Egy szörnyen erkölcstelen szeretkezés

Világéletemben meg voltam róla győződve, hogy minden szeretkezés erkölcsös. Isten teremtette a férfit férfinak és a nőt nőnek, Ö tudja miért teremtette ílyennek őket, Ő akarta, hogy így legyen. Szóval, mint mondottam, világnézeti alapon száz százalékig biztos voltam abban, hogy a szeretkezés, jó, a szeretkezés hasznos, a szeretkezés erkölcsös. Egyszer aztán mégis belefutottam egy olyanba, melyről most utólagosan azt kell mondanom: erkölcstelen volt, nagyon-nagyon erkölcstelen. Erről a végtelenül erkölcstelen szeretkezésről akarok most mesélni.
Történt egyszer, az egyik nyáron, ne kérdezzétek már melyiken, mert a nyarak így utólag összefolynak bennem egyetlen-egy, nagy, elfogyhatatlan nyárba, összeismerkedtem a mólón egy lánnyal. Ez a lány valakinek a valakije volt ott kinn, talán az egyik egyetemista fiúnak volt a húga, vagy az egyik gimnazista lánynak a nővére, végül is mindegy. Nagyon szép lány volt, érdekesen, izgalmasan szép, nem azon az únt, egyhangú módon, ahogy a szép lányok általában szépek szoktak lenni, hanem valahogy máshogy, egyedi izgalmas, megfejthetetlen módon. Hogy mi tetszett benne? Tetszett a szeme, ami olyan volt, ha nevetett, mint a búzavirág, tetszett a szája, melynek színe érett cseresznyére emlékeztetett, tetszett fiúsra vágott rövid haja, nyúlánk alakja, formás, kicsi melle. Tetszett, ahogy lépett, tetszett, ahogy beszélt. Tetszett a csibészes kifejezés, ami az arcán ült, s ami oly különlegessé tette. Férfivágyat éreztem iránta, -de csak azt, és semmi mást. Mert volt ám egy bibi. Én ugyanis azon a nyáron a sárgahajú lányba voltam szerelmes!
A sárgahajú lány általában a móló derekánnál tanyázott, más történeteimben már beszámoltam róla. Általában a törölközőjén ült, általában felhúzott térdekkel ült, és a vizet bámulta, vagy lebámult a fürdőruha kivágásába, két melle közé, és nézte, szépek-, teltek-e, barnák-e a mellek?
A mellek nálam mindig nagyon sokat jelentettek. Ha a sárgahajú lányra néztem, először mindig a mellére esett a tekintetem. Ő, általában észrevette, hogy nézem a mellét, sőt, azt kell, hogy mondjam, mindig észrevette, s visszaigazolta egy átható pillantással, ami semmit, de semmit nem fejezett ki az égegyadta világon. Az is megtörtént, ilyenkor, hogy csókos száját apró, alig észlelhető félmosolyra húzta. Ilyenkor én voltam a legboldogabb ember a világon, hiába beszélt nekem a Hámori Bandi, hiába mondta észlelvén a közjátékot:”jaj, Testvér, hogy te milyen szerencsétlen tudsz lenni, Testvér!”
Szerelmes voltam a sárgahajú lányba, és kívántam a barnahajút. Hogy ez konkrétan mit jelent, arról majd később, de annyit már most mondhatok: a megkülönböztetés semmiképpen nem jelenti azt, hogy a sárgahajú lányt nem kívántam! Őt kívántam csak igazán, csak másképp kívántam, mint a másikat, akit csak a puszta, világló vággyal kívántam. A szerelmemet szerelemmel kívántam, -és úgy gondolom, ez döntő különbség.
Miért voltam szerelmes a sárgahajú lányba, s miért nem voltam a barnahajúba, aki viszont mellesleg énbelém volt szerelmes, -ezt viszont meg nem tudtam volna mondani. Ezek a szív dolgok roppant bonyolultak. De lássuk mi is történt.
A történet veleje a mólóbeli beszélgetésekbe van elrejtve, ezért asztán előbb ezeket mondom.
Így ültünk körben:
A viharágyú vaskos, ferdén felfelé meredő csöve mellett ült a szerelmem, a sárgahajú lány. Mellette ültem én, óvatosan ültem, nehogy hozzáérjek a törölközője sarkához. A viharágyú másik oldalán az egyetemista srác dekkolt, akivel a sárgahajú lány esténként a kocsmában málnaszörpöt szokott inni. Mi hárman egy csoportot képeztünk fenn a mellvéden, de itt volt még két lépéssel arrébb egy gimnazista lánnyal összefonódva a Hámori Bandi is, ők külön csoportot képeztek. A Testvér éppen akcióban volt, karja a lány vállán nyugodott, a lány kicsi keze meg a Testvér combján, illetlenül közel a kék úszónadrághoz.
Lenn ellenben, átellenben a móló betonplaccán meglehetősen közel hozzám a barnahajú lány ült gyékényén, e történet főszereplője, aztán mellette és mögötte szétszórtan az egyetemista fiúk és a gimnazista lányok. A pap kicsit távolabb volt tőlünk, nem sokkal távolabb, éppen csak egy kicsit. Hétágra sütött a nap, a délelőtt közepében voltunk, és sokan fürödtek.
Ekkor mondtam, ki tudja mely okból és meggondolásból az első marhaságot, ami mindent elindított. Így szóltam a sárgahajú lányhoz:
-Nézd csak amott azt a hattyút szerelmem, milyen szép hattyú az a hattyú!
Nekem fordult hirtelen erre, mint a darázs.
-Ne nevezz szerelmednek, -sziszegte.
Felvette olajos üvegecskéjét lecsavarta a kupakot, öntött valamennyit a tenyerébe, és kenni kezdte a vállát.
-Bekenem a hátadat, ha akarod, -ajánlkoztam.
A szerelmem erre már nem válaszolt, kente magát tovább elől is, a melle között is, és nézte a mellét, ami feszes volt, szép volt, majd kicsattant. Rólam tudomást se vett, mintha én a világon se lennék.
Megszólalt viszont lent a lábamnál a barnahajú lány, és csibészes kifejezéssel édes, szeplős arcán megjegyezte, hogy az ő hátát viszont bekenhetném, ha már annyira kenni támadt kedvem. Nem tudtam mit mondani hirtelen erre, benne voltam a mókuskerékben, a kerék forgott, én voltam a mókus, a hosszúfarkú mókus.
-Figyelj csak, -szóltam a szerelmemhez, és kezemet kinyújtottam feléje, és majdnem hozzáértem a vállához, -most repült el.
Rám nézett. A szeme olyan volt, mint a macskáké, zöld és sárga pettyek kergetőztek íriszében. Nem lehetett elmenni rajta, mit akar a szeme kifejezni.
-Mi a nyomort akarsz tőlem, -megmondanád végre? -kérdezte bágyadtan, erőtlenül.
A Testvér valamit súgott ekkor a gimnazista lány fülébe. Odahajolt hozzá, néhány percig csókolóztak. Ha akartam, ha nem, láttam, mi történik. A gimnazista lány vihogott, és azt mondta, oké, rendben, a dolog túl van tárgyalva. Felálltak és elindultak. Tudtam hová mennek, nem kellett sok ész, hogy kitaláljam. A Hámori Bandi és a gimnazista lány azért mentek a belugára, hogy…nem akarom kimondani, miért, nehogy valaki megbotránkozzon. A Testvér majd felszereli a hajót, mondtam magamban- és kiviszi a nyílt vízre. Ott majd lehorgonyoznak, lehúzzák a vásznakat, leveszik a ruhájukat és megteszik. Aztán visszajönnek majd és leülnek újra közénk.
-Elrepült a hattyú, -mondtam, illetve súgtam cserepes szájjal a sárgahajú lány felé.
-Tényleg elrepült, ott repül, ni -csudálkozott a barna lány.
-Haggyál mán a nyomorba, -mondta a szerelmem. -Mi a töknek, nem hagysz má’ békén!
-De jó lenne most egy hideg málnaszörp, -sóhajtott az egyetemista és rágott, szívott valami füvet, amit oldalról tépett le.

Telt a délelőtt, futottak az öreg órák Vándorolt a nap az égen, most a part felett állt, a VITUKI csupa üveg épülete felett. Fürödtünk időnként, a nagy bazalt-kövekből épített trambulinról fejeseket ugráltunk a vízbe. A mókuskerék egyre forgott.
-Megsímogatnám a combodat, -mondtam egyszer csak a szerelmemnek.
A szerelmem durcás arccal hallgatott a törölközőjén, úgy tett, mintha a félhangosan kiejtett szavakat meg se hallotta volna. Meghallotta ellenben átellenben a lábamnál a másik lány és kuncogva szólt fel a mellvédre:
-Nekem megsímogathatod ott, de csak finoman ám, óvatosan ám!
Férfivágyat kezdtem érezni, nőttön nőtt. Olyannyira és eladdig, hogy a barna lány is felfedezte, befelé szívva a levegőt nevetett egy sort, arca rózsaszínből élénk pirosba váltott. Nem nézett rám, tekintete kinn kalandozott a vízen a gumicsónakázó, fürdőmatracozó, csapkodó, labdázó, visongó sokaságon, -s úgy kérdezte évődve: -mikor jön vissza aTestvéred a vitorlással?
A beluga éppen ekkor futott be a két móló közé, patyolat-tiszta nagyvászna dagadt a szélben. Elhúzott a VITUKI szögesdróttal elkerített mérőállomása mellett, simán siklott a hullámtalan felszínen. A Testvér kutatva nézett ki a mólóra, észrevett és odaintett. Felálltam, körbetekertem magam egy nagy, virágmintás törölközővel, s felállt lángoló, piros arccal, egyre csak kuncogva befelé magába, a barna leányzó is a móló kövéről. Úgy volt, hogy indulunk, csak még a cókmókjainkat szedegettük a törölközőt és a többit.
-Tudnál szerezni jegyet a ma esti filmre, -kérdezte a szerelmem e perc kellő közepén. Visszafordult, szemembe nézett, nyávogós hangon mondta, amit mondott, midőn már éppen indulóban voltunk.
Belém a kérdéstől belém nyilallott valami édes szép gondolat: szeret, mégis csak szeret, -bíztattam magam ezen écesszel. Maradtam volna hát, oly édes volt az érzés. Megtorpantam, szerelmemre néztem. Fájt a pillanat, fájt a nyár. A lány azonban, aki vágyamat bájával, nyíltságával, viszont-vágyával felkorbácsolta gyengéden megfogta a könyököm, és halk hangon megszólított, gyere, gyere, mire vársz?! Vagy már nem akarsz…vitorlázni?
Szeretkeztünk mi aztán a belugán, annak kemény, funírból készült fedélzetén annyit össze-vissza, amennyit csak bírtunk. Nagyon jó volt, csak nagyon erkölcstelen. Mert, röstellem elmondani, amíg a barna hajú lánnyal voltam, végig a sárga hajúra gondoltam. Egyre csak az járt az eszembe, hogy megkérdezte, igen, megkérdezte: nem-e tudnék mozijegyet szerezni estére? Tőlem kérdezte, és nem az egyetemista sráctól, -mondtam magamban álmélkodva, míg a dolgom tettem a deken. Ez jelent valamit, ez jelent valamit…
A szép, barna lány vívódásaimból nem vett észre semmit. Ha a Testvér ott lett volna, és belelátott volna a fejembe, biztos azt mondta volna: „hogy te milyen szerencsétlen tudsz lenni Testvér!”
Aztán véget ért a nap, és eljött az este. És este valaki kihozott a mólóra egy demizson nagyon finom édes, fehérbort. Félkörben ültünk, kézről kézre járt a demizson. Szó esett mindenről, de a szerelemről esett a legtöbb szó. Ugrattuk a fiatal papot. Az egyik egyetemista fiú nevetve kérdezte tőle: mondd, atya, szabad szeretkezni, -szabad, atya? Mit ír erről a Biblia?
-Ne paráználkodj, -mondta a pap, és ő is nevetett. -Az van a tízparancsolatban, hogy ne paráználkodj. S ebben a szeretkezés is benne van.
-Mi van még benne, atya? -forszírozta egy hang a sötétből.
-Minden, ami a nemiséggel kapcsolatos. Ne kérdezzetek többet, ne kérdezzetek részleteket.
Én kerültem sorra, az egyik gimnazista lány nyújtotta oda a demizsont, ő a Hámori Banditól kapta, a Hámori Bandi meg egy egyetemista fiútól. Belekortyoltam. Az édes, erős ital átjárta a testemet. Kimondtam, ami a bögyömben motoszkált, a bor tette, a bor adta hozzá a bátorságot.
-Minden szeretkezés erkölcstelen, atya? Az is erkölcstelen, amelynek mindkét szülője a szerelem?
-Az is, -mondta a pap lakonikus rövidséggel. -Testi kapcsolat csak házastársak között megengedett, Isten előtt kötött, Istentől megáldott házasságban, gyermek-nemzési céllal. Nem tudok többet mondani a témáról. Aki közel akar kerülni Istenhez, annak be kell tartania Isten törvényeit.

Sokáig ültünk még kinn a mólón a meleg, nyári éjszakában. Fölséges csend volt, sziporkáztak fenn a csillagok. Végtelen szomorúság vett rajtam erőt. Szomorú voltam a nyártól, az estétől, szomorú voltam a szerelemtől. Nem messze tőlem két egyetemista fiú között ott ült a sárgahajú lány, az a lány, akibe szerelmes voltam, ő miatta voltam aztán végképp szomorú. És, amiatt, amit a pap mondott.
„Minden szeretkezés erkölcstelen” -ez volt a veleje annak, amit a pap mondott.
-Ha ez így van, -mondtam magamban elmerengve, -ha tényleg így van, ha a szerelmes szívvel elkövetett szeretkezés is erkölcstelen, mennyire, de mennyire erkölcstelen az én mai napi szeretkezésem! Mert én a barnahajú lánnyal szeretkeztem, akibe nem voltam szerelmes, s közben egyfolytában a sárgahajúra gondoltam, akibe viszontmeg szerelmes voltam.

Sok héten keresztül éltem még erkölcstelen életet, míg a barna lány el nem utazott. Ő szerelmes volt belém, ő nem követett el erkölcstelenséget, legalább is akkorát nem, mint én. És nem követett el erkölcstelenséget a Hámori Bandi se, aki minden lányt elvitt a mólón, aki hagyta magát, és közben egyikbe se volt szerelmes.

(Úgy gondolom, ez a történet kicsit erkölcstelen, annyira csak, amennyire a világ az, amennyire mi emberek akik nem vagyunk szentek, erkölcstelenek vagyunk. Erkölcstelen a történet, de úgy gondolom, nem megbotránkoztató. Azért nem az, mert emberi. Aki a nemiség kérdéseit megbotránkoztatónak tartja, annak ajánlom figyelmébe az ógörög költészetet, Sapho-t és társait.)