Deregh bácsi a kerti-sétányt söpörte a főépület és a teniszpálya között, söpörni kelletett azt mindig, mert erősen hulltak a platánfák ötszögletű levelei, a szakács kinn állt a konyhaajtóban, a vezér, Kjó Bélával és az üdülővezetővel Hájas néni büféje előtt ultizott, mi pedig a pályán játszottunk. 4:2 volt az állás éppen a Hámori Bandi javára, amikor a Férgek feltűntek. A Nánási út felől jöttek végig a Főfelügyelet üdülőjének hosszú drótkerítése mentén, az egyik Féreg kicsi volt és kövér, de ellenben a másik Féreg meg magas és sovány. Befordultak a kapun és bejöttek az üdülőbe. Akkor még nem tudtuk, hogy férgek, lejátszottuk szépen a meccset, és ütőinket a padon hagyva, mentünk, hogy megigyunk egy sört a Hájas néninél. Csillapítva szomjunkat a sörrel, s elverve éhségérzetünket néhány szalámis zsömlével, vissza akartunk térni a pályára, hogy folytassuk a játékot. El is indultunk, megkerültük az üdülőépület utca felé eső szárnyát, melynek eminnen, a Dunára néző oldalán a büfé volt, az utcai front földszintjén pedig a konyha, s nagy dirrel-durral készültünk átvágni az épület, és a pálya között lévő, ápolt, füves parkrészen. De, mit ád Isten, ahogy megyünk tovább arra, látjuk ám, hogy a pályán játszanak! Az egyik srác, aki ott futkorászott kicsi volt és kövér, a másik meg magas és sovány. Földbe gyökerezett lábbal álltunk meg a teraszra vezető lépcső lábánál. A pályán, a mi pályánkon ugyanaz a két fiú ütötte-verte a labdát, akiket nem sokkal előbb láttunk beódalogni!
-Kik ezek a férgek? -nézett rám elkerekedő szemmel a Hámori Bandi. -Ismered őket Testvér? Tagadó válaszomra így kiáltott fel:
-Kérdezzük meg akkor az öreg Dereghet!
A vén huszár a férfiközös rácsos ablaka alatt járt éppen, tempós mozdulatokkal lendítette a vesszőseprűt jobbra-balra, mintha az oroszokat kaszabolná Gorlicénél. Odamentünk hozzá, és a Testvér szög egyenesen rákérdezett.
-Józsi bácsi, tessék mondani, kik ezek a férgek a mi pályánkon, Józsi bácsi?!
-Kik, kik, -morgott az öreg a bajuszát tapogatva. -Hunnan a csudábú kéne nekem tunni, ki kicsoda itten? A pálya egyébként nem a tietek, hanem a Főfelügyeleté, másnak is van joga játszani rajta, megértettétek?
-De…
-Haggyatok! Mengyetek akkó’ evezni, vagy mit bánom én hova!
Nyűgös voltam, nem volt kedvem evezni aznap, jobban szerettem volna inkább folytatni a meccset.
-Testvér, Testvér, -korholt szelíden a Hámori Bandi. -Nem lenne szabad zúgolódnod. Olyan szép nap ez a mai nap. Gyere, felszedünk valamelyik stégen két jó nőt, megdugjuk őket a Muszájszigeten, aztán felevezünk a Lupa csárdáig, bemegyünk ebédelni, meghívlak egy jó adag pacalpörköltre. Van nálad pénz, Testvér?
A Bp-X-921-essel akartunk menni, az volt a mi hajónk de nagyot koppantunk, a 921-es ugyanis nem volt benn a csónakházban! Legalább akkora meglepetés volt ez, mint a férgek fenn a pályán, ha nem nagyobb! Még soha nem fordult elő, hogy odaadták másnak! Kérdőre is vontuk az öreg huszárt azon minutumban.
-Józsi bácsi, tessék mondani, hol a hajónk, Józsi bácsi? -kérdezte a Hámori Bandi, és fülétől a farkáig lesírt róla a méltatlankodás.
Én meg ezt mondtam:
-Nahát! Még ilyet! Nincs benn a hajónk! Hát ez nem lehet igaz!
Az öreg így válaszolt:
-Az a hajó nem a tiétek édes fiaim, hanem a Főfelügyeleté. Bárki elviheti, aki jogosult, ne reklamáljatok itt nekem!
Később történt, Pünkösdfürdő előtt húztunk éppen felfele a lassan hömpölygő folyón, amikor két lányt vettünk észre az egyik stégen a part mellett, az egyik szőke volt, a másik meg barna. Hason fekve napoztak, és felénk nézegettek. Közelebb húztunk, hogy jobban lássuk, miféle árúk?
-Szeva’ kislány, -mondta a Hámori Bandi a szőkének, amikor már elég közel voltunk, -nem jössz velünk, mi se megyünk sehova!
A lány nem válaszolt, elfordította a fejét, és a barna is elfordította az övét.
Odaálltunk a stég mellé, behúztuk az evezőket.
-Figyelj kislány, csak ide megyünk a Muszájszigetre, -mondta a Testvér mézes-mázos hanghordozással. -Tudod miért hívják azt a szigetet Muszájszigetnek? Na?! Mert annak a lánynak, aki oda átjön velünk, annak ott már muszáj!
A lány nem reagált.
-Nézd kislány, -mondta ekkor a Hámori Bandi, -te dughatsz velem, a barátnőd meg dughat a testvéremmel. Szeretne a barátnőd dugni, kislány? Na?!
A szőke lány visszafordult, villámló szemmel mérte végig a Testvért, és olyasmit mondott, amit én nem merek ideírni.
-Gyere Testvér, -mondta erre a Testvér, hagyjuk ezeket a bányarémeket!
Ahogy kifordultunk a stég mellől, a jól megszokott, jól begyakorolt mozdulattal végigvertük a vizet az evezők tollával a stégen, és a Testvér még ráadásul oda is szólt a szőke lánynak:
-Ne haragudj kislány, de te olyan csúnya vagy, hogy csak uborkasalátával lehet rád nézni! Leköpte a stéget, s ment a hajó, futott tovább az apró, barna hullámokon. A víz a hajó mellett piszkos-barna volt, távolabb, a túloldalon, a sziget mellett acélkék.
Lupánál a zöld kis sziget furcsa, lábakon álló vityillóival szemben, a kavicsos, apró-köves partszakaszon fürödtünk egy jó nagyot, aztán farkaséhesen felmentünk a csárdába.
-Két pacalt kérek, és két sört, -rendelkezett a Hámori Bandi, amikor a pincér kijött az asztalunkhoz.
-Nincs pacalunk, -sajnálkozott a fiú.
-Nincs pacal?! -ámuldozott a Hámori Bandi.
Olyan hangon mondta a Hámori Bandi, hogy „nincs pacal?”, mint akiben egy világ készül összeomlani. Nézte a fiatal kis pincért, aki alig lehetett idősebb nálunk. Azt hittem menten megüti, de szabályozta magát és így sóhajtott fel. -Jól van, hozzon akkor babgulyást fiam, de forró legyen, mint a babám csókja.
-Sajnálom, -mondta a kis pincérecske, de babgulyásunk sincs ma.
A Testvér segélykérően nézett rám. Össze volt zavarodva, forogtak világoskék szemei.
-Mit nyögsz ehhez Testvér?
Nem tudtam hozzászólni, hiszen a dolog engem is megviselt. A Lupa csárdában mindig volt pacal. Ha meg nem volt, akkor babgulyás biztosan volt. Ilyen egy rohadt nap, mondtam magamban. Reggel a férgek a pályán, aztán a hajó ügy, aztán a lányok a stégen, s végül most ez is! Tán a fátum szele űz méltatlan meridiánokat vágyaink horizontjára?
Délután teniszezni akartunk újra, de megint csak a Férgek játszottak a pályán, amikor odamentünk. Szörnyű látvány volt a két Féreg, a kicsi és a nagy. Elviselhetetlen látvány volt a mi pályánkon.
A Tehenesben söröztünk este, ott zártuk a napot. Bivalyos volt ugyan a rendes neve, de a Hámori egyszer régen részegen átkeresztelte Tehenesnek. Nem sok szó esett, némán, magunkban átkozódva nyeltük a sört.
-Ne emészd magad Testvér, – szólalt meg egyszer csak, hosszú idő után a Testvér. -Emlékszel, mit mondott Bagira Mauglinak? Dehogy emlékszel, hogy emlékeznél, olyan primitív, és unintelligens vagy Testvér, mint ez a bükkfa a hátam mögött! Azt mondta: északon férgek vannak, délen tetvek, de mi vagyunk a dzsungel urai!
Három korsó sört ittunk a Tehenesben ennek a szerencsétlen napnak a végén, vagy négyet. A kicsi Féreg és a nagy Féreg később jó haverunk lett, sokat teniszeztünk velük is. Ilyenek voltunk. Aranyszívűek. Deregh bácsi látta, ő igazolhatja.