Arkhimédész halála

„Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet”
Máté evangéliuma 5/7/3

A tudós syracusei háza egy lapos domb tetején állt olyan helyen, ahonnan mind a tengerre, mind a városra le lehetett látni. Arkhimédész, felállva munkájából a kőfal teteje fölött egyik oldalon a jellegzetes syracusei terméskő-házak tömör vaskos tömbjeit, s Héron király felmagasló palotáját, a másik oldalon a tenger végtelen kékjét látta. Folyt a pun háború, a római légiók a tenger felől a várost ostromolták. Az ostrom zaja nem hallatszott fel a dombtetőre, az udvar védett, zárt biztonságában, a kút kávája és a leander-sövény között lévő kerengőn háborítatlanul lehetett dolgozni.
Arkhimédész visszaült a kőpadra. Jól esett az előbbi kis ejtőzés, de várt rá a munka. Újabb ábrát rajzolt botja végével a homokba, egy másik kört, mely magába zárt egy háromszöget és egy négyszöget. Számokat, betűket írt fel sebbel, lobbal, majd hirtelen mozdulattal eltörölte őket. Ráncolta a homlokát, mint aki erősen gondolkodik valamin.
Serdülő leányka lépett ki a házból, odafutott hozzá.

-Apukám, apukám, elengedsz akkor ma este Pszitkoszékhoz?
A tudós felnézett az ábrákból.
-Pszitkoszékhoz? Mi dolgod van ott!
-Hát buli van, Apa! Már mondtam neked a reggelinél is.
-Mi az a buli?
-Jaj Apa! Ne csináld ezt velem! Összejövünk néhányan, a szokott társaság a szentélyből, beszélgetünk, zenélünk, táncolunk, társas játékokat játszunk, tudod.
-Hm. De háború van.
-Nem te mondtad, hogy úgysem tudják bevenni a várost? Nem te mondtad, hogy hadigépeid kétszer akkora római sereget is vissza tudnának verni? Nem a te tükreid gyújtották fel minap is a hajóhadukat?
-Lányom, én soha nem csináltam hadigépeket, azt a katonák csinálták az én rajzaim, számításaim alapján, és a tükröket sem én gyártottam, az is a katonák műve volt! Elméleteim nem a halált, hanem az élet javát vannak hivatva szolgálni!
-Még akkor is, ha a rómaiak viszont a halált, és a pusztulást hozzák népünkre?
Határozott volt a válasz.
-Igen, még akkor is.
Elhallgatott a leányka, a tudós pedig visszatért az ábrákhoz. Aztán valami még az eszébe juthatott, mert fejét felemelve így szólt:
-Miért bulizol, te a szentélybeliekkel, és miért kell neked egyáltalán a szentélybe járnod? Nem megmondtam ezerszer, hogy istenek nem léteznek, csak a mindent betöltő matéria létezik?
A leány lesütötte szemét.
-Apa, én szeretek együtt lenni a szentélybeli társasággal. És én, bármennyire haragszol is érte, hiszek az istenekben, de legfőképpen abban az egyetlen Istenben hiszek, aki mindenek felett való, s aki előbb volt, mint a matéria.
Arkhimedész fürkészve nézett bele lánya szép, olíva-zöld szemébe. Ártatlan hitet és nagy-nagy gyermeki naivitást látott benne.
-Jól van, -sóhajtott fel. -Nem bánom. Menj akkor bulizni a barátaiddal, elengedlek.

A kisleány elszaladt, virágillat maradt utána az udvaron. A tudós számításaiba mélyedve görnyedten ült a helyén, sebesen írta fel a sok kacifántos matematikai képletet a porba. A nap pedig, mi mást tehetett, vándorolt szépen lassan az égen, elhaladt a pálma lombkoronája mögött, sugarai elérték a szökőkutat, és a márványból faragott kőpad szélét, s ahol elérték majd’ megolvasztották.
Zaj hallatszott kívülről, fegyvercsattogás, kiáltások, halálsikoly, elzuhanó testek tompa puffanása. A tudós nem figyelt fel, munkájába temetkezett. Éppen egy képletet írt fel az egyik kör alá, amikor két marcona páncélos ugrott át a falon. Megtorpantak, aztán a padhoz rontottak, összetaposták az ábrákat. Az egyik katona rárivallt Arkhimedészre. Valamit kérdezett az ő erőszakos, hadaró nyelvén, valószínűleg az után tudakozódott merre futottak a syracusei katonák?
Az ősz tudós fel se nézett. Kezével elhárító mozdulatot tett, miközben ezt motyogta:
-Noli turbare circulus meos. Ne zavarjátok köreimet.
A közelebb álló katona erre megkerülte őt, s kardját markolatig a hátába döfte.
Amikor a test eldőlt, s a kifolyó vér a porral elkeveredve kitöltötte a köröket, háromszögeket, négyszögeget, a másik katona így szólt társához:
-Te barom! Ez itt Arkhimedész volt. Szorulni fogsz a centúriótól! Nem megparancsolta-e a nemes Marcellus, hogy kíméljük meg az életét?!

A rómaiak elfoglalták a várost, és porig égették. Dicsőségük örökké él. A tudós lánya aznap nem ment buliba, soha többet nem ment buliba, a katonák ugyanis megerőszakolták, majd elvitték, s eladták rabszolgának. A föld forgott tovább. A nap sütött, a szél fújt, a tenger hullámai dagadtak. Nőtt a fű, virágot hozott a fa, ugattak a kutyák, bőgtek a tehenek.