A mennyországból írom ezeket a sorokat. Igen, ne röhögjön senki, oda kerültem. Fogalmam sincs, hogy juttatom le a földre ezeket a sorokat, talán az egyik angyal megteszi és leviszi. Azt képzeltem, amíg éltem, hogy a tigris szeme zöld és félelmetes. Tévedtem. A tigris szeme nem félelmetes, bár zöld, a tigris szeme halálos. Most már tudom. Legelőször egy teniszező lányon láttam ezeket a szemeket. A TV-t néztem, s a kamera közel hozta, egyenesen rám nézett. Sárga, és zöld volt az írisze, és fekete pettyek úszkáltak benne. Megborzongtam, s összébb húztam magamon a házikabátot. Brrr. Unbearable. Aztán elkerültem a hátsó-indiai dzsungelbe, Szumátrára. Nos, Szumátrán, egy elhagyatott helyen (az egész sziget nagyon elhagyatott) összeakadtam a tigrissel, aki a vesztemet okozta. Egy szép, lombos bokor alatt ült és engem nézett. Meg se mertem moccanni. Olyan volt a szeme, pontosan olyan, mint a teniszező lányé a TV-ben. A tigris nem várt sokáig, rám ugrott és széttépett. Most egy felhő csücskén ülök, és megpróbálok visszaemlékezni a szemére.