Em vagyok egy csaj a sztrítről. Összejöttem a nagy Kával, aki sztrítbalos is, meg rocker is, kinek mi köze hozzá. Erről aztán tényleg nem kell pofázni. Na de van itt lenn egy csávó, ez meg tisztán pusztán sztrítbalos, nem úgy mint a nagy Ká, aki rocker is egyben, s ez meg pofázik a hülye kis csávó. Mondtam neki menjen a píbe, de azóta se szakítja le rólam a podvás tetemét, folyvást nyomatja. Na jó. Most már kerülöm, mint a sza…, mint a sza.., mint a pestisest. Ha ő megy balra én megyek jobbra. Tegnap is, amikor odajött, amikor a Patkánnyal, a Retekkel és a Gorillával lógtunk a kukáknál, és asztat nyögte, hogy „szija, mizujs” rá se fungtam, hagytam, hadd egye a kefét. Szánalomeső. De asztán pár nap múlva gondoltam, nehogy mán én legyek az a genyódugó, aki bedobja a rossz formáját. Elvégre nekem tiszta a lelkiismeretem, s azt akarom tiszta is maradjon. Nem tehetek arról, hogy félreértett ez a csávó, illetve hogy félremagyarázott dolgokat. Azt hitte, hogy rögtön a nyakába ugrok csak azért, mert nyomtunk egy-két menetet a deszkával a Polgármesteri Hivatal lépcsőjén?! Nagy dolog! A Kával azért sokkal másabb, mer a Ká, az szereti az irodalmat meg ilyeneket, és bejárunk a könyvtárba verseket elemezni. Múltkor is az Ős Kajánt olvasgattuk a József Attilától, és akkor a nagy Ká egy ilyet nyögött: „most akkor már rájöttem, ki a franc volt az Ős Kaján, rájöttél te is? Hát ez egy marha nagy bazi volt, azér ment oda, ahol a József Attila áztatta a belét, hogy kasztassa egy kicsit, világos, ugye?! Szóval a nagy Ká egy állati nagy franyesz könyvbuzi és ez sokkal másabb annál, mint amikor valaki csak a deszkát izéli, meg a Pléjing Metált a gépen. Visszakanyarodok a lekiismerethez, ez a legfontosabb, meg a közérzetem a legfontosabb. Én úgy vagyok vele most már, hogy szívjon a Púpos, ne én. Púposnak nevezik itt lenn a sztríten aszt a kiscsávót aki belémzúgott. Csapkodja bele a hülye, idióta agyát a kukákba. És szopjon, ha ekkora nagy gennyláda. Mint ahogy a közmondás tartja: többség dönt, egység nyal. Mer ezentúl én az ő számára az aranyos, rendes kislány leszek. Nem fogom kerülgetni, itt lenn a sztríten, úgyis mindig egymásba botlunk. Ha oda jön, ahol szobrozok nem ódalgok el, ott maradok, rámosolygok. Válaszolok, ha kérdez. „Mi a pálya”, kérdezi majd, én meg mondom: „semmi”. Így társalgunk majd. „Hogy vagy?” „Mint befőtt a spájzban” „Nyomod még a szuperfrí menilit a Neten?” „Naná, hülye állat, mér ne nyomnám!” „Kit vettél fel tegnap a csivitbájton?” „Kit, hát kit is, dögölj meg…mittudom én kit, valakit.”
Aztán egyszer megkérdezi majd, mer tutira megkérdezi, ismerem a búráját: „figyúzz, nem-e lenne-e kedved egyszer újra kipróbálni a korláton? Olyan franyesz volt egyszer, amikor kipróbáltuk!” -s akkor kicsit megint megszopatom: „hát, az a helyzet tudod, hogy jelenleg iskolai tanulmányaimat, és egyéb elfoglaltságaimat tekintve nem gondolnám, hogy időt tudnék szakítani most ilyesmire. De…majd még meglátom”
„Hétfőn, esetleg?” -erőlködik.
„Hétfőn” angolom van, -világosítom fel.
„Kedden?”
„Kedden Bratlikba vagyok”
„Szerda, csütörtök?”
„Dogát írunk pénteken”
„Mit szólsz a péntekhez?”
„Pénteken még fáradt vagyok a dogáktól”
„Hétvége?”
„Hétvége? Ne röhögtess. Tudod a faterom mit tesz velem, ha hétvégén nem vagyok a családdal?”
Igy szívatom majd ezt a tetves Pupost. Persze halál kedvesen mosolygok majd rá közben. Nem mondom el neki, úgy is rájön majd magától, hogy hétfőn is, meg kedden is, meg szerdán is, és a hét többi napján is a nagy Kával vagyok, mert az ő buráját bírom. Ha lepattint, lepattint, azt csinál, amit akar, én akkor is kedves leszek hozzá, magam miatt, nem miatta.
Egyszóval, száz szóval: én aranyos, rendes, szeretetre méltó kislány leszek mostanától. Szeretni fogom az embereket. Ezt a szánalomeső hülye Púpost is. Ő is csak ember. A lelkiismeret fontos. És a lelki nyugalom is. Én ezentúl emelt fővel szándékozom az emberek szemébe nézni. Na jó. Akinek más a véleménye, az szopjon. Többség dönt, egység nyal.