A fiatal, pozsgás-arcú káplán szimpatikus volt Katinak, egy gyermekkori kis pajtását juttatta eszébe, a Varga Sanyit. Varga Sanyinak széles, csontos parasztarca volt és elálló fülei, s a pap vonásaiban Kati most Varga Sanyi vonásit vélte felfedezni. Attól a vasárnaptól kezdve együtt járt Erzsikével misére. Eltelt a nyár nagy része. Augusztusban a szakszervezet mindkét lányt beutalta a gyár balatonföldvári üdülőjébe, életükben először utaztak a Balatonra. Csoki-barnára sülve, tele életkedvvel tértek haza, amikor letelt a nyaralás. Erzsike rábeszélte Katit, gyónjon és áldozzon, ahogyan ő is teszi. Nehéz döntés volt újra kezdeni. Szabó Kati 13 éves korában gyónt utoljára, három nappal azelőtt, hogy Hans ezrede a faluba érkezett, s két nappal azelőtt, hogy kettejük között az a dolog a határban megtörtént. Nem gyónt azóta, s ez tökéletesen érthető volt részéről, vajon mit mondhatott volna Zubolák Ottónak, a plébánosnak, aki azelőtt, hogy magáévá tette, gyóntatópapja volt, s akivel nap-nap után vétkezett „az” után? Kati tudta, hogyha meghal, a pokolba kerül, de a halál olyan messze van, ha valaki 13 éves, nem gondol a halállal.
Aggodalmai ellenére a gyónás jól kezdődött. Elmondta, amit ilyenkor kell, visszaemlékezett a szövegre: „gyónom a mindenható Istennek és Neked lelkiatyám, hogy sokszor és sokat vétkeztem, gondolattal szóval, cselekedettel és mulasztással” és elkezdte sorolni a bűnöket, loptam /egyszer, 14 évesen cukrot csent az almáriumból, azóta is bánta/ hazudtam /hazudni gyakran hazudott, ha s szükség úgy hozta, ám ezek inkább csak apró füllentések voltak/ megbántottam szeretteimet /elkezdte mondani, mikor, kiket, de a káplán leintette, hogy nem szükséges részletezni/, -paráználkodtam.
-Itt álljunk meg, -szólt közbe a fiatal pap. -Mit értesz az alatt gyermekem, hogy paráználkodtál?
Kati zavarban volt. „Előtte” is előfordult már, hogy a gyóntatószékben bevallotta, paráználkodott, de a kérdésre, hogyan követte el azt a bűnt, csak apró gyerekes csacsiságokkal tudott előhozakodni: meglestem a Varga Sanyit, amikor pisilt, vagy, hogy: engedtem, hogy a Réti Jani megcsókolja a számat.
Mit mondjon most erre?
A káplán hangja a rács mögül sürgetően szólt ki: -nos?
-Egymáshoz nyúltunk atya.
-Egymáshoz nyúltatok? Kivel?
-Hát az Erzsikével, -mondta Szabó Kata bizonytalan hangon.
-Szóval az Erzsikével. No, majd megcibálom a fülét…és mikor?
-Mikor, atya? -A lány gondolkodott, az ujjain számolta a napokat. -Mikor is. Csütörtökön. Nem szerdán. Szerdán még lent voltunk a Balatonon, ott történt.
-Ez az egyszeri alakalom volt, hogy együtt vétkeztetek?
-Nem atya.
-Hányszor történt? -a pap hangja nyugodtan szólt a félhomályban, nem érződött rajta semmiféle megbotránkozás, vagy harag.
-Nem tudom atya. Mióta Erzsike nálam lakik, már úgy értem, együtt lakunk társbérlőként az én bérleményemben, sokszor megtörtént. Hetente egyszer, kétszer…tényleg nem tudom, de voltak benne szünetek, amikor….
-Jól van. -A fiatal pap felsóhajtott. Van még valami ezen kívül?
-Van, atya.
-Mondjad akkor. Hallgatlak
Kata is felsóhajtott. A gyónás most vált nehézzé.
-Akkor voltak szünetek, amikor éppen fiúztunk.
-Fiúztatok? Hogy értsem azt? Lefeküdtetek a fiúkkal?
-Nem mindig feküdtünk le velük, mert… de azt csináltuk velük, amire az atya céloz.
-És..és..ez hányszor volt? Már úgy értem, te hányszor csinyátad? Erzsikét maj külön számoltatom el.
-Hát…-Kata számolgatni kezdett-…hát várgyunk csak. Itt vót például áprilisban a Benjámin, előtte meg a Gabi, őelőtte a Kara Zoli, asztán valaki, akinek nem emlékszek a nevére, nagydarab vörös fiú volt, mindig aszt monta…
-Ez nem érdekes, -vágott közbe az atya. -Szóval, mondjuk tíz, tizenöt alakalommal vétkeztél azelőtt, hogy az Erzsikével együtt vétkeztetek?
-Sokkal többször atya. Mer előtte meg itt vót nekem a Rezső, akivel két évig együtt éltem, ő szabómester vót, de nem vót munkája és a traktorgyárba vették fel a TMK-ba segédmunkásnak, ővele majnem minden nap csinyátuk, asztán..asztán…nem is tudom..na igen a kalauz..vele csak egyszer a vonaton, azér mer ..nem érdekes,… ő előtte meg a plébános úr.
Legszívesebben leharapta volna a nyelvét, de már kimondta, nem lehetett visszaszívni. Remélte ennyivel megússza.
A káplán belekapaszkodott a szóba. -Pappal is vétkeztél? Nocsak. Ki volt az a pap.
Szabó Katinak töviről hegyire el kellett mesélnie a régi történetet, Hanssal, Zubolák Ottóval és a bába-asszonnyal. Izzadt a hónalja mire végigmondta, pedig hűvös volt a főhajó melletti sekrestye. A káplán feloldozta. „Menjél lányom, -mondta neki- „és ne vétkezz többet”
Tíz miatyánk, tíz hiszekegy, és tíz üdvözlégy Mária volt a penitencia, s ez nagyon súlyosnak tűnt a boltíves mennyezet és a nehéz, vastag falak ölelésében. Végig imádkozta azért böcsülettel, egyetlen strófát sem hagyott el. Megkönnyebbültnek, tisztának érezte magát, amikor kilépett a napsütésbe és könnyűnek, szinte szállt, a templomkert virágágyásai között. Arra gondolt, hogy, íme, paráznaság nélkül is lehet élni. Két hét telt el…egyikük sem vétkezett, Erzsike is megtartóztatta magát. Esett azon a hétfői napon, nyúlós, undorító kora őszi idő volt, mérges szélrohamok rázták kint a rolettát. Megvacsoráztak, bebújtak az ágyba, Erzsike ágyába, ahogy tették máskor is, ha fáradtnak, eltörődöttnek, magányosnak érezték magukat. A rádióban szomorkás hangulatú érzelmes slágereket énekelt egy női hang. Erzsike sírni kezdett és átölelte Kati vállát . És akkor újra megtörtént köztük a dolog, megint vétkeztek.