XIV. Szűcs Gizella szörnyű látomása

Pupos Jencinek nem vot pénze stabra, amit kapott azt eljátszotta snúron, pedig a főnök megparancsolta, hogy hozzon. Pap Jani parancsát kijátszani annyi, mintha az ember a saját tulajdon halálos itéletét írná alá, így nem maradt más hátra, össze kellett eszkábálni valami használható haditervet, hogy ha már venni nincs miből, miképp szerezzenek. Pupos Jenci szólt árvagyereKnek, összedugták a fejüket. Az ötlet, amit kitaláltak, használhatónak látszott, de kellett hozzá egy bige is. Jenő nagymellű Julcsira gondolt első blikkre, árvagyereK ellenezte.
-Hülye állat. Az a főnök nője.
-Nem fogja megtunni.
-Dehogynem. Ő mindig, mindent megtud.
-De más meg ki lenne?
Meghányták, vetették. Egyik ezért nem látszott jónak, mert harap, meg minden, a másik azért. Hosszasan vitatkoztak. Pupos Jenő lelki rugóit igazából az mozgatta, hogy nagyon szeretett volna ő is kapcsolatba kerülni Julikával, s az ötlettel két legyet üthetett egy csapásra. A stab megszerzésének szent célja felmenti őt az erkölcsi kötelezettségek alól, -gondolta, a Julika egyszer így vele is cuclizni fog, s ez minden erőfeszítést, és kockázatot megér.
Következő volt az elképzelés:
Elmennek hármasban a trafikhoz. ÁrvagyereK elbújik egy fa mögé, míg a Jenci és a Jula odakinn, az ajtó előtt nekilátnak. Az öreg trafikosnő megbotránkozik, kitipeg, veri a nyálát. Ők folytatják, hogy árvagyereKnek időt hagyjanak. ÁrvagyereK közben az öregasszony háta mögött beoson a boltba, összemarkol annyi cigarettát, amennyit csak tud, és kész. Egyszerű, de nagyszerű haditerv volt, zsenialitása ebben rejlett

-Menjünk akkor, hülye állat, keressük meg a Julit, -sóhajtotta árvagyereK, beadva derekát az érvek előtt. -Hol lehet? A barakba?
A lány, amikor meghallotta, mit akarnak tőle, vihogni kezdett. -Mekkora a répa?
Aztán komolyra fordította a szót: -és mit kapok én ezért?
Jenő felajánlott egy doboz Munkást, arra az esetre, ha az akció sikerül.
-És, ha nem sikerül, dögölj meg?
Jenő habozott.
-Biciklibelső?
-Ne viccelj. Nem.
-Kávédaráló tekerőkarja?
-Hülye vagy?
-Három aranyozott mellénygomb? A faterom lopta valahol, én meg ellopom tőle.
-A’ se kell. De tudod mit Jenci? Megcsinálom így is a dolgot, és ha nem sikerül a stabot megszerezni, akkor nem sikerül. Akkor majd megmondom, mit akarok tőled, mivel viszonozhatod. Egysze’ nekem is lehet jó. Áll az alku?
Jenő gondolkodott.
-Aláírgyak egy üres lapot?
-Van más választásod?

Az egyezség megköttetett. Elindultak hármasban a poroszkáló esőben. A trafik nem esett messze az állami baraktól, az enyhén emelkedő utcán, ahol nagyszerűen lehetett a bringával lefelé száguldozni, menni kellett egy sarkot előre, s ott volt. Ebbe az utcába hegyesszögben beletorkollott azon a helyen egy másik utca, s a két utca összefutása tágas teret képezett a picurka üzlethelyiség előtt. Elhaladtak a Kászonyiék kerítése mellett, mindkét kutya megugatta őket, s tovább mentek a Némethi portáig. Itt nem volt kutya, így hát nem ugatott senki. A zöldre pingált vaskapu közelében vastagtörzsű, vén akácfa lógatta nedves lombját, árvagyereK beállt a fa törzse mögé. A fa légvonalban tizennyolc, húsz lépésnyire lehetett a trafik bejáratától, s árvagyereK elhatározta, hogy ha kell, légvonalban fog futni, mert úgy rövidebb. Julika a Pupos Jenővel átsétált a másik oldalra, a trafik főbejáratához. Roppant lazák voltak mindketten, lóbázták a kezüket, Jenci fingott is. Benéztek. Az öreglány a pult mögött ücsörgött, keresztrejtvényt fejtett.
Igen, olyan közel voltak, hogy még ezt is jól látták!
Töprengtek, elkezdjék-e, vagy várják meg, amíg észre veszi őket. Az utcagyerek erőltetetten köhögött, hátha meghallja benn a trafikosnő. A figyelem-felkeltő akció sikeres volt, az öregasszony felnézett, egyenesen rájuk.
-Most jók vagyunk! -kiáltotta Jenő.
-Húzd le a gatyádat, -válaszolta a lány.
Pupos hördült egyet.
-Le kell vennem?
-Naná, hogy le, hülyegyerek. Hogy akarod különben?!

Míg ezek az események zajlottak, a Csömöri utca 13/B-ben a felsőtáti plébános úr Hegedűs Gizella nénit gyóntatta. A szoba ablaka, ahol ültek, az előkert tulipánjai fölött az utcára nyílott, ha kinéztek volna, láthatták volna, mi történik a trafik előtt. Ők azonban mással voltak elfoglalva, a pap feladta az utolsó kenetet, illetve, nem jól mondom: a feloldozást adta fel, vagy meg, a kettő nem egy és ugyanaz, de szakmai részletekbe most nem bonyolódnék, a történet szempontjából lényegtelen. Az aggszűz szűz volt még, s ezért sok olyan képzelgést kellett meggyónnia, amitől maga is pirult. Nem volt könnyű elmondani ezeket a dolgokat még a papnak sem, különösen így, sokadszorra, sok-sok szánom bánomot követően. Volt valami megalázó az egészben. Megbánta, meggyónta, föloldozták, és akkor újra elkövette. A lelki teher szinte összetörte szegény párát, csak halna már meg, s lenne vége az egésznek. De arra még jó sokat kellett várnia, ez volt Isten büntetése, vagy kegyelme. Magához vette az ostyát, imádkozott. Lelke megkönnyebbült, az ablakhoz lépett, elhúzta a függönyt. A sikoly, ami elhagyta a száját, viccen kívűl, fülsiketítő volt. -Szentatyám!!
-No, mi az hát? -ütődött meg a nyugalmazott főnővér megbotránkoztató viselkedésén a lelkek pásztora. -Mi az ördögöt lát, hogy ebben az áhitatos pillanatban így kell sikoltoznia?
Odasietett ő is az ablakhoz. Először nem is tudta szegény, hova nézzen, mit kell látnia. Aztán észrevette őket. A lány a fiú előtt térdelt az utca sarában, két karjával átkarolta annak lábait, s a szájában…
-Istenem!!
Visszahőkölt, elhátrált a szoba biztonságába, elszörnyedve néztek egymásra.
Éles sikítozás hallatszott kinntről. Valami arra késztette őket, hogy újra kinézzenek. Terus, a trafikos sikoltozott, világosan látták, hogy a kezében tartott papírtekerccsel elszántan csépeli a szerelmeskedő párocskát. Girnyó alak száguldott most kifelé az ajtón, ordított, ahogy a torkán kifért: fussatok!
A fiatalember felrántotta a nadrágját, a lány talpra ugrott, s futottak ők is a girnyó után.
-Látta ezt, Atyám? -kérdezte az öreg hölgy szemhúnyásnyi döbbent csönd után, még mindig reszketve belülről.
-Láttam gyermekem, -suttogta megtörten a pap. -Azt hiszem…nekem most mennem kell. Kirabolták szegényt, valamit elvittek tőle a gazemberek. Isten bocsássa meg nekik. Megkérdem, mit segíthetek. Talán szólni kéne a rendőrségnek is. Nem tudom…nem tudom.
Szedte az imakönyvet, a breveráriumot.
-Hát akkor…
-Dícsértessék a Jézus Krisztus, -mondta Gizella.
-Mindörökké.
Ment. Nem látott, az iménti képek megvakították. Botorkált. Rosszabb volt ez mindennél, amit eddig átélt. Amit látott az internálótábor falain belül, a megkínzott, akasztásra váró emberek nyomorúságát is beleértve. Ment, rakta előre a lábát. Mintha kiszállt volna belőle a lélek, üres volt belülről. Tizenegy, tizenkettő, tizenhárom, tizennégy. Kényszerítette magát, hogy számolja a lépéseket. Most már itt van. Kopog az ajtó üvegtábláján.
-Tessék, -mondja bent egy reszkető, gyengécske hang. -Rögtön nyitom. Jöjjön be atya.
Terus néni a pult mögött matatott, kihuzigálta a fiókokat. Azt vette éppen számba, mit vittek el tőle.
-Mi hiányzik? -kérdezte a pap.
-Nem tudom pontosan. Néhány doboz cigaretta. Négy, vagy öt doboz Munkás. Két füstszűrős Kossúth. Ez drága, a füstszűrő miatt. Valamicske készpénz. Nem sok, nyolc, tíz forint volt itt ebbe a fiókban, meg egy kevés apró, alig volt máma még forgalom.
-Segíthetek valamit?
-Az Isten megáldja atya. Köszönöm. De lássa, nem tud. Nincs itt mit tenni. Elvitték, bocsássa meg nékik a Mindenható.
-Ne szóljak a rendőröknek? -vonta össze a szemöldökét a pap. -Hazafele menetben beugorhatok az őrsre.
-Nem kell. Nem akarom, hogy kijöjjenek. Abbul csak baj lehet. Nem őrizhetnek engem éjjel nappal, a kölkök meg, ezek az idetoloncoltak, itt vannak a szomszéd uccába.
-Isten áldja akkor, -mondta a pap. -Tényleg nem…?
-Tényleg. Dicsértessék, Atyám.
-Mindörökké, lányom.

Kilépett a fényesre subickolt sárgaréz küszöbön, s ekkor, mintha a réz ragyogása tette volna, bevillant egy ötlet. A pap egészen felvillanyozva, megszaporította a lépteit, sietett keresztül az eső csendjébe menekülő falun, a házig, amiben Fekete Sanyi lakott. A fiatalembert otthon találta, biciklijét pucoválta éppen a fészerben, a női gépet, amit Gnúfos kapott IKKÁ-n Amerikából. Meglepődött a pap láttán.
-Most vasárnap gyóntam atya.
-Nem azér jöttem, -mondta a pap. Elmesélte a történteket, azt természetesen nem részletezte, mit csináltak azok ketten a trafik előtt.
Fekete Sanyi félredobta a rongyot, felállt. -Majd én beszélek velük.
-Megtennéd, édes fiam, tényleg megtennéd?
-Naná, hogy meg. Vagyis, bocsánat atyám. Tényleg meg, Istenemre.
-Isten nevét hiába ne vedd, -intette őt a felsőtáti plébános úr.
-Bocsánatot kérek.
-Meg van bocsájtva, -nevetett a pap. -Nos, én akkor most itthagylak fiam. Intézd legjobb belátásod szerint. Várlak majd a sekrestyébe a szokásos időbe.
-Megyek majd atya, ott leszek, ahogy szoktam.
-Isten áldjon édes fiam, és segítsen.
-Dicsértessék a Jézus Krisztus.
-Inaeternum amen.
Fekete Sanyi kitolta a gépet az udvarra, megigazította a nyerget. Anyja kiszólt a nyárikonyhából: -Sanyi! Elmééész?! Fát kellene hasogatni a sparhetba, elfogyott az apraja.
-Rögtön jövök muter, s hasogatok.
Elindult. Végigkerekezett a vasúti töltés mellett futó széles utcán, a sok kis szatócs-bolt mellett a művelődési házig, itt balra fordult. Átnézett az óvodába, az udvar üres volt, a csúszda kékje nedvesen fénylett, s ezt tették a hinták ülőkéi is. Innen már csak egy sarokra esett az állami barak. A bejárat tárva-nyitva volt. Fekete Sanyi megfaroltatta a Gnúfos női gépét, aztán behajtott, meg sem állt az udvar közepéig. Az eső elállt közben, sőt, a felszakadozó felhők közül elő-elő bukkant már néha a nap is. Mucsi Lali jött vele szemben, kezében rozsdás vödör.
-Csá, hülye állat, -köszöntötte illendően Fekete Sanyi a Vasút utcaiak vezérét.
-Hol a pibe találom a Pap Janit?
Mucsi Lali nem szólt vissza, kímélni kell a szót, ha lehet, ellenben kezét kinyújtva az utca irányába mutatott.
Fekete Sanyi ezt is megértette.
-Kösz haver. És csá, csá, csá.
Pedálra tette a lábát, rálépett. A hátsó kerék kipörgött alatta, a női gép meglódult. A sarkon túl megpillantotta őket. Idefele a nagy orgona-bokor takarta a társaságot, az óvodától jövet nem lehetett belátni a máladozó falú sárga ház elé. Együtt volt az egész banda, snúroztak. A Pap Jani volt éppen soron. Behajlította a térdét, a távolságot méricskélte. A fényes pénz elrepült, s a fal tövében landolt, megelőzve társait, a többi csillogót.
-A főnök nyert, -kiáltotta árvagyereK harsányan, s előreugrott, hogy segítsen Pap Janinak összeszedni a pénzeket.
-Ne nyúlj hozzá!
A főnök eltaszította a kisfiút, aki boldogan esett hasra a vezéri érintéstől. Mindannyiuk szájában jófajta Munkás füstölgött, csak Pap Jani és az Elek szívott Kossúthot.
Fekete Sanyi a telepiek vezére elé kanyarintotta a vadonat új női bringát, lefékezett. Nem szállt le a gépről, csak az egyik lábát támasztotta hanyagul a földre.
Pap Jani felnézett. Nem szerette, ha pénz-olvasás közben zavarják meg.
-Mit akarsz? -nézett rá gyilkos kék szemével az érkezőre. -Mongyad gyorsan.
-Aggyátok ide a cigit és a stekszet, amit megfúttatok.
-Tessék?
-Jól hallottad!
Pap Jani mérlegelt. -Honnan tud ez errűl? És mit lehet most tenni egyáltalán? Ők tizen vannak, Fekete Sanyi egyedül. A banda kétségkívül engedelmeskedne, de kire lehet számítani, úgy istenigazából? ÁrvagyereK, Pupos Jenci eleve kiesik, gyengék, mint a szar…Jabtetű csak akkor nagy legény, ha kisebb az ellenfél. Elek, ha elborul az agya üt, mint a gép, ez nem vitás. De elég-e két, három ember Fekete Sanyi ellen? Nem biztos, s ő, Pap Jani, a legerősebb, legtekintélyesebb banda feje nem kockáztathatja renoméját.
Megpróbált kibújni.
-Ez itt mind a mi cigink és a mi stekszünk. Haggyál szépen minket, mi se ártyuk magunkat a ti dógotokba.
-Aggyatok ide mindent, különben elveszem.
Árvagyerek lehajolt, markába söpört annyi érmécskét, amennyit csak tudott, s mint a villám, -eliszkolt. Példája ragadós volt, mások is kezdték kapdosni a zsetont.
-Szólj nekik, jöjjenek vissza, különben baj lesz!
Fekete Sanyi képe fekete volt, ahogy ezeket a szavakat kimondta.
Pap Jani ugyanabba az egyesületbe járt le ökölvívó edzésekre, mint Fekete Sanyi, a Vörös Csillag SE-be, de egy korosztállyal, s két súlycsoporttal lejjebb bunyózott. Tudta mire képes a nagyfiú, ha kenyértörésre kerül sor.
-Vissza, -kiáltotta rekedt hangon. -Vissza, hülye állatok!!
Óvatosan visszaszivárogtak mind. Pap Jani parancsát senki nem merte megszegni. A vezér mögé álltak, félkörben, szembe velük Fekete Sanyi a női bringán.
-Tegyetek mindent le, ide! Pap Jani lába elé mutatott a földre, ahol az imént fel nem szedett tíz és húszfiléresek hevertek.
A bandatagok egyenként jöttek, lehajtott fővel, a szégyentől és megaláztatástól égő fejjel kirakták zsebeiket. Senki nem szólt egy szót se.
Most Pap Jani árvagyereKhez fordult. -Szedjél össze mindent. A pénzt olvasd meg, s add oda az egészet ennek.
ÁrvagyereK engedelmeskedett.
Amikor már az összes pénz és az összes cigaretta Fekete Sanyi kezében volt, azt mondja a vezér:
-A léből semmi nem hiányzik, maradéktalanul meg van mind. A stabból tizenkét szálat elszívtunk.
-Fizessétek ki. Két forint, huszonöt fillér.
Pap Jani körbe hordozta tekintetét a csapatán.
-Kinél van ennyi, hülye állatok?
Szomorúan rázták a fejüket. Honnan vóna?
-Rendben van, majd én.
Zsebébe nyúlt, kotorászott. -Itt van, b… meg. A saját pénzemből adom.
-Levered rajtuk, -vihogott a nagyfiú, körbekaszálva. -No, további jó mulatást.
Föltette a másik lábát is a pedálra, s vidám képpel elkerekezett a trafik irányába.
-Meg fogod még ezt bánni, nagyon meg fogod, -kiáltotta utána Pap Jani, csak nem pontosan ezekkel a szavakkal. Hogy mikkel, azokra boruljon a feledés sűrű homálya.