A katonai eskü szövegéből:

” ….ha pedig eskümet megszegem, sújtson engem a Népköztársaság törvénye és dolgozó népünk megvetése”

1 A katona

El tudjátok képzelni egy zord, marcona katonáról, hogy akárki fehércseléd miatt, csak úgy egyszerűen főbe lövi magát? Ugye nem! Pedig megtörtént, én magam tanúsíthatom. Miskolcon történt, a régi időkben, amikor még létezett a Néphadsereg és létezett a híres Petőfi laktanya. Ott tárolták egy hosszú hangárban a taktikai és stratégiai célok elleni bevetésre felkészített interkontinentális, ballisztikus rakétát. Harminc méter hosszú volt! Jaj lett volna az imperialista hatalmaknak, és az Egyesült Államoknak, vagy jaj se lett volna, ha újat húznak a Béketáborral! Megkapták volna tízezer mérföldről a szemük közé az atomtöltetet! Én láttam azt a rakétát, én tudom, mit beszélek!
De mi is történt. Jajcsi Peti ballábbal kelt aznap, ami ébredés után rögtön megmutatkozott: a „jó reggelt elvtársak, ébresztő föl” üvöltésre, lelépvén az emeletes ágy tetejéről szerencsétlen módon egyenesen a nyakába szakadt az alatta kászálódó öregkatonának, Bogár Józsinak. Pechére Bogár Józsi vezényelte aznap a reggeli tornát, mellettünk futott tornacipőben, rácsorgott fentről, meztelen felsőtestére a lassan fehéredő égből a hóval kevert esőlé. Persze mink is félmeztelenek voltunk, csak a mi lábunkon nehéz csizma volt, nem könnyű tornacipő, és amikor már harmincadjára futottuk körbe a lövegszínt, melynek mély termében ama bizonyos interkontinentális ballisztikus rakéta ezüstös teste szendergett, Bogár Józsi öregkatona ekképpen vezényelt Jajcsi Petinek: egy ember, maga ott kaki kopasz, hozzám!
Jajcsi Peti odafutott, csizmájában cuppogott a víz.
-Egy embernek békaügetés, -rivallt rá az öregkatona. Lassított, lihegett, szájából vastag fehér páraként tört elő minden lélegzet-vételnél a levegő.
Három kört kellett ügetnie a hólében az újoncnak. Persze nem bírta, összerogyott az első kör leügetése után. Két srác ölben vitte be, de reggeli után már jobban érezte magát, és vidám képpel mosta mellettem a folyosót.

-Az én babámnak nincsen párja, -vigyorgott rám marcona képpel, de nevető szemmel. -Szép és hűséges, és nagyon szeret engem. Majd hazamegyek és majd elveszem. Előre görnyedve sikálta a követ, dúdolt közben:

„Hadnagy elvtárs jelentem, jelentem,
én a babám szeretem.
Az én babám egy szavára
Hadnagy elvtárs is megállna, vigyázzba!”

A nap mégsem fordult jobbra, mert a délutáni parancskihirdetésen Jajcsi Petit szakaszával együtt beosztották őrségbe, amit a marcona, bajuszos újonc fene módon utált. Hogyisne! Két óra ugatás, két óra készültség, két óra alvás huszonnégy órán keresztül szakadatlan körforgásban, minden csak nem leányálom. De a parancskihirdetés után megjött a tábori posta és hozott egy levelet Jajcsi Petinek. Itt még fordulhatott volna a kocka. Az otthonról jött levél a seregben a boldogság forrása, általában így is van, általában, mondom, itt azonban a tragédia forrása lett, bár ezt a katona még nem tudta, s a zubbonyába dugott levéllel vidáman ugrabugrálva szaladt a folyosót felmosni.

Az őrség a körlettakarítás után kivonult az őrhelyre és megkezdődött a hosszú szolgálat. A sokadik órában, az éjszaka közepén a készültségi szobában beszélgettünk. Hárman ültünk az asztalnál, én, a Jajcsi Peti és egy másik kaki kopasz, a Jajcsi Petinek a falubéli komája. A többiek szanaszét voltak, sakkoztak, kártyáztak, meg minden, az egyik srác például a kezét melengette a vaskályha felett.

-Az én babámnak nincsen párja, -mondta Jajcsi Peti közlékenyen. -Majd hazamegyek és akkor az lesz, hogy akkor majd elveszem feleségül!
-Ühüm, -mondta a falubeli kopasz, és ez az „ühüm” akkor és ott nem hangzott túl jól. Annyira nem, hogy felkaptam a fejem, és ránéztem hirtelen Jajcsi Petire.

A katona elsiklott a megjegyzés felett. -Hoppá csak, -mondta, -a levelem! Benyúlt a zubbonyába, eléhúzta a borítékot, és megnézte, ki írta. -Fuszek Tibi írta, na vajon mit írt!. Felbontotta, olvasni kezdte, és ahogy betűzgette a rossz megvilágításban a sorokat, úgy komorult el egyre jobban barna fürtös szép arkangyal arca.

-Hazudsz, kurafi! -kiáltott fel a végére érve. Felállt, felkapta a nehéz asztalt és a falhoz vágta. -Hazudsz! -ismételte meg aztán még hangosabban, és dühödten végigtaposott az asztal romjain.

Nyugtatgattuk, csitítgattuk. -Mi van he?! Ne bomolj pajtás!

Na addig-addig ment, mígnem lerogyva a székre kivallotta nagy keservesen könnyek között, hogy a Fuszek Tibi azt írta, hogy megcsalja odahaza a babája a legjobb barátjával a Túró Bélával!

-De megcsal ám, bizony ám, -sunnyogta nyakát behúzva a kopasz, aki velünk volt vala végig, akiről beszéltem. Azért mondta, hogy véget vessen Jajcsi Peti randa önámításának, tudtam én, és magamban helyeseltem én. -Az egész falu tud róla csak te nem! -tette még hozzá a cimbora jólélekkel és jó szándékkal.

Jajcsi Peti szeme szikrát vetett. Mozdult a keze, a rohamkés kicsúszott hüvelyéből és megvillant a levegőben. Ki tudja mi történt volna, ha ebben a pillanatban nem hangzik fel kintről a sztentori üvöltés:

„Készültség! Őrségbe kivonulni!!!”

Futottunk a fegyverekért, Jajcsi Peti is futott, és fél percen belül már úton voltunk a hóba taposott keskeny, csikorgó felvezető ösvényem ki-ki a maga őrhelye felé. Itt láttam utoljára a fiút. A lövegszínnél kiváltam, az volt az én őrhelyem, ő meg menetelt tovább az őrszakasszal. Oszlopban mentek a holdvilágos éjszakában, egymás nyomába lépve a derengő hómező közepén. Fél óra telt el. Süket, halotti csend vett körül, míg lépteimet számoltam, jobbra három, balra három. Tompa puffanás hallatszott egyszer csak, mint amikor egy vízzel teli üvegkorsó a másik szobában leesik.. A laktanya túlsó széle felől jött a hang, nagyon messziről, a rohampálya irányából. Rossz érzésem támadt. Az volt ott Jajcsi Peti őrhelye!. Kisvártatva futólépésben elvonult őrhelyem előtt a készültség, élén az őrparancsnokkal. Hosszú ideig kint voltak. A váltás nem jött időben kettő helyett három órát ugattam kint a fakas-ordító hidegben. Végre valahára bemehettem. Az őrszobán síri csend volt, nem tudott senki semmit. Elmentem aludni, amikor az ideje eljött. Tudtam aludni, igen, egy kaki kopasz katona mindig tud aludni. Hajnalodott, amikor felébredtem. Ekkorra a többiek már tudták: Jajcsi Peti főbe lőtte magát a rohampálya mellett. Egy nő miatt vetett véget ifjú életének. Egy nő miatt, aki nem is szerette őt! Elment, megszegte a dolgozó népnek tett esküjét.

Hé! Nők! Csalfa, könnyűvérű fehércselédek! Vigyázzatok nagyon a kaki kopaszok ifjú szívére. Törékeny portéka az!