Dobos Ágota csodálkozva tapasztalta, hogy a nagy bánat, amit a szakítás okozott, csak három napig tartott Gézánál. A fiú másnap búskomor volt, nem evett nem ivott, csak ült a műhely sötétjében emésztve magát. A következő nap azonban felvette a kalapácsot és dolgozni kezdett. Szótlanul verte egész nap az acéllemezt, olyan elszántsággal, mintha bánatát a munkába kívánná fojtani. A harmadik nap már fütyörészett és dalolgatott, és megkérte Ágotát, ugyan nem venne-e benn a városban egy üveg finom, fehérbort, ha úgy is bemegy más miatt?

Késő este kinn ültek a hangár előtt a megszokott helyen, a kedvenc tuskóikon. Az inas töltött a bádogpoharakba, koccintottak, ittak.
-Mire iszunk? -kérdezte Dobos Ágota
-Mire? Hát tuggya! Gombház sej, ha leszakad, egy helyébe száz is akad!
Langymeleg, szeder illatú szellő szállt a hangárok közt a sikátoron. A távolból odahallatszott a tábortűznél mulatók kurjongatása. Vonakodva, bizonytalankodó hangon szólalt meg a kis medika.
-Figyeljen csak. Akarok valamit mondani.
Géza feléje fordult.
-Halljam.
-Szeretném, ha tudná…bármire szüksége van…én itt vagyok.
Az inas földhöz csapta a bádog-bögrét, csak úgy fröcskölt belőle szanaszét a bor.
-Menjen a fenébe! Maga üldözte el a menyasszonyomat! Kivett a zsebemből kétezer koronát és egy jól tejelő bérházat. Kíméljen meg, kérem, ne ajánlkozzon itt nekem!

Svachulay mester, aki a XIV hangárban dolgozott, elkészült az Albatrosz futóművének megerősítésével. A kerekek a nagy verseny napján csuklottak ki, nem bírták elviselni a helyi körülményeket, Rákos futóhomokját. Egy pénteki nap személyesen jött át a Boros-hangárba, hogy megkérje Gézát, nem segítene-e kitolni a gépet, hogy kipróbálhassák. Géza kész volt segíteni. Rákoson az volt a szokás, hogy mindenki segített mindenkinek, a bajtársiasság szelleme soha nem hagyta cserben a repülőembereket. (Különben meg tudták volna fojtani egymást egy kanál vízben, annyira féltékenyek voltak egymásra.)
Négyen voltak hozzá, Svachulay, Szántó Géza, Hegedűs József és Dobos Ágota, mert persze ő is azonnal felajánlotta, hogy megy. Félbehagyta a krumpli-pucolást, megtörölte a kezét az overalljába, és sietett a férfiak után.
Az Albatrosz, dacára gúnynevének, (Pókhasú) amit a rákosi akasztófahumor aggatott rá, gyönyörű, karcsú madár volt, teljes egészében acélcsőből épült, szárnya, kettős V-törésével a sirályok kecses szárnyát mintázta. Kitolták a gépet a hangársoron túlra, a mezőre. Ez a hepehupás, homokos, gyér, száraz fűvel, királytövissel borított sík terület volt a „reptér”. Hegedűs beleült a csónakszerű ülésbe, Szántó Géza megforgatta a légcsavart. Korom-fekete füst, kicsapó lángnyelvek, szikra-özön, benzingőz. Éles, fülsértő ropogással beindul a motor. Úgy tűnik egy pillanatra, hogy a légcsavar visszafelé pörög, de nem, már látják, jó irányba forognak a lapátok. Már csak a fényes tányér látszik. Hegedűs túráztatja a motort, ami fejhangon sivít. És egyszerre csak futni kezd az Albatrosz. Ugrál, szökdel a hepehupákon, és már fenn is van. Meredeken felfelé tör, majdnem gyertyát repül. A pilóta, talán ijedtében, hogy a gép elemelkedett a talajtól, alaposan beleránthatott a magassági kormányba! A földön lévők visszafojtott lélegzettel lesik. Mi lesz most? Az Albatrosz megtorpan az ív tetején, megbillen, s a föld felé fordítva az orrát zuhanni kezd. Még egy másodperc, és szétkenődik lenn a homokon. De most egyszerre megszűnik az imbolygás, a sirály-törésű szárny csodálatos módon egyensúlyba hozza a gépet. Szépen, egyenletesen úszik abba az irányba, ahol a távolság által fel nem fedetten a sörgyárak lapulnak. A pilóta lefojtja a gyújtást, és a nagy madár hosszú, puha, hangtalan siklással visszatér az anyaföldre.

Az Albatrosz repülése akkora élmény volt, hogy ettől a naptól kezdve a lakatosinas megkettőzött erővel dolgozott. Elkészült a gép törzse, és a futószerkezet. Géza a gyakori géptörések fő okát a futóművek gyengeségében látta. Mindenáron el akarta kerülni, hogy az ő gépe is kibicsaklott kerekekkel puffanjon hasra, ezért a futószerkezetet erős acélrugókkal látta el. Persze ez növelte a súlyt. Tisztában volt vele, hogy gépének csak akkor lesz esélye felszállni, ha lesz hozzá egy jó erős, legalább 35 LE-s motor. Július végére a gép, már majdnem készen állt, de ekkor még fogalma sem volt arról, honnan fog szerezni egy ilyen erős motort! A 35 Le-s Anzanit Bécsben meg tudta volna vásárolni, az ára azonban 4000 korona volt. Mivel a lánytól kapott 200 koronát már elköltötte, sőt, azt a 150-et is, amit pótlólagosan kért, a helyzet reménytelennek látszott.
Július 22.-én egész nap esett az eső, nem volt repülés. Benn ültek a hangárban, beszélgettek. A géptörzs váz-szerkezete halványan csillogott a nyitott hangárajtó felől beszűrődő gyenge fényben.
-Mikor lesz kész – kérdezte Dobos Ágota.
-Néhány nap kell még – mondta Szántó Géza. – Be kell még vonnom a törzset, fel kell csavaroznom a kormányokat működtető dróthuzalokat.
-Jaj de jó! Úgy örülök!
-Ne örüljön azért annyira -replikázott borús homlokkal a fiú. -Amíg nincs motorunk, nem fogunk repülni.
Takács Sanyi nézett be. Ő is túl volt már az első szárnypróbálkozásokon. Most éppen pihenőben volt, gépe a legutóbbi leszállásnál csúnyán összetörött.
-Mit csináltok?
-Semmit – vonta meg a vállát Szántó Géza. -Várom a vászon-anyagot a törzs-borításhoz. Mára ígérték.
-Motorod van már?
-Nincs.
-Az baj.
-Nekem mondod?
Elakadt a disputa. Takács Sanyin látszott, hogy töri a fejét valamin. Végül kibökte.
-Te, figyelj! Székelyéknél van egy tartalék motor, amit nem használnak. Úgy tudom, árulják.
Géza felkapta a fejét.
-Mennyit kérnek érte?
-Négyszáz koronát.
-Az nem sok.
-Nem!

Takács elköszönt és elment, újra maguk voltak.
-Négyszáz korona -szólalt meg mélázva Géza. -Édes Istenem! Négyszáz rohadt koronán múlik, hogy repülhessünk!
-Talán van segítség…
-Azt mondja?
-Esetleg meg tudom még pumpolni az apámat.
-Megtenné?
-Esetleg. De cserébe én is kérnék valamit.
-És az, mi lenne -kérdezte gyanakodva Géza.
-Tuggya! Egyszer már beszéltünk erről, s maga félig meddig beleegyezett.
Az inas seprűnyél-mereven ült a sámlin. Nem sejtette, hová akar kilyukadni Ágota, de rossz előérzetei voltak.
-Mibe egyeztem én bele?
-Abba, hogy megnézhetem magát. Úgy.
-Tessék?
-Emlékezzen vissza, miről beszéltünk az Orvosegyetem kertjében, a hullaházi látogatás illetve a boncolás után.
Géza nem szólt semmit, csak bámult a lányra. Ágota szenvtelenül folytatta. A legpimaszabb kifejezés ült az arcán, amit csak tudott produkálni. Egy csöpp szeméremérzet sem látszódott rajta. Nem nézett az inasra, amíg beszélt, csak a szemét kapta oda egyszer-egyszer.
-Azt mondtam akkor, szeretném tanulmányozni a férfitestet. Tisztán csak tudományos szempontból. Nos…maga itt van kéznél…Nekem nincs arra lehetőségem, hogy másokat…hogy másoknál…én itt dekkolok kinn magával, és segítek építeni a maga rohadt repülőgépét.
Az inas feltápászkodott. Végigsimított a homlokán. Teremtő Isten! Ez a nő tényleg bolond!
-Én nem ígértem ilyet!
Dobos Ágota is felállt. Szemeik majdnem egy vonalba kerültek, majdnem ugyanolyan magas volt, mint a fiú.
-Akkor máshogy mondom. -Késpengeként hasítottak a szavai. -Ez nem kérés, hanem feltétel. Ha elutasít, nem kapja meg a pénzt. Eladom a masinát, így, ahogy van, félkészen, felszámolom a műhelyt és annyi.
-Menjen a fenébe!- mondta az inas. -Maga szemét, hülye liba!