Egy jó hangulatú, gondolatokat ébresztő vitában a minap a következő kérdések vetődtek fel:

-Miért vannak jók és rosszak?
-Miért bűn, hogy megszülettünk? (mármint miért van „eredendő” bűn?)
-Miért halnak meg ártatlanok?
-Miért kedvesebb (Isten előtt) a megtért bűnös?
-A szülők bűneiért miért a gyereknek kell bűnhődnie?
-Mekkora bűne lehet egy gyermeknek, hogy azért az életével kell fizetnie?
-Hogyan társalognak a papok Istennel?
-Ha Isten mindenben benne van, és Istenben is minden benne van, akkor a gonosz is benne van Istenben?
-Miért gyűjtött vagyont az egyház, ha szegénységet prédikál?

Ezekben a kérdésekben az emberek többségének nagy, általános, világgal, létezéssel kapcsolatos kérdései fogalmazódnak meg. A kutató ember az igazságot keresi. A lehetséges válaszok világnézeti hovatartozás szerint materialista, vagy idealista típusú válaszok.
A materialista filozófiák (Marx, Engels, Lenin) azt mondják: nincs Isten, az anyag öröktől fogva létezik, s a mozgásban lévő anyag változásaival lehet minden létező jelenséget megmagyarázni.
E szerint jó és rossz azért van, mert matematikai-statisztikai valószínűségek szerint ennek is és annak is van esélye. Jó emberek és rossz emberek azért élnek Földünkön, mert a kromoszómák végtelen kombinációiból ez adódik. Ugyanezen okok miatt vannak háborúk, járványok, naplementék, szeretet-otthonok, betörő-tanyák, szentek és gonosztevők. Ezért van értelmetlen halál, nemzés és születés, festészet, költészet és pornófilm.
Természetesen ebben a textusban az istennel kapcsolatos kérdések nem értelmezhetők.

Az idealista filozófiák (Kant, Hegel, egyházi teoretikusok) abból indulnak ki, hogy a világot (az anyagot is) Isten teremtette, s a jelenségekben közvetve, vagy közvetlenül Isten akarata nyilvánul meg.
Isten, amikor az embert (embereket) megteremtette, egy szép, nagy kertet adott nekik, hogy abban éljenek. Isten kertjében nem volt „rossz”, csak jó, nem voltak földrengések, árvizek, háborúk, katasztrófák. Nem halt meg senki. Az oroszlán és a bárány békességben éltek. Az emberek is jók voltak. A képet természetesen nem a szó szoros értelme szerint kell venni, hanem, mondanivalója, igazsága szerint. (Gondoljunk bele, a mesékben is „alapigazságok” vannak elrejtve, s az, az igazság messze nem a cselekmény valódiságának igazsága!)
Az ember azonban a kígyó rábeszélésére evett a tiltott gyümölcsből: ellenszegült Istennek. Az „eredendő” bűn elkövetése után Isten kiűzte öt a Paradicsomból. Azt mondta Isten: a függetlenséget, melyet annyira óhajtottál, megkapod. De elveszem óvó kezemet. Mától kezdve magadra hagyva élsz a világban, úgy boldogulsz, ahogy tudsz. Én Isten, aki vagyok, továbbra is szeretlek azonban, mint, ahogy te is szeretni fogod felnőtt fiadat, lányodat, akik már kirepültek a családi fészekből, s nem tartanak igényt arra, hogy beleszólj az életükbe. De visszavárlak. Elküldöm hozzád a fiamat, Őt megismerve, rajta keresztül visszatalálhatsz hozzám, ha akarsz. Aki visszatér, arra az én országom vár, melynek nem lesz vége, s melyben minden rossz jóra fordul, a szenvedők vigasztalást, és boldogságot találnak. Minden szenvedés csekélység, ahhoz az örökké tartó boldogsághoz képest, melyet országomban találsz.

Nos, a válaszok ebben a (Biblián alapuló) történetben rejlenek. Ennek igazságát elfogadva megválaszolhatók a kérdések, kételkedve benne, megkérdőjelezhető Isten léte. (Ne mondjátok nekem, hogy Isten maga a szeretet! Ha az lenne, ha létezne Isten egyáltalán, nem hagyta volna szenvedni, s meghalni gyermekemet, stb., stb.)

Jók és rosszak azért vannak, mert elhagytuk Istent. Ez az eredendő bűn, ami ősapánk, ősanyánk miatt minden földi embert terhel. Azért halnak meg ártatlanok (is), mert Isten nem avatkozik bele a világ folyásába. Isten előtt nem kedvesebb a megtért bűnös. A tékozló fiút azért fogadja olyan nagy (kitüntető) örömmel, mert szereti. Mi is így fogadnánk saját, elveszettnek hitt gyermekünket. A szülők bűneiért nem bűnhődnek gyermekeik, bár vannak olyan esetek, amikor örökletes betegségek, népek ellen irányuló kollektív (igazságtalan) büntetések őket is sújtják. Ez azért van, mert ellöktük magunktól Isten óvó kezét. A világ (ember) dolgaiba azóta nem avatkozik bele Isten. Ez a függetlenség ára!
A papok ugyanúgy társalognak Istennel, mint azok az emberek, akik nem papok. Imádkoznak, kérdéseket tesznek fel, elmesélnek történéseket és megkérdezik: „Uram, helyesen cselekedtem?”
Fel nem tett, de érdekes kérdés: válaszol-e vajon Isten? Nagyon sokan állítják, igen, válaszol, a gondolataink között megtalálhatjuk Isten válaszait. Sokak állításában lehet valami!
Istenben nincs benne a gonosz. A gonosz nem más, mint az Isten-nélküli, Istenen kívüli állapot és lét. Ez a káosz, amiben minden előfordul.
Az egyház: intézmény. Az intézmények működtetéséhez pénz kell. A középkorban az egyház nagy vagyonokat gyűjtött, ez akkoriban „divat” volt, akinek nem volt vagyona azzal nem álltak szóba. Hogy szegénységet prédikál? A ferencesek igen, feltétlenül. Voltak is emiatt összetűzéseik a pápasággal. Szükség van-e egyházakra? Igen, mert különben ki adna hírt az embereknek Istenről? A sarki rendőr?

Feltétlen hit nélkül persze a kérdésekre adott, iménti válaszok ostobaságnak tűnhetnek.

A hívők számára azonban zárt logikai rendszerben, konzekvens magyarázatok.
Mindenki maga dönti el, hogy a materialista, vagy az idealista válaszokban hisz-e inkább?

Ahogy mondani szokták: mindenkinek a maga hite szerint.