A Szentháromság

„Az Atya a Fiú és a Szentlélek három egy Isten”

Krisztusban kedves Testvéreim a fenti rövid mondat a Szentháromságról szóló tan leegyszerűsített meghatározása. Minden benne van, minden információt tartalmaz, amit Istenről tudnunk kell. Elmondja a lényeget: Isten három személyben létezik, az Atyában, a Fiúban és a Szentlélekben. Egyszerű kijelentő mondat, azt gondolhatnánk könnyű megérteni. Mégis sokunk számára okozott már fejtörést a Szentháromság értelmezése, magyarázata.

Kedves Testvérek a Bibliát jól ismerők megkérdezhetnék, ugyan, mondjam meg már, a Szent Könyv melyik tétele, melyik passzusa nevezi nevén a gyermeket, beszél arról, hogy az Isten voltaképpen három személy?
Megkérdezhetnék a Testvérek, Krisztus említette-e a Szentháromságot valamelyik tanításában? És, ha igen, melyik tanítás az, és hol található, mely oldalon?
A válasz talán sokak számára furcsa lesz, a Biblia nem szól tételesen a Szentháromság tanáról, és Krisztus tanításai között sem találkozunk ezzel a tannal. Mégis, hogy kerül akkor a csizma az asztalra, kiálthatna fel a Bibliát jól ismerő, de lényegét megérteni nem tudó olvasó. Hogyan merészelünk mi papok a szószékről olyan a képtelenséget állítani és tanítani, hogy egyvalaki, még ha Isten is az a valaki, három személyben létezhet! Ez butaság, nincs benne semmiféle logika, ellentmond a természeti törvényeknek és az emberi gondolkodásnak.
De vajon tényleg ellentmond-e? Vajon tényleg felfoghatatlan, megérthetetlen-e az, hogy az Isten az Atyában, a Fiúban és a Szentlélekben, vagyis három különálló isteni személyben létezik?

Krisztusban kedves Testvérek! Gyermekkoromban, amikor már nyiladozni kezdett az értelmem, nagyon sokat gondolkoztam ezen a problémán és bevallom, számomra is komoly gondot jelentett a megértése. Emlékszem, 14-15 éves lehettem, nyári, szünidei munkára a közeli malomba mentem dolgozni. Mivel a nehéz zsákokat még nem bírtam el, és satnya kisfiú lévén egyéb fizikai munkát sem bízhattak rám, a nyilvántartások vezetését végeztem. Volt nálam egy nagy, kockás füzet, abba írogattam bele tintaceruzával a tételeket, melyikféle, fajta lisztből hányat, hová adott el a gazda. Érdekes munka volt. Hogy jobban nyoma maradjon a beírásnak, meg kellett nyalnom a tintaceruzát minden bejegyzés előtt. Este otthon anyám orvost akart hívni, amikor meglátta a nyelvemet, azt hitte szegény, vörhenyt kaptam.
Az alatt az egy hónap alatt, amíg a malomban dolgoztam, nem csak azt tanultam meg, hogyan lesz a búzaszemből hófehéren omló finom liszt, de bepillantást nyerhettem egy család életébe is. A gazdát Szerencsés Dánielnek hívták. Két nagyfiával, Károllyal és Tamással együtt intézték a malom ügyeit. Az értékesítés komoly odafigyelést követelő munkáját az apa irányította, a termelést Károly, az idősebbik fiú, a beszerzéseket pedig Tamás. Ezek a feladatkörök azonban nem jelentették azt, hogy az apa, ha úgy kívánta a helyzet, ne intézkedett volna a másik kettő ügyeiben is, vagy a két fiú az apa és egymás dolgában.
Egyszer tanúja voltam egy érdekes esetnek. Vevő jött, száz zsák lisztet akart vinni. Az apa nem volt éppen otthon, két fia intézte az ügyletet. Tamás vigyázott arra, hogy az emberek a megfelelő, elkülönített zsákokat pakolják fel a kocsira, Károly pedig az kicsi, poros irodában a magtár mellett a számlát írta. Én benn voltam az irodában, semmi dolgom nem volt ott csak kíváncsi voltam, mi az a „számlázás” Károly ráírta a végösszeget a számla aljára, kitépte és odaadta a vevőnek. A vevő megnézte, és azt mondta nem jó az összeg, mert ő úgy állapodott meg a gazdával, hogy tíz százalék kedvezménnyel viheti a lisztet. Ha úgy, hát úgy! Károly eltépte a számlát és írt egy újabb számlát, s ezen már tíz százalékkal kevesebb összeg szerepelt. Kitépte, odaadta. A vevő megnézte a számlát, gondolkodott és így szólt: Nem kaphatnék-e még tíz százalék kedvezményt, mert akkor mindig idejárnék, és nagy tételben rendelnék?
Károly osztott, szorzott egy kis papírlapon. Kiszámolta, megéri-e, majd végül így szólt: Hogyne, tudunk adni még tíz százalékot, ha mindig hozzánk jön vásárolni, és nagy tételben viszi a lisztet.
Amikor az apa hazajött, megkérdezte: nos, volt itt a vevő?
Volt, mondta Károly. Adtam neki még tíz százalékot, mert ezen túl itt fogja vásárolni a lisztet, és nagy tételeket fog elvinni.
Okosan tetted, mondta a gazda. Én is ezt tettem volna a helyedben.

Krisztusban kedves Testvérek, gyermekésszel akkor azt gondoltam, íme ilyen lehet a Szentháromság! Az Atya, a Fiú és a Szentlélek mindenben együttműködnek egymással és kifelé, a „világ” felé, úgy viselkednek, mintha egyetlen személy lennének! Gyermek ésszel, mondom, de nem jó az „ész” kifejezés, mert nem az eszemmel, hanem a szívemmel értettem meg a lényeget. Nem töprengek azóta, hogy ezt fiatalon fel tudtam fogni, meg tudtam érteni okos párhuzamokon, bölcs analógián. Nem mondom nektek azt, hogy mi mindent nem értünk, nem fogunk fel még a mi látható világunkból sem: a végtelen fogalmát, a görbült teret, a fényelhajlást, az ikszedik dimenziót, a párhuzamosok matematikai paradoxonját, és a többi rejtélyes fizikai, matematikai, vagy kémiai tant. Még ezeket a világi dolgokat sem érthetjük meg, kedves testvérek, egyszerűen azért nem, mert meghaladják az emberi elme felfogó készségét. Mennyire meghaladja akkor a titokzatos, kiismerhetetlen, mindenható Isten lényegének megismerése, megértése?!

De, kedves Testvérek, amit az ész nem érhet meg, azt felfoghatja a szív!

Imádkozzunk, kérjük Isten kegyelmét, hogy megvilágosodhassunk, az Atya a Fiú és a Szentlélek nevében, ámen.

Isten fizesse meg, mindörökkön örökké, ámen.