Géplakatos vagyok szép ember vagyok, jó ember vagyok. Kertemben a kutyák nagyok. Mindenkivel kedves vagyok: géplakatos vagyok. De van egy szomszédom, mindig ugat a kutyája, meg ilyesmi. Vele rosszban vagyok: géplakatos vagyok. Őt nem szeretem. De szeretem, én mindenkit szeretek. Jó ember vagyok, géplakatos vagyok. A szomszédomra sem haragszom, nem ám. Ő vidám, én szomorú vagyok. Jó ember vagyok, géplakatos vagyok.
Nem haragszom rá, csak nem állok vele szóba, nem állok vele szóba. Miért nem? Mert nem, nem tudom már. Valami történt köztünk régen, úgy, mint a mesében. Én megbántottam, ő megbántott. Nem tehetek róla, jó ember vagyok, géplakatos vagyok. A szomszédom a szomszédságot erőltette, majd meggebedt benne, abba a fene nagy akarásba, én meg álltam takarásba és csak azt akartam, hogy ne lásson meg csak, ha én is úgy akarom, csak ha én is úgy akarom. Ő, a barom nem vette észre, mi végre megy ki itt a játék, a szomszédság nagy ajándék. És nekem nem fűlik hozzá a fogam, csak, ha olyanom van. Ezt neki meg is mondtam, ő meg megharagudott. Persze én is haragudtam az elején, hogy ő ilyen kevély, kemény. Aztán beláttam, nem haragudhatok. Jó ember vagyok, géplakatos vagyok. Most itt tartok én és itt tart ő. Én nem haragszom, ő haragszik. Vélje aki érti. A többség, a régi, nem tudja mi fán terem ez, nem érti. Mármint ezt a mezt. Na jó, ebből elég. Ma is elég felhős az ég. Szép ember vagyok. Szomszéd vagyok. Géplakatos vagyok. Kertemben a kutyák ugatnak. Ők már nagyok.