptérről a hívatlan látogatókat.
-Lemegyek hozzájuk, -kaszált bele a levegőbe, -Mucsi Lalihoz intézve szavait, aki egy lapos kövön ült, s fűszálat rágicsálva bámult fel rá. -Adj parancsot, hogy készülhet a következő. Ja, és igen, a gépet nézzék át, s fordítsák szélirányba.
-Ho…ho…?
-Hát, úgy, hogy megfogják a szárnyat, s vigyázva megfordítják, erre, la!
-Mi..mi…mi..
Gnúfos ezt már meg se hallotta, sarkon fordult, s szökdelni kezdett lefele, ügyesen kerülgetve a fűtorzsák között megbúvó kisebb-nagyobb köveket.
Emő és a kisöccse közben balra tartva egyre jobban megközelítették a repülőgépet. Gnúfos nem akarta, hogy ő előtte odaérjenek, fokozta az iramot, aminek ez lett a következménye, hogy belebotlott egy karvastagságú száraz ágba, és felbukfencezett. Végül szinte egyszerre érték el a Zöglinget, melynek pilóta-ülésében büszkén trónolt a kis szőke. Okkal volt büszke: az imént repülte ki a „B” vizsgát, bár e teljesítményt a hivatalos szervek nem honorálhatták a megfelelő oklevéllel. De a „B” vizsga azért „B” vizsga, és ha az ember tud repülni, nem azért tud, mert papírja van róla. A Tejfölfejű nem szállt ki a pilótaülésből, bölcsen tudta, ez szigorúan tilos, az erős szél felfordíthatta volna a magára hagyott, könnyű kis repülőgépet. A géptörésért szigorú büntetés járt, a kivégzést, és pinceajtóra szögezést még csak ki lehetett bírni, az eltiltástól azonban mindenki rettegett. Visszaemlékezett egy ilyen esetre, még az elején történt, amikor csak apróbb csúszásokat, szökkenéseket gyakoroltak itt lenn, a lejtő aljában. A figuránsok már futottak, a gép előre lendült, s ez a baromállat Nagy Gyula, az indítókötél lekapcsolódása előtt ijedtében belerántott a botkormányba. A következmény mindenkit elképesztett: a gép, mint valami megvadult csikó felágaskodott, s a farkára huppant vissza. Az oldalkormány azonnal kiszakadt, és az egész vezérsíkot át kellett vizsgálni a bovdenektől kezdve az utolsó rögzítő-csavarig. Nagy Gyula három nap eltiltást kapott, igen nehezen viselte, a többiek meg őt, illetve a szűnni nem akaró szövegelést, ami ömlött belőle, a szerinte méltánytalan büntetés miatt.
Túró még egyszer se törte össze a Zöglinget, a legrázósabb leszállása az volt, amikor, vagy két hete, kilebegtetés közben váratlanul erős oldalszélbe került, s a hirtelen lökést képtelen lévén kivédeni a rét közepén álló egy-szem galagonya-bokorban kötött ki. A tüskék kicsit összeszurkálták a szárny-borítást, néhány helyen be kellett ragasztgatni, de komolyabb baj nem esett.
A kis szőke elégedett volt magával. A középsőMatyi, a Gnúfos, és ő! Igen, minden kétséget kizáróan ők hárman a sztárok az egész bandában. A középsőMatyi és ez a baromállat Fos már majdnem repült egy „C” vizsgát is, ami már igazi vitorlázás a starthely magassága felett, de a szél gyenge volt, nem tudták kirepülni a szintidőt. -Én is közeljártam hozzá ma, -mondta magában teljes elismerését kifejezve saját iménti teljesítménye iránt, -ha nem követem el azt a hibát, hogy túl messze elrepülök a lejtőtől, talán én lettem volna az első „C”- vizsgás! A többiek? Túrós gondolatban megcsóválta a fejét. -Szarok, egész egyszerűen szarzsákok nincs rá jobb kifejezés. Mucsi Lalinak például képtelenség beleverni abba a tökfejébe még a legegyszerűbb dolgot is. „Csűrjél szépen balra a bottal, -mondta neki ezredszerre angyali türelemmel a Fos, s lépd be hozzá az oldalkormányt. Ne félj, nem fogsz felrepülni, nincs kihúzva az indítókötél” A repülőgép szárnyát egyik oldalról a középsőMatyi tartotta, a másik oldalon Túrós maga állt. Gnúfos kiáltására be kellett volna dönteni a gépet, hogy az a szerencsétlen marha érzékelje, mi fog történni a levegőben a kormány mozdulatra, Mucsi Lali azonban újra csak összekeverte a kormányokat, illetve bal kezét a jobb lábával.
-Hülye, állat, barom, -kiáltott fel a Gnúfos, -tudod mit csinált volna a gép most erre?
-Mit, na mit, -dögölj meg? -mordult fel kedvét vesztve a vezér. -Mijistent csinyátt vóna?
-Átesik te ló, -nyüszített a Fos. -Átesik, állatkertbarom, mer az egyik kormány a másik ellen dolgozik, s így a gép elveszíti a sebességét.
-Értem.
-A fenéket érted.
-Mondom, hogy értem, dödögö…, nem vagyok hülye.
-Na akkor ismételd el.
-Mifenét?
-Hát, azt, na, mi fog történni, ha balra csűrsz, s jobbra léped a gépet?
-Akkó, ha elcsűrök balrafele a lépéssel, vagy mifenével? Aztat mondod?
-Kretén!
-A’ mia?
-Az, azt jelenti, hogy hülye állat, tetűbarom vagy.
A’ mind te vagy!
Túrós nem állhatta meg, hogy fel ne röhögjön magában. Az eset után Gnúfos rávette a vezért, adja parancsba: Mucsi Lali nem repülhet.
-Nem repülhetek? -méltatlankodott Mucsi Lali. -De, hát mér nem? Különben is, nem én vagyok a vezér?
-Igen, te vagy, ez igaz, -érvelt a Fos, csakhogy a vezérek sehol nem repülnek. Hitler se repült. Meg a Sztalin se. Tudod…tudod, ők csak irányítják a repülést. Ők mondják meg, ki következik, s mi a feladat. Mindenre ők adnak parancsot.
-Mindenre?
-Igen, mindenre.
Tényleg így van? Nem csapsz be?
-Nem!
-Hogyha becsapsz, életed szart se ér!
-Nem csaplak be, becsszó. Dögöljek meg, ha becsaplak!
-Akkó jó. Akkó, most mit csinánnyak?
-Először is add parancsba: Mucsi Lali nem repülhet.
-Jól van. Mit kell mondanom?
-Mondd ezt: Mucsi Lali nem repülhet.
-Mucsi Lali nem repülhet, -mondta a vezér, -ez a parancs.