II.

Főrend is a Büdös Lyukba járt esténként néhány csoporttársával. Asztaluk volt a sarokban, a zongora mellett. Tenyészállat és Nagy Szerszám volt Főrend két ivócimborája, a lányok mindig változtak körülöttük. Bubu és én a másik oldalon ültünk, mi is társasággal. Általában sört ittunk, vagy bort, néha pálinkát, rumot, kevertet, attól függően milyen volt éppen a hangulat. Véres Elek gyakran csatlakozott, de sose maradt éjfélig, Zengő Gyula egy hallgatag, konokul ivó diák, a tündérszép Lilienn, Smaragdella a párjával, s egyszer-egyszer Szép Piroska, ők voltak, akik megosztották velünk estéink magányát. Néha Anyuka is átült közénk a saját asztalától, az ő nyugodt, kedves lénye csillapítóan hatott, amikor már nagyon be voltunk indulva.
Az egyik este olyan sokáig dajdajoztunk a kocsmában, hogy lekéstük az utolsó vonatot. Akkora már csak hárman maradtunk, Anyuka, én és a Bubu, a többiek elszéledtek. Anyuka kikísért minket az állomásra, azt mondta, ki kell szellőztetnie a fejét, hogy aludni tudjon. Vékony permet szemetelt az égből, a hó valamiféle gyanús előhírnöke. Átmentünk a „Sóhajok hídján” a sínek felett, majd le a túloldalon. A pénztár-ablak zárva volt, a peron néptelen.
-Rossz előérzetem van, Kuka, -mondta Bubu. -Ez elment.

Anyuka előre sietett, megnézte a táblát. -Ez tényleg elment, -hagyta helyben, amikor utol értük. -Mit fogtok most csinálni?

-Stoppolunk, -mondta a Bubu.
-Nem jó, -rázta meg a fejét Anyuka.
-Nem jó, -ráztam meg én is a fejemet. -Most már nem vesz fel senki.

Tanakodtunk egy ideig. Szóba került az alagsor az egyetemen, ott jó meleg van a csövektől, és, mint alternatíva, a kollégium előcsarnoka is remek ötletnek tűnt. Jómagam az előcsarnok mellett kardoskodtam, a fotelekben kényelmesen el lehet tölteni az éjszakát.

-Gyertek fel hozzám, -jegyezte meg Anyuka, amikor már mindkét variációt alaposan kitárgyaltuk. -Igen, ez a legjobb megoldás. Jelen pillanatban egyedül alszom egy három-ágyas szobában, mert az egyik lakótársam megbetegedett, a másik pedig a barátnőjéhez költözött.

Egymásra néztünk Bubuval. Habozott a derék cimbora.

-Jösztök vagy sem, -sürgette a választ Anyuka. -Döntsétek el, mert csontomig hatol az ónos eső!

Megfordult és lassan elindult visszafele, a „Sóhajok Hídja” irányába. Szótlanul követtem, s hallottam Bubu lépteinek cuppogását mögöttem.

Némán, didergős hidegleléssel vágtunk át a parkon. Az Egyetem épülettömbje sötét volt és kihalt. A fő-homlokzat előtt felsejlett Imre herceg lovas szobra. Anyuka előre sietett a kollégium felé vezető átjárón.
-Intek majd, ha tiszta a levegő, -szólt vissza a válla felett.
Lassítottunk, hagytuk Anyukát, had menjen.
Pár perc telt csak el, közben mi is elértük a kollégium ormótlan, kocka-épületét, megjelent a lépcső legtetején.
-Jöhettek, -szólt le. -Gyertek, igyekezzetek!
Felsiettünk, kettesével véve a lépcsőfokokat.
Tényleg hideg volt, látszott a lehelet.
Az üvegezett lengőajtót belökve beléptünk az előcsarnokba.
A kollégiumi nevelőtanár a pultra dőlve vidáman aludt a recepción.
Anyuka intett: gyerünk, mozgás.
Mentünk utána, fel a lépcsőn, végig a folyosón.
A 22-es szám előtt megállt. -Itt lakom.
A szobában rend volt, ez első pillanatra szemembe ötlött. Furcsa volt ez a túlontúl is nagy rend egy kollégiumi szobában. Szokatlan látvány volt. A kollégiumi szobák nem a rendről híresek. Kicsit ijesztő lett volna az egész, ha nem Anyuka szobájáról lett volna szó.

-Fáztok? -kérdezte Anyuka ránk pillantva, s felnevetett. -Jókat tudok kérdezni! Látom rajtatok, majd meg fagytok. Dobjátok le a vizes göncöket, zuhanyozzatok le. Főzök addig egy jó forró teát, s kerítek valami száraz holmit.
Kinyitotta a szekrényt, kotorászott benne, aztán előhúzott egy szép zöld fürdőköpenyt. -Ez itt jó lesz Kukira. Talányos arckifejezéssel méregette Bubut.
-Ekkora testre nincs holmim. Te majd becsavarod magad egy plédbe.
-Jaj Anyuka, ne fáradj velem, -szipákolt Bubu. Én nem vetkőzöm le idegen helyen. Majd ideülök a fűtőtest mellé, és megszárítkozom.
-Ahogy akarod, -hagyta rá Anyuka. -És te, Kuk-i? Te is ilyen finnyás vagy?
Dehogy vagyok! -kiáltottam. -Alig várom, hogy felölthessem ezt a gyönyörű szép hímzett köpenyt. Meglátod, milyen jól fog állni!
-Na, majd meglátom, milyen jól fog állni, -replikázott Anyuka, s nevetett, nevetett.

Teáztunk, beszélgettünk. Jócskán benne voltunk az éjszakában. Rávettük Bubut, zuhanyozzon le ő is. Nagy nehezen kötélnek állt. Anyuka odaadott neki egy lepedőt, burkolózzon bele, ha végez. Jó félóráig zubogott a víz aztán előjött Bubu. Én már majdnem aludtam a karosszékben, Anyuka is szunyókált. Bubu mögénk lopózott, s váratlanul ránk huhogott.
-Hu, hu, -kiáltotta Bubu, talpig lepedőben. -Én vagyok a kísértet.

Anyuka felriadt, tágra nyílt szemmel nézett Bubura. Egy rémesen hosszú pillanatig nem szólt semmit, csak nézett üres szemmel.
-A kísértetekkel nem jó viccelődni, -mondta végül. -Na fiúk, itt az idő. Tegyük el magunkat holnapra.

Kiválóan aludtam a könyvespolccal szemközti heverőn. Álmodtam is, de ahogy az lenni szokott, semmire nem emlékeztem az álomból. De ugyanazzal a jó hangulattal ébredtem fel, ahogy aludtam. A fejem tiszta volt, nem fájt. Átnéztem a másik ágyra, Anyuka ágyára. Le volt takarva egy tarka-mintás pokróccal, a pokrócon fej felől díszpárna. A szoba üres volt. Bubu és Anyuka már elmentek.
Felültem, dörgöltem a szemem. Vajon hány óra lehet, hogy ezek már elmentek? Így elaludtam volna?
Körül néztem, s megpillantottam az éjjeli szekrényen a tálcát. Pont ugyanolyan tálca volt, mint amit a menzán használtunk. Csészében tejeskávé, s néhány szendvics volt a tálcán. És egy papírlap, Anyuka írásával.

„Bementem növénytanra, majd jövök. Bubu hazament. Ha tudsz, várj meg.”

Lezuhanyoztam, felöltöztem. A fürdőszobában, a tükör előtti polcon megleltem az órámat. Negyed tizenegyet mutatott. A tálcát áttettem Anyuka íróasztalára, hogy kényelmesebben elférjek. Belekortyoltam a tejeskávéba. Már kihűlt. Vajon mikor hozta fel Anyuka? Beleharaptam az egyik szendvicsbe. Vajkrémes kenyérre felvágottat szeletelt egy gondos kéz. Szerettem a vajkrémes kenyeret felvágottal. Táplálkoztam, s közben néztem, nézegettem Anyuka könyveit az íróasztal feletti könyvespolcon. Verses-kötetek, regények, tankönyvek. És egy piros szélű kicsi könyv, világítóan zöld betűkkel: „Praktikák”
Leemeltem a „Praktikákat” a fejem fölül, kinyitottam. De mielőtt az első sort elolvashattam volna, betoppant Anyuka. Nagy sietve jöhetett, erősen lihegett. Két lépéssel mellettem termett, a könyvet kivette a kezemből, s az asztalra dobta. Rám mosolygott. -Köszi, hogy megvártál, -mondta az ő kedves, kicsit rekedtes, mély hangján. -Beszélni akarok veled.
-Parancsolj, kérlek, állok rendelkezésedre, -válaszoltam első zavarodottságomban némiképpen körülményes udvariaskodással.
-Jól aludtál? -kérdezte. -Nem fáj a fejed?
-Jól aludtam, s nem fáj a fejem.
-Örülök neki, -mondta. -Sokat ittál tegnap este.
-Sokat, -ismertem el. -Mákor, ha ennyit iszom, fájni szokott, de most érdekes módon nem fáj.
Nevetett. -Na látod. Nem mindegy, hol alszik az ember.
-Nem mindegy? -kérdeztem vissza meglepődve. -Mire gondolsz?
-Nem gondolok semmire, szamár, csak viccelődőm. Nem kell mindent szó szerint venni.
Elhallgatott, figyelmesen nézett rám. Kicsit zavarba ejtő volt ez a hosszan kitartó tekintet, azt hittem, hangya mászik tán az ingemen, azt nézi olyan állhatatosan, odanyúltam, de nem volt ott semmi.
-Hallom, bulizol a Főrend társaságával, -vetette oda.
-Bulizom? Egyszer buliztam csak velük eddig. Mért kérded?
-Hallom, szellemet idéztetek?
-Szellemet? Dehogy. Csak ittunk. Az egy másik buli lehetett, azon nem voltam ott, de én is hallottam, arról, hogy egyszer egy bulin szellemet idéztek.
-Ó a marhák! -mondta Anyuka.
Megvontam a vállam. Mit számít az nekem, mit csinál Főrend és a társasága. Erről akart Anyuka beszélni velem?
-De hát az csak marháskodás volt, Anyuka!
-Tudom, -mondta.
-Erről akartál beszélgetni?
-Ó, nem. -Mélyen zengő hangon felnevetett. Sokkal komolyabb dolgokról.
Felpattant, kiszaladt az előtérbe, behozott egy üveg ásványvizet. Lecsavarta a kupakot, ivott. -Kérsz te is?
-Kérek, -mondtam, s átvettem az üveget.
-Nyakunkon a vizsgaidőszak, -mondta Anyuka.
-Mit tehetünk, -bölcselkedtem.
-Vannak jegyzeteid?
-Jegyzeteim? -Kortyoltam az üvegből. -Nincsenek jegyzeteim.
-Kuk-i, én nem akarom, hogy megbukj. Ezért akartam beszélni veled. Nekem minden előadásról minden jegyzetem megvan. Odaadom, ha kell. És… és bármikor itt alhatsz, ha úgy jön ki a lépés. Ma este megjön a lakótársnőm, de nem érdekes, elférünk itt hárman, az egyik ágy szabad.
Ittam még egy kortyot, aztán visszacsavartam a kupakot az üvegre.
-Ezt akartad mondani, Anyuka?
-Ezt.
-Kösz, Anyuka. Állati rendes vagy.
-Haverok vagyunk, vagy nem? -nevetgélt Anyuka.
Csend lett megint, olyan, …hogy is mondjam, olyan suta helyzet volt.
-Kösz még egyszer. Megyek most.
Állt, nézett. Most már komoly volt, csak a szeme mosolygott. -Eredj akkor, Isten hírivel.