A pap nem akarta Ethel zsenge, labilis érzelemvilágát, nyiladozó értelmét összezavarni, így hát tudatosan kerülte a szexualitás témakörét, sőt, azokat a témákat is, amelyek ide vezethettek volna. Pedig a lány gyakran mesélt ártatlan kis történeteket „gyerekeiről”, milyen mulatságos is a tanítás előtti beöltözködés, s aztán az utolsó óra után a kivetkőződés, amikor a gyerekek ledobálják lepedő, és törülköző-ruháikat, s úgy mennek el, ahogy jöttek, pucéron. Elmesélte miként ugratják a lányok azokat a fiúkat, akiknél észreveszik, hogy felágaskodik a pálcájuk, hogy mutogatta Annácska (Ethel nevezte el őt így, mert a kislány piaroa nevét nem tudta kiejteni) szőrösödő kis punciját a körben álló gyerekeknek. Antonio nevetett a tréfás eseteken, de nem tett megjegyzést. Ügyesen másra terelte a szót, azt mondta például, hogy a gyerekeknek ruhát kell majd szerezni, s ő beszélni fog a missziós központtal, hogy küldjenek kis ruhákat. A lányok ugratásaival, Annácska esetével kapcsolatosan pedig, csak annyit jegyzett meg: természetes dolog, hogy a gyerekek már kis korban észreveszik a fiúk és a lányok között lévő különbségeket, nincs ebben semmi.

Ethel meggyónta a „majmos kalandot” és azt a másikat is, amikor a piaroákat látta szerelmeskedni. Nem azt rótta fel magának bűnül, hogy látta, amit látott, hiszen arról nem tehetett, hanem az azt követő bűnös gondolatokat. Mert gondolatokkal is vétkezhet az ember! A gyónás szövegében benne foglaltatik: „sokszor és sokat vétkeztem, gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással”. Persze volt annyi esze, hogy nem árulta el, ki képzelgéseinek a tárgya.
-Paráználkodtam – mondta. -Elképzeltem, hogy én is ilyesmiket művelek egy férfival.
-Imádkozzál -jött a válasz a gyóntatószék rácsai mögül. -Három miatyánk, három üdvözlégy, és három hiszekegy. Most menj szépen, és ne vétkezz többet!
Antonionak esze ágába se jutott, hogy a magánélet szféráit érintő témákban bármi megjegyzést tegyen, vagy olyasmit mondjon, aminek köze lehet az Ethel által meggyónt képzelgésekhez. Még ha lett is volna rá késztetése, hiszen nem csak pap volt, hanem férfi is, aki nyilvánvalóan észrevette Ethel szépségének rózsabimbóhoz hasonlító csodálatos kipattanását, a lány érintetlen lelkének megismerésre éhes nyitottságát, s édes kíváncsiságát, ami még a női szépségnél is mélyebb csapda az erősebb nem számára, – mélyen magába fojtotta. A lány volt azonban kettejük között a bátrabb, a lányok gyakran túltesznek merészség dolgában a férfiakon, ha ezt a játékot kell játszani. Az egyik este ő hozta szóba a témát. Egy álmát mesélte el az atyának teljesen ártatlanul, vagy tán nem is annyira ártatlanul, mint gondolhatnók. Provokálni akarta volna az atyát? Nem hisszük. Tudatosan biztos nem. De, hogy mi munkál a lelkünkben legbelül, az örök titok.