Átvitt értelemben a tehénistálló a földkerekség közepe. Egy boldog sziget, ahol a tehén-lepények születnek. Megáll a legény a vasvillával középen és kiszórja a trágyát. A trágya a földekre kerül a kultúrnövények alá, hogy nagyobb legyen a termésátlag. Lesz belőle szép sárga napraforgó, szélben lengő búzakalász, bajszos, kövér kukoricacső. Így függnek össze a dolgok. Egyik következik a másikból. De a tehenek nem tudnaK szeretni. Nem ismernek sem embert, sem istent, csak magukban élnek, barátok, és viszont szerető hű társak nélkül.
Bubu gondolatai ezek, de tőlem sem állnak messze. Bubu elmondta Totónak, aki a birkáknál volt aznap a főállattenyésztővel. Este a kocsmában együtt üldögéltünk, fröccsöt ittunk kadarkából, akkor hozakodott elő vele. Így mondta:
Tudjátok mire jöttem rá gyerekek? A tehenek nem tudnaK szeretni.
Lehorgasztotta a fejét, búsult, ivott. Totó elmellőzte a témát, ő gondolatban a lucernaföldön járt Józsvaföldi Emőkével, a párttitkár gömbölyded, huncut lányával. Napszámosok tolakodtak befelé az ajtón, jó sokan voltak, pergett ruhájukról a földek sárga pora. Bubu velük ivott később, a napszámosok kedvelték Bubut, bevették maguk közé.
A tehenek nem tudnaK szeretni, mondta nekik is Bubu.
A férfiak, akik egész nap szívták kinn a majoron túl a port, nevettek, és az egyik, egy csüngő-bajszú, testes traktoros felvilágosította Bubut.
Dehogynem öcsém! Nézd meg egyszer őket fedeztetésnél, amikor rájuk eresztik a bikát. A nagy durungot ők is szeretik. Huszonkét kisfröccsöt ittam meg aznap éjfélig Totóval. Hiába, nagyon meleg napon voltunk túl. Bubu és a traktoros harmincegynél hagyták abba. A trágya a földekre kerül a kultúrnövények alá. A tehenek nem tudnaK szeretni