Perverzek

A halál angyalának érkezésére várok sivár szobámban, merev végtagokkal a vaságyon, de helyette Angyal Dezső érkezik, az acupoi rém. Acupo egy dél olaszországi kisváros, romos, lepusztult felkiáltójel a tengerpart homokos dűnéi között. Hogy kerültem ide? -nem tudom. Miért itt kell meghalnom? -azt se nem. Ki Angyal Dezső? -na, ezt aztán végképp nem. Nyílik az ajtó, belép rajta, közelebb jön. Néz, néz, gunyoros nagy gülü szemeivel. Közelebb húzza a háromlábú, támla nélküli széket az ágyamhoz, lezöttyen rá és elkezd mesélni.

A férfi a város felől jött. Egyedül volt. A hölgyek hárman voltak és az ellenkező irányból jöttek, onnan, ahol semmi nincs a homokon, a dűnéken, és a dűnék tetején növögető, a tenger felől fújó szélben kecsesen hajladozó hosszúszálú füvön kívül. Félúton találkoztak, és letelepedtek a magukkal hozott gyékényekre.
-Undorító faj ez, -mondta az egyik lány. Nem volt több húsznál, kiskosztüm volt rajta és könnyű nyári szalmakalapot viselt. -A vitás kérdéseket vérontással oldják meg. Annak a félnek van igaza, aki az ellenségnek több katonáját tudja megölni.
-Igen, -helyeselt a másik nő. -Az emberiség története a véres események, a háborúk története.
-Jaj, jaj, -mondta a harmadik. -Úgy ennék egy fagylaltkelyhet.
Tovább beszélgettek. Mindenféle dolog szóba került, ami nyáron a tengerpart homokjában eszébe jut a nőknek. A férfi ritkán szólt közbe, fél-könyökre támaszkodva a lányok lába előtt hevert, háttal a partot ostromló tarajos hullámoknak.
-Nem sok izgalom van abban, ha az ember a hagyományos módon szeretkezik, -mondta az első lány.
-Én is jobban szeretem a variációkat, -mondta a második. -Mondjuk, például el lehet kezdeni hagyományos módon, de aztán változtatni kell közben, mert unalmassá válik.
-Tejszínhabot is el tudnék képzelni a tetejére, -ömlengett a harmadik. -Sokat, ó, sokat. S egy piros epret a tejszínhab közepébe.
A férfi meglazította a nyakkendőjét. Túl meleg volt a parton e déli órán. Sirályok kergetőztek fenn, felnézett a sirályokra, megbámulta őket, aztán visszatért figyelme a lányokhoz.
-Jó, persze a hagyományosat is lehet sokféleképpen, -vette át a szót ismét az első lány. Ö hordott szalmakalapot.
-Persze, hogy, -helyeselt a második. Neki könnyű selyemkendő volt a fején, csücske az álla alatt volt megkötve. -Persze, hogy. Ott van például a Kámaszutra. Vagy a pompeibeli freskó.
-De azért, -mondta a másik, -azért persze mást is lehet csinálni. Úgy értem…
-Persze, hogy…, -bólogatott a kendős lány. Nem állítom, hogy nem lehet. Persze, hogy lehet.
-Chiantit innék a fagylalt után, ó, -mondta a harmadik. -El tudjátok képzelni, az milyen nagy lenne?!
Az egyik sirály leszállt a vízre, csőrét belemerítette a habokba. Halat akart fogni, de nem sikerült neki, így csalódottan elrepült. Egy másik is lecsapott, ám ö is elvétette a halat. Aztán arra szállt egy harmadik. Gyorsabban repült, mint az előző kettő, s határozottabban csapott rá a vízre. Meg is lett az eredménye, mert amikor felemelkedett, ott ficánkolt a csőrében egy ezüstszínű halacska.
-Jaj, -mondta a harmadik lány újra. -Jaj. Úgy imádom ezt. Menjünk most fel a városba, s mutassuk meg neki, milyen variációk vannak. Újával rámutatott a férfire. -Ennek ni!
A másik két lány a hasát fogta úgy nevetett.
-Neki, hihihi, azt mondod? Hát nem tudod, hogy ő a legjobb, ő a leghíresebb északon és délen? Nem tudod ki ő?

Az angyal elhallgatott, rám nézett, megdörzsölte sas csőréhez hasonló, nagy, görbe orrát.
-Na, maga szerencsétlen flótás, kapizsgálja már? Mit gondol a híg agyával, ki az a férfi a történetben?!

A zárt ablaktáblán át behallatszik kintről a teregető asszonyok kántálása. Nem messze a kétemeletes, romos háztól, ahol élek, ahol haldoklom, zúg a tenger. Tudom, lenn az utca macskakövei között sárgára aszalódott már a feltörő fű. Nem látom többet. Bár csak lenne annyi erőm, hogy felkeljek, s leüssem az Angyalt. Nincs erőm, ami még az előbb megvolt, az a kicsi, az is elillan, elenyészik. Az igazi angyal, a fekete-fehér, az ajtóban áll. Moccan, felém lép. Ő az. Ő a halál angyala.