3. Sírnak, rínak…

„Sírnak rínak a mezei virágok
Férjhez mennek előlem a szép jányok
Nem is marad a számomra még egy se
Kit a szívem a fájó szívem szeretne”

Szimphy Ferit mindenki szerette a században, még az öregkatonák is. Nyeszlett, félszeg kissrác volt, ha ráüvöltött Bakta Béla: hé, kaki kopasz, maga ott, maga, igen, fusson föl a dombra ezzel a könnyű-géppuskával és nézze meg, ott vagyok-e? -vigyázzba vágta magát, harsány „értettemmel” válaszolt és már szaladt is görnyedezve a majd’ félmázsás súly alatt. Visszatért izzadtan, lihegve, lába kiroskadt alóla, de utolsó erejét összeszedve jelentett: „Jelentem nincsen ott az őrvezető elvtárs!” Szerették, nem szerették, a seregben ez egyre megy, attól még nem kellett kevesebbet mosnia a folyosót, mint a többinek. A nagy kitolások időszaka volt az a november, újonckiképzés, kúsztunk a sárban, másztunk a falon, köptük szájunkból az esővizet. Ferit a körletben sem hagyták békén, kirángatták a WC-ről, ha tojt: „Vágja ki magát onnan katona, mer, ha én vágom ki, keze lába kitörik, és bukjon rá a fókára!” Ennek ellenére minden rendben volt vele, nem panaszkodott. Illetve egyszer-egyszer, saját fülemmel hallottam, hogy azt mondta: szép ez, jó ez, kell ez, csak a nőm hiányzik! És kúszott a sárban és mosta a folyosót.

Így lépegetett az idő végtelen lassan, ólomlábakon.

Aztán elérkezett az első kimaradás! Ugrattuk a Ferit: „na komám, most majd nőzhetsz kedvedre!”
„Nőzök is, ne féltsetek” -nevetett rám, pont énrám vizenyős kék szemével, mert én álltam hozzá legközelebb a stoki és a vaságy között. „Maj szét durranok mán, ippeg hogy jól fog gyünni”
„Osztán van-é már jelölt?” -szögeztem neki a kérdést:
„Hogy van-é? Hát mán csak neked is jutna, ott, ahol nekem jut! Csak tán miskolci vagyok én itt a saját városomba!”
Na, az ilyesmit nem lehet kihagyni. Kíváncsi is voltam, meg én is maj szét durrantam már. Lássuk, mit szerez magának, de főleg mit szerez nekem a Szimphy Feri!
Vonszolt magával végig a belvároson Időm sem volt felocsúdni kikötöttünk egy helyen, melynek ajtaja felett neoncsövek világítottak: FÉNY ESPRESSO, -de neve ellenére csak egy sötét lebúj volt az!
Két nő ült a bejárattól legmesszebb eső sarokban, az egyik szőke volt és nagy melle volt, a másik barna volt és kis melle volt. „Az ottan az enyém, az a selymes szőke” .mondta Szimphy Feri, „a másik meg a barátnője, hajts rá kaki kopasz!”
Na, oda is mentünk és megálltunk az asztaluknál.
„Itt vagyok, ragyogok, mint a fekete szurok” -vigyorgott beteljesült örömmel Feri a selymes szőkére.
„S itten vagyok én, pálcám kőkemény!” -mondtam én is élcelődve a barnának.
„Kopjatok le kopaszok” -fanyalgott a barna és orrát felhúzva elfordult tőlem.
„Ki kíváncsi rád” -mondta a szőke Szimphy Ferinek. „Három hónapot vártam. Most már nem kellesz, mehetsz, ahova akarsz.”
Ebben a pillanatban becsődültek az öregek. Két katona kivált a tömegből és odatörtetett, ahol mink állottunk sóbálvánnyá dermedve.
„Ez itten az én bulám” -bökte oldalba a magasabbik katona az alacsonyabbikat. „Jó nő, mi? Na, menjünk csörögni, te vidd el komám a barnát!”
Három sört ittunk azon az estén, én és a Szimphy Feri, de már azt egy másik lebujban. Aztán visszamentünk a laktanyába. Ilyen rövid kimaradást nem élt át senki az ezred életében, mint mi. Fél tízkor már a folyosót mostuk. Akkor arra jött Bakta Béla és rárivallt a Ferire:
„Katona, magának lóg a gombja.” Odanyúlt, leszakította. „Tessék. Öt percet kap, hogy felvarrja. Megértette kaki kopasz?!”
„Értettem, csak, hogy én most azt a parancsot kaptam, hogy mossam fel a folyosót”
„Ne pofázzon vissza, mer a kóterbe vágatom.”
„Értettem”
Szaladt Szimphy Feri, hogy felvarrja a gombot. Hát, ahogy így szaladgál befelé a körletbe, egyszeribe ott terem Rágó Árpád tizedes. „Hová, hová katona?”
„Jelentem…”
„Ne pofázzon vissza, mert miszlikbe aprítom. Van magának érettségije?”
„Jelentem van.”
„Nagyszerű. Akkor halássza elő a cókmókjából a fogkeféjét. Mától maga sikálja a WC-t. A saját fogkeféjével, megértette?! Öt percet kap, aztán jelenti, hogy megvan vele!”

Éjszaka közepén egyszerre csak nagy ribillió támadt. Kiabáltak kinn a folyosón, futkostak Valaki felakasztotta magát a WC-ben. Hát, ki volt az a marha, na ki? Hát, csak kitaláljátok? A Szimphy Feri volt! Trükkösen csinyáta. Kivitt egy stokit a körletből. A napos szundikált a napos-asztalnál nem vette észre a sündörgő, elkékült fiút. Felállt Feri a stokira. Előtte a zöldre mázolt deszkafal, mögötte piszoárok. Kihúzta a nadrágszíját és lazán felcsatolta a szemöldökfára. Bedugta ferdén a fejét a hurokba. Meghúzta a csatot és kirúgta maga alól a stokit. Így halt meg. Nagyon csúnya kék volt a feje, amikor megtalálták. Eltörött a nyaka. Pedig még csak húsz éves volt. Oly sok évet élhetett volna még.

Jányok! Te selymes szőke, és te flegma barna ott! Nem éreztek-é lelkiismeret furdalást?!