Jelanek Bozsó szerelmei

„Boldogok a lelki-szegények, mert övék a mennyek országa”
(Máté evangéliuma 5.7)

Jelanek Bozsó nem hitte volna, hogy még egyszer az életben szerelmes lesz. Egyszer már volt 15 éves korában és az elég volt. Elég volt a szégyenből, a testi-lelki kínokból, a megaláztatásokból. Szerelme nem teljesedhetett ki. Fogolyként élt, falak, rácsok zárták el a külvilágtól, így csak az ablakból, a rácsok mögül láthatta szív-szerelmét, ahogy minden nap kétszer elhalad az épület előtt: reggel, amikor iskolába megy, s délután, amikor kijön az iskolából és hazafele tart a szemközti járdán barátnőivel. Egyszer ez a tündér felnézett a második emeleti ablakra, észrevette Bozsót, rámosolygott. Bozsó attól kezdve fülig szerelmes volt a nevesincs lányba. Megragadta képzeletét törékeny szépsége, selymes szőke haja, mosolygós kék szeme.
Kora reggel már az ablakban csüngött, leste, várta. A gyerekek kinevették. A gyerekek kegyetlenek. Kerscsen Totya versikét skandált a háta mögött:

„Ottan megy a lapos-begy, nyálad csorog Jelanek”

A versike igazat beszélt, Bozsónak tényleg kicsordult a nyála, amikor a szőke lányt meglátta, és még rosszabb dolog is történt esténként az előkúszó kínzó magányban és kísértésben, villanyoltás után. Elszánt harcok színtere volt az ágy. Az ördög gyakran győzött a csatákban, gyakrabban, mint a fiú. Bozsó reszkető tagokkal, csatakosra izzadt testtel ébredt hajnalban, pizsamában rohant le a kápolnába, a kereszt elé borult, Jézust kérte, a menny királyát, hogy bocsásson meg gyengeségéért, és könyörüljön rajta.
Isten jó ideig nem látszott észrevenni a fiú szenvedését. Végül megoldódott a probléma. Nem Isten volt könyörületes, úgy tűnt, hanem az idő. Eljött ugyanis a nyár, vége lett az iskolának, a gyerekek nem rajzottak most már a környéken. A vakáció véget nem érő hónapjaiban Bozsó hiába várakozott az ablakban nap, mint nap, s a szőke lány a szeptemberi iskolakezdésnél sem került elő. Soha többet nem látta őt Bozsó. Alkalmasint kijárta a nyolcat, és középiskolába ment továbbtanulni. A távszerelem lassacskán kimúlt, a viharos érzelmek elcsitultak, majd megszűntek.

Az új szerelem három nappal Bozsó 17 éves születésnapja után kopogtatott. Hasonlóképpen kezdődött a korábbihoz. Május volt, sütött a nap, virágillattal és madárdallal volt tele a levegő. A fiú az ablakban bámészkodott, amikor hirtelen meglátta az új lányt. A lány a Vizivárosi átjáró felől jött, ugrabugra kölyökkutyát sétáltatott. A kiskutya elszaladt, a lány utána sietett. Ennyi történt, szemernyivel sem több, de Bozsó szívében oly váratlanul, hogy maga is meglepődött rajta, kigyúlt a rég elhamvadt láng. Szerelem volt első látásra, nagybetűs, viharos, lobogva égő, testet, lelket megrázó érzelem. Félelmekkel teli várakozás következett, reszketős este, hideglelős éjszaka, látja e még őt, vagy örökre eltűnik vágyálmai kék egéről? Másnap azonban a sötét felhők szétoszlottak, a lány pontban háromkor megjelent az ablak alatt, és megint ugyanazon a részen, a komor épület előtti túlsó járdán sétáltatta a kutyust. De még egy váratlan s örömteli dolog is történt akkor: felnézett észrevette a fiút, rámosolygott, és ez jóval több volt, mint amit Bozsó egyáltalán remélni merhetett. A következő nap megint jött, és a fiú erőt véve gyávaságán, félszegen leintegetett neki az ablakból. A lány, láss csodát, felemelte a kezét, s visszaintett! Ezt követően három napig semmi nem történt, látták egymást, mosolyogtak egymásra, ám ez volt minden. A negyedik nap péntek volt és tizenharmadika. A lány kutya nélkül érkezett, és anélkül, hogy felnézett volna az ablakra, ahonnan Bozsó sóvárogva leste, átvágott az úttesten, a kapuhoz sétált és becsöngetett. Néhány hosszú, hosszú perc telt el, Bozsó szája sarkán kicsordult a nyál a várakozásban, majd nyílt az ajtó és belépett rajta ő.
-Szia, -mondta kedves, közvetlen hangon. -Tóth Noéminak hívnak, ismerkedjünk össze.

Noémi ettől kezdve minden nap meglátogatta a fiút. Lementek az intézet kertjébe, leültek egy padra a tavacska mellett, és nagy komolyan beszélgettek a világ dolgairól.
-Rosszak a gyerekek, -mondta Bozsó egyik meghitt beszélgetésük alkalmával. Félig a lány felé fordult, térdét a lány térdéhez nyomta, kezét Noémi kezére tette. A lány nem vette el az övét, figyelmesen nézett a fiúra.
-Csúfolnak mindig, -folytatta Bozsó. -Minden nap imádkozom Istenhez, hogy legyenek jók most már. Annyit kérlelem Őt, de nem hallgat meg, s nem is válaszol. Miért nem válaszol az Isten, Noémi?
-Válaszol, -mondta a lány mosolyogva. -Csak nem szavakkal. Magadban keresd a választ, belül keresd.
-A gyomromban?
-Igen, a gyomrodban. Mivel csúfolnak különben?
-Mivel? Hát avval,…avval, hogy szerelmes vagyok…szerelmes vagyok…beléd!
-Ne törődj velük! Én is szeretlek téged.
-Jaj de jó! Megpuszilhatom akkor a szádat?
A lány elhúzta a kezét, s arrébb fészkelődött a padon.
-Szeretlek, de én nem úgy szeretlek.
-Nem úgy? Mi az, hogy nem úgy?
-Nem szerelemmel szeretlek, csak szeretlek.
Bozsó felugrott, szemei elnyíltak. Puffadt, kövér képe szögletessé vált, száján hab türemkedett ki. A harag, a kétségbeesés, a gyűlölet eleven szobra volt a kistermetű, dagadt elmebeteg fiú.
-Eredj innen, -kiáltott rá Noémire. Menj a francba, te kis izé…te kis átverős, simlis kis izé…, soha többet nem akarlak látni!
A lány felállt, lesimította a ruháját.
-Ne haragudj rám, -kérlelte Bozsót. -Gyere, menjünk a kápolnába, imádkozzunk együtt Istenhez.
A düh, most már a fortissimmó erejével tört ki Bozsóból.
-Én nem imádkozom többet, érted?! És nem megyek veled sehova. Utállak, és utálom Istent is! Isten az ördög!

Sok nap telt el, tetőzött a nyár. A fiú állapota rosszabbra fordult, dühkitörései állandósultak Az orvosok fontolgatni kezdték, hogy zárt osztályon helyezik el. Hogy mi játszódott le benne, azt kezelőorvosa sem sejtette. Istennel szakított, az ördög viszont megkörnyékezte. Vad álmai voltak, ezekben az álmokban olyasmiket csináltak Noémivel, melyek a nappal tűnő óráiban szégyenérzettel, bűntudattal töltötték el. A gátak azonban egy idő után átszakadtak, és elsöpörték a bűntudatot. Bozsó attól kezdve nem röstellte már, amit a sötétben a lányra gondolva a takaró alatt magával művelt. Szíve hevesen dobogott, Noémi járt az eszében és a halál, azt képzelte, hogy Noémi a halál angyala, szentül hitt abban, hogy a halál Noémi képében eljön érte az egyik olyan alkalommal.
Aztán, ez egy másik éjszaka történt, furcsa látomása volt. Isten jelent meg az ágya előtt, s Isten nagyon hasonlított Jézus Krisztusnak ama képére, amit a fiú a képes Bibliából ismert.
-Gyere velem, -mondta Isten-Krisztus, s a keze után nyúlt. -Gyere, ne félj, elviszlek az én országomba, hogy lássad, milyen az! Ha jó leszel, odaveszlek majd, ott élhetsz majd te is az angyalok között örökkön örökké.
Ledobta takaróját, követte a látomás Istent. A falon keresztül kimentek, és szép, tágas, szabad mezőre értek. Kövér fű, árnyas fák, tarka virágok voltak a réten, és rengeteg szelíd állat, vadállatok, háziállatok vegyesen. A levegőben angyalok röpködtek, lányok táncoltak a tisztáson, s az egyik lányban, ahogy jobban megnézte, Noémire ismert.
-Táncolj velem Bozsó, -kiáltott rá Noémi, amint észrevette, hogy ott áll, s őt nézi.
-Gyere, gyere!

Lépett volna Bozsó, hogy táncolni menjen, de legyökerezett a lába. Álmokban gyakran történik ilyesmi. De vége is lett az álomnak egyszeribe, reggel lett, szürke, unalmas, közömbös reggel.
Aznap azonban nagyon nagy dolog történt, délután a szokott időpontban háromkor eljött Noémi!
-Haragszol még? -kérdezte mosolyogva, amikor belépett a terembe.
-Nem haragszom, -mondta Bozsó félszeg vigyorral.
-Akkor jó.
-És te, -kérdezte most a fiú, -te haragszol még rám?
-Én soha nem is haragudtam, -válaszolta a lány. -Jössz velem imádkozni a kápolnába?
-Jövök.

Attól a naptól kezdve újra jóban voltak. Beszélgettek a békanyáltól zöldes színű kicsi tó mellett az árnyas padon, nem törődtek a mögöttük felhangzó csúfondáros kiáltásokkal, a gúnyos nevetéssel. Később, alkonyatkor kéz a kézben felsétáltak a kápolnába, hogy Jézus-királlyal társalogjanak. Sok éven keresztül kitartott a kis apáca-lány és a beteg fiú barátsága. Egészen addig tartott, míg Bozsó az egyik télen meg nem fázott, és el nem vitte egy csúnya tüdőgyulladás.