Az idős grófnő lányával és unokájával kikocsizott kicsit. Ragyogóan szép őszi idő volt. Végighajtottak a napsütötte tájon, mígnem egyszer csak sűrű erdő szélén találták magukat.
-Hajtsunk keresztül az erdőn, -mondta a nagymama.
-Hajtsunk, -egyezett bele a lánya.
-Hajtsunk, hajtsunk, -tapsikolt a fiatal baronesz.
A hintó beváltott a fák közé, szűk göröngyös csapáson botladozott a négy ló. Hosszú ideig mentek előre, már azt sem tudták merre járnak. Féltek is, fáztak is, de végül a fák ritkulni kezdtek, kerek tisztásra ért a kocsi.
-Itt megozsonnázunk, -mondta a nagymama.
Egyszerre azonban, ahogy a ládikót bontogatják, rémülten veszik észre, hogy Rózsa Sándor lovascsapata körülveszi őket. Mindeniknél pisztol, fokos, kés, szép szál deli legények. Legelöl Bubu a vezér, kócsagtollas kalpagban. Rojtos szélű bordó szvettere combon alul ért, farmerján szakadás a térdnél. Az orrát piszkálta és recsegőseket durrogtatott a fenekével.
-Istenem, -mondta az idős grófné, -ez itt Rúzsa Sándor maga!
-Szálljanak le a kocsiról, -parancsolta a vezér.
-A nagymama is, -kérdezte rémülten a fiatal baronesz.
-Mögmondtam.
Lekászálódtak, megálltak remegve a kerek erdő közepén.
-Vetkőzzenek le! -így Bubu.
-A nagymama is? -méltatlankodott a grófkisasszony.
-Mögmondtam!
Levetkőztek, ottan álltak pőrén, három hölgy a kerek erdőben, annak is kellős közepén, kiéhezett haramiák mohó tekintetének kereszttüzében.
-Most pedig megfogjuk magukat….izé…
-A nagymamát is??? -ezt már sikítva mondta a szép, fiatal baronesz.
-Hallgass, szerencsétlen, -súgta oda a nagymama. -Hát nem mögmondta?!
Bubu aztán elvonult lovas-csapatával, újra csendes lett az erdő, madárfüttyel teli.