-A padon ültem álmomban, a kunyhónk előtt. Esteledett, kigyúltak a fények a telep faházainak ablakaiban. Nagyon jól éreztem magam, virágillat szállt a levegőben, hűs levegőt hozott az esti szél. Egyszerre csak, ahogy így üldögélek, s levegőzöm, Pablo lépett mellém, s azt kérdezte: leülhetek? Tudja, atya, ki Pablo, ő a mindenes-fiú itt a misszión, az a szőke-hajú, széparcú mesztic-srác. Meg se várta, hogy igent mondjak, leült. Selymes a hajad, mondta. Hozzám hajolt, és megcsókolta az arcomat. S tudja, atya, mit kívántam akkor álmomban? El se merem mondani. Azt kívántam, bárcsak a számat csókolta volna meg! Mert én még soha nem csókolóztam senkivel, atya. Na, jó egyszer kiskoromban az egyik barátnőmmel kipróbáltuk, de undorítónak találtuk. Szerettem volna tudni, milyen a csókolózás egy fiúval! Bűn ez, atya?
Ethel oldalról sandított fel Antonióra. Ő az imazsámolyon ült Szűz-Mária festménye alatt, az atya a széken, kicsit arrébb. A férfi nevetett.
-Az álmairól nem tehet az ember. Különben sem történt semmi, végül is, csak az arcodat csókolta meg. Tetszik neked ez a Pablo?
-Á, dehogy. Nem tetszik. Nem tudom, olyan fiatal. Azt hiszem, velem egykorú, vagy még fiatalabb is kicsit. Mostanában sortot visel, mint a telepi férfiak, de amikor először megláttam, amikor tavaly idekerültünk, akkor még ő is csak egy madzagot hordott a dereka körül. Nagyon mulatságos volt. Annyira szőrös volt ott lenn, sokkal szőrösebb, mint a piaroák. És, ha csókolóztam volna vele álmomban?
-Alvás közben nem lehet bűnt elkövetni. Ahhoz, hogy valaki vétkezzen, tudatában kell lennie annak, mit tesz!
Ethel gondolkodott. Hallgattak mindketten, az atya nem tudta hirtelen, mit mondjon, hogyan terelje másra a szót. Odakinn besötétedett, az éjszakai dzsungel megszokott hangjai szűrődtek be a házikó moszkitó-hálóval borított ablakán.
-Szeretnék valamit kérdezni – mondta aztán -de, ha nem akar, ne válaszoljon rá az atya.
-Mondjad nyugodtan.
-Szokott az atya álmodni, amikor alszik?
-Hát, persze, hogy szoktam!
-De ilyeneket!?
-Milyeneket, te! Hogy Pablo az én arcomat is megcsókolja?
Mindketten nevettek.
-Csudát. Jaj, bocsánat, atya. Azt szeretném megkérdezni…hogy… álmodik-e nőkről az atya? Álmodik-e olyasmiről, ami, ha nem lenne álom, bűn lenne?
Antonio felnevetett.
-Mi papok nem álmodhatunk nőkről. Én például elalvás előtt mindig imádkozom, Istenre gondolok, s álmaimban Istent látom, vele vagyok, vele beszélgetek.
-Komolyan?
-A lehető legkomolyabban. Az ember éjjel arról álmodik általában, amire éber állapotában sokat gondol. Vagy, amire nem mer gondolni.
Ethel elszontyolodott.
-Könnyű az atyának, mert az atya pap. De nem lehet mindenki pap. A férfiak szoktak álmodni asszonyokról? Vannak nekik is bűnös képzelgéseik, úgy mint a…mint a lányoknak?
Antonio most már látta, veszedelmes vizek felé eveznek. Felállt, az asztalhoz lépett. Összepakolta a könyveket, úgy tett, mintha nagyon fontos lenne hirtelen rendet tenni. Ásítást nyomott el.
-Menj szépen, most már, késő van. Majd holnap folytatjuk.
-Csak egyetlen dolgot még, atya!
-Bökd ki, ne kímélj.
-Mit tegyek a képzeletek ellen?
-Imádkozzál – mondta Antonio. -Imádkozz reggel, délben és este. Éjszaka pedig, éjszaka tartsd a kezedet a takaró fölött!
Ethelbe belebújt a kisördög, talán a trópusi égöv virágillattól terhes éjszakai levegője tette. Olyasmire vetemedett, amit tán nem kellett volna. Ő maga is megijedt tőle. Azt kérdezte nagy hirtelen cserfes szemtelenséggel:
-Atya is ezt teszi? Atya is a takaró felett tartja a kezét éjszaka?
Antonio kényszeredetten nevetett.
-Ejnye, de pimasz a kisasszony! Na, menjen most már lefeküdni, amíg szépen mondom!