Fúrós dolog a csirke, főleg a húsalapú. Horgonykötélen eresztem le, féke száraz, levele tépett, és habzik. De ezért még nem hagyom el a felső légutat. Annyira parádés, annyira primitív. Látnod kéne, ló hátán kapálózik a jég és büdöset kakálnak a svábok. Félig értettem csak, mielőtt jöttél, de most már abszolút képben vagyok. Ami eddig küzdött, dobálta magát, az leállt. Áll az óra, kakukkfüves nagymutató, állnak a gépek, és áll az a valami, ami mindenkiben állt egyszer: a mákostésztaleves. Körülbelül ennyit tudnék elmondani. Ennyi szűrődött le. Ne fitymálj, ne fintorogj, ez se kevés viszonyításban. Minden esetre semmi nem változott: továbbra is büdöset kakálnak a svábok. Nem számít. A völgy torka sánta és béna ugrani, s a parasztvezér fényes füvet eszik nagy, földig érő bíborpalástban. Ha nem hiszed, hát ne hidd! Eddig se hittél nekem, pedig elmondtam sokszor. Menj el egyszer Rajnavesztfálra Péter Rózsenkrémerhez, s látni fogod. Én régóta levelezek vele. Most lőtte le ember, ha meghalt. Képzeld, ez a doki nem akart fogyni, ezért a beteg megverte! A vér parazitákat nyüzsgött, felcsapott a fűre-kolbász égett szólama. Szó jósol urakat szívből, ne!. Szánkókirálynő sztriptizel a furulyán, de a taktus neki sem jön ki. Hogy is jönne, a magas „C” -nél kezdi a szerencsétlen. Vigasztalj meg, ha sírok. Mondd, hogy te is sírsz, mondd akkor is, ha te már nem sírsz, csak száraz szemmel nézel vissza a múltba a fennakadt, ropogósra hízott mákostésztalevesre. Csak azt ne mondd, hogy büdöset kakálnak a svábok, mert azt én mondtam előbb és nem ér idegen tollakkal ékeskedni!