Einstein relativitás elméletéről az emberek többségének van fogalma, de a mi Váradi Ottónk idővektor elméletéről eddig nem sokan hallottak, annyira új még. Dr.Váradi Ottó 1974-ben született Kiskunmajsán, egyetemi tanulmányait a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem matematika-fizika szakán végezte, ott doktorált 2000-ben, majd UNESCO ösztöndíjjal Bonnba került dr. Joachim Kessel kísérleti részlegéhez tanársegédnek. Von Kessel abban az időben egy újszerű matematikai modellt állított fel az események időbeli bekövetkeztének valószínűségi változatai tanulmányozására. Ő az eseményeket „valószínűségi vektorként” definiálta, s tanulmányában ezek matematikai összefüggéseit próbálta körvonalazni. Váradi 2010-ben tért haza Bonnból kandidátusi fokozattal, s két év alatt tökéletesítette az elméletet. Időközben egy orosz tudós, bizonyos Viktor Bajmirov, Kesseltől és Váraditól függetlenül ugyancsak leírta a valószínűségi vektorok matematikai rendszerét. Az elmélet a New Yorkban megjelenő Scientific Issue-ban lett először közzétéve 2013. január 8-án, úgy, mint: „Bajmirov-Váradi ciklus”. Átolvastam, de miután tömény matematika az egész, egy kukkot sem értettem belőle. Pontosabban, egy kukkot sem értettem volna, ha a tanulmány végén nem szerepel egy összefoglaló, értelmező leírás Váraditól, s egy konkrét példa a jelenség megértéséhez.

Ezt írja Váradi:

„Mi tehát az idővektor, s hogyan lehet elképzelni, értelmezni? A nagyközönség számára matematikai képletek nélkül is nagyon egyszerűen szemléltethető mindez. Az események, a történelmi eseményeket is beleértve, nem egy idősíkban játszódnak, hanem egyszerre, számtalanban. Ha például hétfőn reggel 8-kor elindulok a boltba kenyeret venni, akkor egy másik idősíkban nem 8-kor indulok, és nem kenyeret venni, hanem mondjuk 7-kor, a henteshez megyek húsért, egy harmadikban, pedig fel se kelek, hanem fejemre húzom a paplant és alszom tovább. Az idősíkokon jelentkező eseményvektorok különböző irányúak, és erősségűek. Hogy melyikükből lesz az a valódi esemény, ami ténylegesen megtörténik, a vektorelmélet, a kombinatorika, és a valószínűség-számításnak, a tanulmányban bemutatott matematikai eszköztárával meghatározható.”

Eddig az idézet. Aztán hoz egy konkrét példát. A mohácsi csatát 1526-ban a törökök nyerték. Az esemény valószínűségi vektora P=95%-os valószínűségi szinten 17 idő-esemény-factorális volt. Létezett azonban egy másik változat, ami szerint a magyar sereg győzött. A valószínűségi szint ennél a változatnál ugyancsak P=95%, az eseményfaktor azonban csak 14 factorális. A matematikai elmélet szerint a 14 factorálissal indikált csata a következőképpen játszódott le:

A csata előtti estén egy fiatal tüzértiszt jelentkezett az őrt-álló vitéznél Tomori Pál sátra előtt. Feltétlenül beszélni akart a vezérrel. Némi huzavona után beengedték.
-Érseki méltóságod milyen taktikát kíván alkalmazni a holnapi csatában? – kérdezte a fiú.
Tomori végigsimított ezüstbe hajló szakállán. Tűnődött.
-Azt hiszem – mondta végül – a magyar seregnek ugyanazt a kártyát kell kijátszania, mint Nagy Sándor seregének a gaugamélai csatában.
-Vagyis?
-Egyetlen esélyünk van! A páncélos lovagok meglepetésszerű rohamával át kell törnünk a török centrumot. Ha a roham eljut a szultán felállítási vonaláig, s elfogjuk, megöljük, vagy megfutamítjuk Szulejmánt, az ellenséges hadrend összeomlik. Ez történt Gaugamélánál is: a macedón négyszög, és a Barátok lovassága, súlypontot képezve mindent elsöprő lendülettel mélyen behatolt a perzsa haderő közepébe. Dárius a testőrségével megfutamodott, s a király futása magával rántotta az egész sereget. Úgy vesztettek csatát százezren, huszonötezer ellenében, hogy lényegében alig volt emberveszteségük.
-Minden csata más – mondta a fiatal zászlós-kapitány.
-Ez igaz.
Hallgattak. Nem mozdult semmi, mélyen aludt a tábor. Odabenn a fáklyák kísérteties fénnyel világították be az egyszerű vászonfalakat.
A zászlós szólalt meg újra.
-Mi van akkor, ha elakad a roham idő előtt?
-Hatezer kopját szegező, páncélos-lovag rohamának senki nem tud ellenállni, ha zárt hadrendben támadnak. Hunyadi csatái is ezt igazolják. Velünk szemben középen janicsárok lesznek. Ismerem Szulejmánt. A janicsárok jó katonák, de legázoljuk őket.
-És, ha a janicsárok mögött Szulejmán ágyúi rejtőznek, s egyetlen sortűzzel lemészárolják nagyuram páncélosait?
-Isten kezében vagyunk.
-És a saját magunkéban!
-Mit javasolsz?
-Ne rohamozzunk. Induljon meg az, a hatezer lovas lépésben. Vagy a fele. Mögöttük, takarásban vonultassa fel érsek uram az ágyúit. Amikor már lőtávolságon belül leszünk, a lovagok középen ketté vállnak, s mi tüzet nyitunk a török centrumra. Az ágyúkból kilőtt láncos golyók elsöprik a szemben álló élő erőt, és megsemmisítik a török ágyúkat. Ez után jöhet a lovasság rohama!
Tomori ivott a kupájából. Arca talányos volt a bizonytalan fényben. Nagy-sokára szólalt csak meg.
-Ehhez a tervhez meg kell nyernem Lajos király jóváhagyását!

Másnap augusztus 29.-e volt. A magyar tábort hajnali fél-háromkor riasztották! Egy, másfél órán belül felfejlődött a sereg a Mohács városától délkeletre eső lapos síkságon. A hadrend két lépcsőből állt. A jobbszárnyat Batthyányi Ferenc horvát bán 3000 lovasa alkotta, a balszárnyon ugyancsak háromezer lovassal Perényi Péter temesi főispán állt. A centrumban a 12000 főre tehető zsoldos gyalogság helyezkedett el. Mögöttük a második vonalban középen a királyi testőrség élén II. Lajos, az ágyúk, s tőle jobbra-balra nemesi bandériumok, és a könnyűlovasság egységei. Velük szemben a Karasica domb irányából kezdett felvonulni az oszmán hadoszlop. Elől jöttek a ruméliaiak, őket követte a szultán, az udvari, zsoldos hadakkal, melyek zömét a janicsárok képezték, s a sereg végén Musztafa pasa, az anatóliai beglerbég hadteste.
Még sötét volt, és a mező laposabb részeit gomolygó párafelhők borították, amikor elkezdett szép lassan, lépésben előre nyomulni a síkság közepén Perényi páncélos hadoszlopa és mögötte lopva a tüzérség. A nehéz lövegeket ökrök vontatták, a kerekeket, a kezelő-személyzet olajjal, vízzel locsolta, hogy ne nyikorogjanak. A török sereg nagy része még menetben volt a felállítási helyére. A ruméliaiak átkeltek a Borza patakon, és hozzáláttak tábort verni a domboldal teraszain. A nap egyre magasabbra emelkedett, sugarai felszívták a síkon lappangó pára-foszlányokat. Dél felé járt már az idő, amikor az ellenség felfedezte a magyar lovasság furcsa hadmozdulatát, ahogy lépésben, és nem vágtában közeledtek! Nem tudták mire vélni, ilyet még nem láttak! A szultán a saját balszárnyáról Bali béget küldte az akindzsikkel ellenük. Az volt a parancs, hogy kerüljenek harc-érintkezésbe az előrenyomuló magyarokkal. Igen ám, de Tomori, észlelve a magyar jobbszárny felé kibontakozó hadmozdulatot, utasította Török Bálintot, vonuljon ellenük a bandériumok elit egységeivel, és ne engedje őket Perényiék hátába kerülni. Dél felé járhatott már az idő, pokoli volt a hőség. Mennydörögve megszólaltak a török ágyúk, de rossz volt az irányzékuk, így magasan átlőttek a feléjük közeledő magyarokon. Az újra-töltés majdnem egy órát vett igénybe abban az időben, ezért Szelim pasa a janicsárok agája, parancsot adott a katonáknak, készüljenek fel puskáikkal a tüzelésre! Mint egy film képkockái, úgy peregtek tovább az események. A török sereg közepe a felvert portól nem látta jól a közeledőket. A janicsárok kétségbeesett sietséggel igyekeztek felporozni, s golyóval megtölteni a hosszú, szakállas puskákat. Már csak 100 méter volt a távolság, aztán már csak 60. Rikoltott a kürt, a lovasok karéja hirtelen kettévált. Mögöttük eldördültek az ágyúk. Egy perccel később, ahol korábban az oszmán centrum állt, nagy rés tátongott! Széttépett testek, és szétlőtt török ágyúk borították a csatateret. Szulejmán nem esett el az ágyútűzben, de elszörnyedve látta, hogy gyilkos vágtában közeledik testőrsége felállítási vonalához a magyar nehéz-lovasság mindent elsöprő rohama! Visszavonulót fúvatott, és néhány emberétől kísérve, lóhalálában futott meg Mohács síkságáról. A katonák, észlelve, hogy fut a szultán, szintén menekülni kezdek. Így dőlt el a csata a mohácsi síkon 1526. augusztus 29-én, a 14 esemény-factorálissal jelzett változat szerint.

Váradi ezután azt is leírja, miért csak 14 factorális ennek a változatnak az indikációs jelzőszáma, s miért kapott tizenhetet az a változat, amit a történelemkönyvekből valóságként ismerünk.

Lajos, még az éjszaka haditanácsot hívott össze. A haditanácsban 8 szavazattal hét ellenében leszavazták a fiatal tüzértiszt javaslatát. Batthyányi Ferenc kardoskodott a legjobban ellene! Övé volt a nyolcadik, mindent eldöntő voks. Azt mondta: „a magyar lovas-katona nem tud lépésben felvonulni. Sem a lovat, sem a lovast nem erre képezték ki. Azon kívül, szakmailag az is kérdéses, hogy előre lehet-e vonni észrevétlenül az ágyúkat, és fel lehet-e állítani őket, hogy időben tüzeljenek. Nem javasolhatok felségednek ilyen kalandor akciót!”

A többit tudjuk. Egyetlen ellenszavazat évszázadokra megpecsételte Magyarország sorsát.

A tanulmány a záró részben kitér a jövőbeni felhasználás lehetőségeire. Rámutat arra, hogy idő-esemény-factor elemzéssel nagy biztonságban meghatározhatók lesznek majd a bekövetkező események, ami módot nyújt az emberiségnek a hosszú-távú tervezésre!

Számomra nagyon érdekes volt, mindenesetre! Ezért tettem közzé.