-Pisti nem szereti Mariettát, mégis jár vele, -mondta Rudi a körúti kávéház nyitott teraszán vasárnap délelőtt.
Kicsi kerek asztal mellett ültünk, apró kerek székeken. Rudi sört ivott én kávéztam. Rémesen döglött idő volt, nem sütött a nap, az ég szürke volt, s volt valami reszkető, végletes unalom a levegőben. Nem volt semmi közöm sem Pistihez, sem Mariettához, alig ismertem őket, egyáltalán nem érdekelt szeretik e egymást, vagy se. Rudi is csak egy istenverte távoli ismerős volt, véletlenül futottunk össze. A magam bajával voltam elfoglalva, de pechemre észrevett és odatelepedett az asztalomhoz.
-Marietta azt mondta Pistinek, hogy szombat esténként szeretne most már táncolni járni, -mondta Rudi.
-És? -érdeklődtem. -Mit felelt erre Pisti?
-Úgy tudom, Pistinek nem fűlött a foga a táncikáláshoz. Azt válaszolta Mariettának, hogy ő a tavaszi időszakban nem akar táncos helyre menni, túl sok a munkája, túl fáradt, s kedve sincs hozzá.
Afrikában vadásztam éppen, két szép tigrist lőttem, meg egy oroszlánt. Négerek kísértek a bozótban, parafa-sisak volt a fejemen, tölténytáskám tele volt lőszerrel.
-Le akarta pattintani Mariettát? -kérdeztem azért keserves kínok között visszatérve, feleszmélve.
-Valószínű. Mert, figyelj, hogy is mondjam, most jön a poén: mégis elment egy másik lánnyal táncolni a következő héten.
Jeges sziklafalon másztam felfele 8000 méter magasan, alattam halálos ásítással nyitotta száját a szakadék. Jégcsákány volt a derékszíjamba tűzve, szöges bakancsom alatt recsegett a keményre fagyott hó.
-Persze Marietta megtudta.
-Ja. Az ilyesmi mindig kiderül.
-Ja, ja. És mit szólt hozzá?
-Rémesen fel volt háborodva. Szemére vetette, lám egy másik lánnyal elmész táncikálni, Pisti, velem meg nem.
Viharos, vad tengeren hajóztam, az egyik árbócom eltörött, a vitorlák szakadt rongyai össze-vissza csapkodtak a fejem fölött. Rádión hívtam a partot, a készülék recsegett, a bázis nem válaszolt.
-Pisti mivel védekezett?
-Tulajdonképpen semmivel. Annyit mondott csak, hogy az más eset volt. Most szólj hozzá!
Gonosztevőket üldöztem, száguldva menekültek előlem. Rájuk lőttem, eltaláltam a jobb első kereket. A kocsi kifarolt, és egy vásáros-bódét elsodorva a ház falának ütközött. A rablók kiugrottak és a szemetesládák mögé lekuporodva, golyózáporral árasztották el járművemet.
-Marietta gondolom lépett, s otthagyta Pistit?
-Ja. Kinyílt végre a szeme. Rájött, hogy nem érdemes olyan szekér után futni, ami nem veszi fel.
-Hát, igen, ez ilyen, -mondtam, s majdnem megőrültem közben, legszívesebben felborítottam volna Rudit az asztallal együtt. Türtőztettem magam, teleszívtam a tüdőmet levegővel. Rudi vörös, rákos képpel bólogatott.
-Ilyen bizony. Sőt, még ennél is ilyenebb. Nagyon durva az egész.
Felhajtottam a kávém maradékát, Rudi kiitta a sörét. Villamos csörömpölt el mellettünk, autók siklottak mindkét oldalon. Emberek sétáltak a járdán, férfiak, nők, gyerekek, Rettenetesen dögletes délelőtt volt, fuldokoltam a szürkeségben, az unalomban. Párocska lépegetett felénk a mozi felől. Ahogy közelebb értek, hirtelen rájuk ismertem: Pisti volt és Marietta. Kézen fogva andalogtak, szerelmetes pillantásokat váltottak a várfokokon.
De, ahogy kinyitottam a szemem, nem volt ott vár, és Pisti sem volt ott Mariettával