Daniella című színdarabomat több színháznak is elküldtem. A Katona József Színház dramaturgiájától a minap kaptam levelet, illetve lektori véleményt. Néhány sor az egész, remélem nem untatok vele senkit, ha kivonatosan közlöm. Íme:

„A darad (?!) egy (?!) szerelmi történetet kombinál egy (?!) fiktív, diktatórikus, politikai élethelyzettel. Sajnos egyetlen dramaturgiai funkción, Miklós halálán kívül a két dolog nem találkozik. …tulajdonképpen csak egy (?!) szerelmi háromszögtörténetet látunk…

…A megvalósulatlan szerelemről szóló darab dramaturgiai felépítése hiányos, valódi feszültséget nem szülnek a jelenetek, amelyek felszínesek, közhelyesek és következetlenek. A karakterek papírvékonysága nem rejt jelentős utakat, amelyeket bejárhatnánk, a dialógusok döcögősek, túl egyszerűek, mesterkéltek. Arról tanúskodnak, hogy tapasztalatlan író művei. (?!) Pozitívumot (?!) sajnos egyáltalán nem tudok felsorolni (?!)”

Ennyi. A zárójelbe tett kérdő-, illetve felkiáltó-jelekkel 7 helyen jeleztem az előforduló stilisztikai, és helyesírási hibákat. 10 sorban 7 hiba! Olcsó poén lenne ezek után azt mondanom: ez a kritika (egy) tapasztalatlan, kezdő kritikustól származik, melyben pozitívumot, értsd alatta: szakszerűséget, egyáltalán nem tudok felfedezni. Amitől szakszerű lehetne, a példák, és az indoklások hiányoznak belőle! Én úgy képzelem el a jó kritikát, hogy szerzője, ahol állít valamit, ott példát is hoz rá. A dialógusok döcögősek, mondja például. De, hol a példa arra nézve, hogy itt és itt ez, és ez a szövegrész igenis döcögős?

Engedjék meg most az olvasók, a fenti „módszer” módszere szerint kielemezzem Jean-Paul Sartre: Az ördög és a Jóisten című darabját. Szeretném bemutatni, hová vezet(het) a felszínesség, (és a hozzá nem értés)!

„Sartre drámájában egy rablólovag metafizikai síkon játszódó belső útkeresését látjuk egy fiktív középkorbeli élethelyzetet körülményei között. Götz tábornok ostrom alá vesz egy németalföldi várost. Katonái arra készülnek, hogy a várost felprédálják, lakósait kardélre hányják, a házakat felgyújtják. Elfognak egy papot, a város küldöttét, aki, mielőtt kitépnék a körmét, és lenyakaztatnák, a szemébe vágja: vezér, te eredendően gonosz vagy, ha akarnál, se tudnál megváltozni! E jeleneten kívül sajnos a két dolog nem találkozik. Götz ugyanis belső hiúságától vezérelve elhatározza, hogy megmutatja a papnak: az ő kizárólagos döntése, hogy rossz marad-e vagy megjavul? Parancsot ad embereinek az ostrom beszüntetésére. Elmegy, és ezt követően a jót gyakorolja.
A dramaturgia felépítése, ami erre a képtelen fikcióra alapozódik, sajnos hiányos marad. Az olvasó ettől kezdve nem tudja valóságosnak elfogadni a jeleneteket. A párbeszédeket felszínesnek érezzük, körmönfontnak, kitaláltnak. A karakterek papírvékonysága, különösen a főszereplőé, aki érthetetlen, és megmagyarázhatatlan módon véreskezű rablólovagból, az alacsonyrendű fogollyal való beszélgetését követően példás életű, mindenkivel jót cselekvő emberré válik, nem teszi lehetővé a néző és az olvasó számára, hogy az igazi katarzis-élmény útját végigjárja. Elvarratlan, felesleges szálak, motiválatlan cselekmények váltogatják egymást. A darab, bemutatása esetén kudarcra van ítélve!”

Mondanom sem kell talán: Az ördög és a Jóisten nagyszerű dráma, nagy sikerrel játszották világszerte, számomra meghatározó olvasás-élmény!

Még csak annyit a levél idézett megjegyzésére: „tapasztalatlan író művei”, hogy ezeket az írásokat (kb. 500 novella, 8 regény, vers, cikk, stb.) 2007-től itt a Napvilág Íróklub oldalán ( www.iroklub.napvilag.net / Bödön ) több mint 200 ezren olvasták (regisztrált „elolvasások”) és sok száz pozitív véleményt írtak hozzá!

Ami persze, lehet hogy nem jelent semmit!