Orális szex

111 napja haldoklom. Onnan tudom, hogy ez a nap a 111-ik, mert az angyal azzal kezdte, amikor belépett nyomorúságos kis odúmba: „na, maga balfácán, ez ma már szimulálásának 111-ik napja!”
Nem, nem hiszek Angyal Dezsőnek! Képtelenség, amit mond! Nem létezhet, hogy ilyen régóta járok az élet és a halál mezsgyéjén, egyszerűen azért nem, mert majdnem három hónapot képtelenség élve kibírni, úgy élve, hogy az ember a plafont bámulja, nem eszik, nem iszik, és közben egyfolytában agonizál. Mindegy, mit bánom én hányadik nap. Egyszer úgy is vége lesz, az lesz a jó. Az angyal ül a háromlábú széken ócska vaságyam mellett, elégedett, dölyfös pofát vág és mesél, mesél be nem áll a szája.

Tudja maga, merre van Vinecitában a Szent Márk utca? Naná, hogy tudja, látom azon a svihák képén. Nos akkor azt is tudja, hogy Vinecitába a lányok kedvéért megy le az ember. Olyan romlott az a város! Feslettsége a bibliai Szodomához hasonlítható, már, ha egyáltalán igaz, hogy létezett egyszer valaha Szodoma. Egy a lényeg, ebben a városban nem kell magyarázni a fehérnépnek, merre, hány méter. Tudják ők azt maguktól! A férfi azért ment le délre, hogy betérjen ide. A kocsit a Szent Márk utca elején hagyta a Trogadesnél, onnan gyalog ment tovább. Nagy volt a hőség, senki nem járt a sikátor fényesre kopott macskakövén. Az ablakok zárt, törtfényű üvegtáblákkal néztek le az utcára, megdermedt tekintetük a kilátástalanságot és a nyomort tükrözte vissza, ismeri maga ezeket a sivár, unalmas kisvárosokat Dél-Itáliában. A férfi a napos oldalon ment, nyugodt határozott léptei kopogtak a kövön, feje felett rezzenetlenül függtek a rezzenetlen forró levegőben az erkélyek közzé kiaggatott fehér-neműk. Kerülgette a néptelen kávézók kötélkorláttal elkerített aprócska teraszait, -odabenn a söntéspultok mögött sem látszott életnek nyoma. Így ért le az utca végére. Ott hirtelen, mintegy varázsütésre elfogytak mellőle a házak, eltűnt talpa alól a síkos macskakő. Léptei innentől a tengerpart homokjába vesztek. A szélfútta, bodros-hátú dűnék tetején gyér, magasra nőtt fű lengedezett, arra vette az irányt. Átsétált közöttük és végre megpillantotta a tenger fehér tajtékokkal dobálózó felszínét.
Egyetlen egy élőlényt talált csak a parton, ez az élőlény egy lány volt. Hanyatt feküdt a homokban, két térdét felhúzta, nem volt rajta semmi. A férfi először azt hitte, halott a lány. Közelebb ment néhány méterrel, és akkor észrevette, hogy a lány nem a homokban fekszik, hanem egy apró, kék törülközőn. Nem volt halott csak aludt. Óvatosan lépdelt fel ne ébressze. Egészen közel merészkedett hozzá, megbámulta. Remek teste volt a lánynak, nyúlánk, karcsú, barna-fényű. A mellei a kis melleknél nagyobbak, a nagy melleknél kisebbek voltak és kerekek voltak. A mellek közepén álló rózsaszínű bimbók lüktetni látszottak, a bimbók udvara is rózsaszínű volt, és nem volt nagyobb az átlagosnál. A férfi kedvét lelve futatta végig a szemét a lány két izmos, vékony karján, ideges, eres kezein, elidőzött a kulcscsontok szende íveltségénél, megpihent a has lapos feszes tükrén, a csípő két kedves csontocskáján, sétált fel és alá a telt hosszú combokon, és a combok között dudorodó sima, szőrtelen szeméremdombon. Éppen végzett a szemlével, amikor a lány megmoccant és felült. Bon giorno, mondta a férfi. A lány nem válaszolt, felnézett, nézte a férfit és mosolygott. Egyik karjával a melleit takarta el, a másikkal a szemérmét, így ült a kis kék törülközőn.
Leülhetek kérdezte a férfi.
Le mondta a nő.
Hosszú ideig beszélgettek a homokban mindenféléről, ami egy északról jött férfinek és egy déli lánynak az eszébe jut.
Egyszer csak azt kérdezte a lány kis kaccantással a hangjában: maguk lengyelek mind így napoznak ruhástól?
Magyar vagyok mondta a férfi, s ez itt rajtam nem ruha, hanem szmoking.
Ó, mondta a lány elnyújtott csodálkozó „ó”-val. A magyarok mindannyian szmokingban napoznak és akkor se veszik le, ha egy lány arra kéri őket?
Eltelt egy idő, megint. Akkor azt mondta a férfi: ne haragudjon, szeretnék magával. Nem bánja?
Nem mondta a lány. Egyáltalán nem bánom. De mit szeretne?
Szexelni szeretnék, mondta a férfi.
A lány csodálkozott. Mi az a szexelés kérdezte.
Hát az olyasmi, amit a férfiak és a nők csinálnak, amikor arra vágynak, hogy történjen velük valami jó magyarázta a férfi.
A lány gondolkodott.
Nézze, én nem szexelhetek magával úgy, mint más lányok. Mást egyebet nem tudunk csinálni együtt?
Most a férfin volt a gondolkodás sora.
Dehogynem mondta. Játszhatunk orálisan.
A lány nevetett, feltérdelt és elkezdett öltözködni. Fekete bugyit vett fel, eltakarta vele a szemérmét, majd fekete melltartót, és elfedte a melleit.
Mi az a játék kérdezte. Az olyan, hogy a lányok a szájukba veszik a férfiak furulyáját?
Igen nevetett a férfi. A férfiak meg…a férfiak meg…
A lány majd megpukkadt nevettében.
Ne mondja! El tudom képzelni!
Táskája mellől hosszú fekete, földig érő ruhát vett elő és magára húzta. Fityulát tett a fejére. A férfi ekkor jött rá, hogy a lány Domokos-rendbéli apáca.
Nos mondta a lány, s már nem nevetett, még mindig kitart amellett, hogy akarja a játékot?
Kitartok mondta férfi. És maga kitart, hogy maga is akarja?
A lány arcán árnyék suhant végig.
Én nem mondtam, hogy én is akarom mondta. Nem tudom, hogy akarom-e, de…de mindenesetre köszönöm. Gracie signore.
Elindult a lány. Pár lépés után visszanézett, aztán nem nézett vissza többet.
A férfi hosszan bámult utána, figyelte, ahogy megy a lány, ringó csípővel, mezítláb, körgalléros apácaruhában, fityulával a fején, cipővel a kezében.
El tudja maga képzelni, jó haver, milyen lehetett ez? Ülsz a homokban tehetetlenül, s várod, hogy megforduljon és visszajöjjön? Dehogyis tudja! Hogy a fészkes fenébe tudná! Mit gondol, találkoztak még? Visszament a lány a férfihez? Na, mondjon már valamit azzal a nyamvadt vértelen ajkával! Vagy elpatkolt már?

Félig lehunyt szemeim résén át látom ágálni az angyalt. Elfog a tehetetlen düh! Hej, ha lenne erőm felkelni, ha lenne erőm odaugrani, hogy leüssem, megfojtsam, kibelezzem. Nem mozdulok. A Halál rám vigyorog a sarokból és közelebb lép. Érzem, életem utolsó perce következik. Mocskos falak vesznek körbe, pusztuló tengerparti kisváros. A sivár, szűk sikátor gyufaskatulya szerű házai között lepedők lengenek. Lent a parton zúg a szél, reng a tenger.
Elpusztulok, mint az állat. Jó lesz, már alig várom. Csak az angyal menjen ki végre, mert amíg idebenn van, meghalni sem tudok!