Három napig küszködtek a huamával. Szörnyűséges három nap volt, összezárva egy csónakba a három férfi, és a két nő. Az őserdő az összes gyilkos fegyverét bevetette ellenük. Elviselhetetlen volt a hőség, és a páratartalom, a legyek és szúnyogok folyamatos támadása, a belógó ágakon mérges kígyók tekeregtek, kajmánok hemzsegtek a folyóban, arra lesve, hogy mikor mennek be a vízbe ezek a kétlábú prédaállatok. Egészségügyi okokból mentek csak be, ha egyáltalán bementek. A legtöbbször nem lehetett, úgy végezték el hát a dolgukat, ahogy tudták, letolták a nadrágjukat (Julianna felemelte a szoknyáját) és kiültek a csónak peremére! Éjszaka leopárd, és jaguár ordítása hangzott a sűrűből, s kétségbeesetten menekülő állatok csörtetése. Csak a kicsi majom érezte magát egyre komfortosabban. Ethel egész nap babusgatta, banánnal etette, s azokkal a csecsemőknek szánt konzerv-készítményekkel, amelyekből volt még néhány megmaradt doboz. Elnevezte Péternek, maga se tudta miért pont ez a név jutott az eszébe. Péter egyre oldottabb lett, ami határtalan szemtelenségében jutott kifejezésre. Ha kedve támadt, felugrott Pedro fejére, s onnan tekintgetett nagy büszkén szerte-szét. Faéval is próbálkozott, de a vadász egyetlen gyors odacsapással egyszer-s mindenkorra lerendezte a kérdést, Péter akkorát huppant a csónakban, hogy egy életre elment a kedve a Faéval való barátkozástól.

Március 29.-én kedden, napközben érték el a Sjemeice folyót. Ezen már jó iramban haladhattak, itt-ott kellett csak sebességet csökkentve kikerülni a sziklákat, és a keresztben fekvő fatörzseket. Sötétedett, amikor megérkeztek Delohi kicsi kikötőjéhez. A telep lakói, Antonio atyával az élükön, a parton várták őket. A férfiak kezében fáklya volt, azzal világítottak az expedíció hullafáradt utasainak. Bőrig ázva kászálódtak ki a stégre, egy kiadós záporon már túl voltak. Sietni kellett a behurcolkodással, a távolban újra dörgött, és villámlott.
-Minden rendben zajlott? -kérdezte az atya dr. Voghtot, miután a két férfi, kezet fogott.
-Nagyjából – felelte az orvos.
-Jó! Akkor most menjen mindenki a szállására, majd holnap beszélgetünk.
Ethelt csak egy odavetett szemvillantással üdvözölte.
A lány viszonozta, tekintetük egy pillanatra összekapcsolódott.
Antonio sápadtnak, nyúzottnak, elesettnek látta Ethelt, s heves érzelmi vihar rázta meg belül. Fájdalmasan édes érzés volt, egész bensőjét kitöltötte.
-Istenem, mennyire szeretem őt!- mondta magában, megborzongva. -Segíts Uram, hogy ez a szerelem szent, és tiszta maradjon, ne vessen rá szeplőt testi kísértés!