11.

Az első pillanatban fel sem tűnt, mit mondott Csetényi Barna. Felhajtottuk kávénk maradékát, hívtam Beát, fizettem, aztán elbúcsúztunk.
-Holnap ötkor ugyanitt, -intett még az ajtóban, de már sietett is a buszmegállóhoz a Felszabadulás tér felé, hosszú szürke sálja végét lebegtette az élénk szél. Én is mentem és felszálltam a hatos villamosra. A Körút úgy nézett ki az estében fényeskedő kirakataival, lüktető, tarka forgalmával, mintha valami óriás keze Orlando belvárosát markolta volna ide, ebbe a közép-európai unalomba. A nyugati pályaudvarnál leszálltam, átmentem a csarnokba és megnéztem a vonatokat. Minden nap ezt tettem, amikor Csetényivel találkoztam, a vonatok voltak a gyengéim. Jó órát csellengtem a peronon, ez alatt láttam kifutni két vonatot és befutni egyet. Késő estére értem ki a Margitszigetre, elsétáltam a szállodámig és felmentem a lakosztályomba. A vacsorámat is ide kérettem fel a szoba-szervizzel, nem volt kedvem lemenni az étterembe, egyedül akartam lenni. Könnyű, filézett pulykamellet fogyasztottam sok salátával, kiváló zamatú burgundit kortyolgattam hozzá. Fagylalt torta volt a desszert, de éppen csak belenyaltam, már nem volt kedvem hozzá és betettem a mélyhűtőbe. Átmentem a szalonba, lekapcsoltam az összes lámpát és leültem a fotelba szemközt a sötét folyóval és a túlpart fényeivel. Zsongott az agyam, rendezni akartam magamban a gondolatokat. Alig telt el néhány perc, megszólalt a telefonom, a recepciós érdeklődött, felküldheti-e Margitot.
-No! -kiáltottam bele a kagylóba, semmi kedvem nem volt aznap Margithoz. Erősködött, hogy küld valaki mást, ha Margitot már unom.
-There is Sára here on that spot, -suttogta bizalmasan. -Sára’z blond and nice!
-I don’t want her!!! -ordítottam és lecsaptam a kagylót. Hagyjanak békében, gondolkodni akarok!
Visszabotorkáltam, előkaptam egy üveg Johny Walkert és belevetettem magam újra kedvenc karosszékembe. Ittam egy pohárkával s kezdtem kibékülni az estével. A város szép, a víz odalent folyik, a csillagok is megteszik a magukét. Na akkor lássuk csak, hogy állunk ezzel a történettel?
Nem gyújtottam villanyt, nem vettem elő a jegyzettömbömet. Először magamban akartam tisztázni, mire jutottam eddig, s hogyan legyen a folytatás. Szemerédi Jánoson gondolkodtam és Kassai Karolinán összekerülésük mesébe illő történetén. A fiú és a lány, akiket magas fal választott el, találkoztak, s beszélgettek végre. De vajon mi lesz velük, -töprengtem. Megmaradnak-e egymás mellett, nem állnak-e közébük gonosz új eszmék, spekulációk, félreértések?
Fogyott a whisky az üvegből, telt az idő. Nem sok volt már hátra a napból, mégse jutott eszembe, hogy aludni menjek. Végtelen csend vett körül, odalenn folyt sötéten a folyó, látszottak a sodrás pókhálószerű pászmái a hajóállomás sarkánál az ostoros kandeláber halvány, bizonytalan fényében.
Ekkor történt, hogy hirtelen belém nyílalt, amit Csetényi Barna a kis Fodor eltűnéséről mesélt, pontosabban a történet vége, amikor nagy Anti odamegy Molnár Zitához és fülébe súgja a rossz hírt. Miért a Zitához ment oda, és miért nem a Vadmacskához? -cikázott át az agyamon. Úgy tudtam, Csetényi Barnától tudtam, hogy az évfolyam Vadmacskát a kis Fodor titkos arájának tartotta. Hol a logika akkor abban, hogy mindketten ott ülnek a könyvtár asztalánál és a Nagy Anti mégis Molnár Zitát választja?
Lehet, hogy Molnár Zita ült közelebb a bejárathoz, őt könnyebb volt elérni?
Lehet, -mondtam magamban.
Aztán az is lehet persze, hogy hírhozó kímélni akarta Vadmacskát, -folytattam a spekulációt.
Lehet, meglehet.
Mégis, ha így van, a kérdés akkor is kérdés: miért ájult el Molnár Zita és miért nem ájult el Vadmacska?
Hajnal felé bújtam ágyba. Annyira fáradt voltam saját gondolataimtól, hogy szinte rögtön elaludtam. Majdnem dél volt már, amikor felébredtem. Felültem a baldachimos ágyban, elhúztam a függönyt, kinézem. Szürke köd ült a városon, betelepedett a sziget csupasz fái, bokrai közé. Felkérettem a kávémat, belebújtam a házikabátomba. Amíg a feketére vártam, felhívtam Csetényi Barnát és elmondtam neki éjszakai töprengésemet. Jót nevetett rajtam.
-Elég későn kapcsol uram, -szólt bele a kagylóba. Én azt hittem, rögtön rákérdez. Annyira kézenfekvő volt. Na, majd délután mindent elmesélek!