Az emberiség nagy családjához fordulok ügyemmel, kérlek, hallgassatok meg, s bölcs belátással, az igaz ügyek győzelmébe vetett töretlen hittel kezeljétek kérésem. Segítsetek élesen, tisztán látni, segítsetek abban, hogy a gyengét az erőstől, a fehéret a feketétől a jót a rossztól el tudjam választani!
Ismertek, tudjátok, ki vagyok. Ózon Tüdő vagyok, az ismert író, és kritikus. Nemrég egy nyilvános kritikát tettem közzé a Pipacsok és Sémák című irodalmi hetilapban: Maxx Zimóna „Gyönyörű lelkek csodaszép útjain” című írását vettem górcső alá. Tettem ezt szívem hajlama, lelkem ébredése által vezéreltetve a legjobb szándékkal, mert láttam, érzékeltem az írónő szándékát, hogy a vas és a szén anyagát belülről megmutatva akarja felhívni a figyelmet az élet ki nem mondható, meg nem jeleníthető apró szépségeire.
Maxx Zimóna így kezdi művét:
„A vas ébredésének gyönyörű pillanatai a lelkembe vetülnek. Csodaszép a szénnel való együtt-repülése, imádtam nézni, emléke most is a szívembe ég. A pillanat gyönyörű szépsége, s a szépség felfoghatatlan pillanata, örökbecsű varázst jelentenek számomra, melyek nem múlnak el soha, gyönyörűségesen szép momentumai a varázslatos múltnak, a csodaszép jelennek, s az ígéretesen fellibbenő jövő eljövendő csodaszép, gyönyörűséges, varázslatos pillanatainak”
Kritikámban rámutattam arra, hogy a „szép”, a „csodaszép” a „gyönyörű”, és a „varázslatos” szavak túl sokszor szerepelnek a műben, kevesebb több lenne. Leírtam az én szövegváltozatomat:
„A vas, szénnel való együtt-repülése gyerekkorom feledhetetlenül szép emléke, ami velem van e pillanatban is, s velem marad a jövőben is.”
Az írónő viszontválaszt írt, amit a „Hajnali Merengések” -ben tett közzé.
Így kezdi:
„Kedves Ózon Tüdő! Nem értek egyet a kritikáddal. Először is, Te kiragadtál egy részletet, és csak azzal foglalkoztál, nem vetted észre, hogy írásom többi részében milyen egyszerűen, és mégis nagyszerűen fejtem ki írásom lényegét és a lélek repülését. Másodszor, ismertettél egy szövegváltozatot, erőszakosan követelve, hogy azt kövessem. Ehhez csak annyit tudok hozzáfűzni, hogy te, te vagy, én meg én vagyok, és nekem természetesen az én szövegem tetszik jobban, ragaszkodok hozzá, akármit mondotok is Te és a Gümő Kór!”
Ezt követően az említett irodalmi lapokban vita bontakozott ki pro és kontra érvekkel. Azok a hozzászólók, (írók, költők, műfordítók és balett-táncosok) akik az írónőt támogatták, kifejezték szolidaritásukat a bárdolatlan támadással szemben és biztosították Maxx Zimonát egyetértésükről, és bizalmukról. Gümő Kór, és még néhányan nekem adtak igazat, s felhívták az írónő figyelmét arra, hogy nem szerencsés valamire azt mondani, hogy „gyönyörű”, hanem inkább úgy kell megírni, hogy az olvasó tartsa gyönyörűnek.
Itt tartunk, ó Emberiség!
Kérlek ezért Benneteket emberek, akik Emberek vagytok, felvértezve évezredes kultúrák szálló pora által, segítsetek tisztán látni, segítsetek eligazodni fák közt az erdőben, tengerek szélességén, ahol folyók folynak keresztül kasul.
Segítsetek!