Szeretném előrebocsátani, mielőtt még valaki félreértené: ez nem politikai jellegű cikk. Ha mindenképpen meg kellene határozni „műfaját”, illetve a tárgyát, akkor azt mondanám: gazdaságpolitika. A gazdaságpolitikának semmi köze aktuálpolitikai dolgokhoz, általános érvényű következtetések levonását tűzi céljául. Jelen írással is ez a helyzet.

Először is, mi a GDP?
Sokan tudják, vagy tudni vélik. Azok számára, akik nem tudják, de a napi híradásokban gyakran találkoznak vele, hadd idézzem fel, mit ír erről a WIKIPÉDIA:
„A bruttó hazai termék (angolul gross domestic product, GDP, ejtsd: dzsídípí) a közgazdaságtanban egy bizonyos terület – többnyire egy ország – adott idő alatti gazdasági termelésének a mérőszáma. Méri a nemzeti jövedelmet és teljesítményt. Gyakran használják az országban élők átlagos életszínvonalának mutatójaként az egy főre jutó GDP-t, ami azonban túlzott leegyszerűsítésnek tekinthető”.

Marx, közismert képletében: Te = c+v+m a „termék” szó helyett „termelési értékről” beszél. A képletben a c a befektetett „holtmunka” (gépek, eszközök, energia, stb.) a v az „élőmunka” (munkabérek, bér jellegű juttatások és közterheik) az m pedig az „értéktöbblet” vagy más szóval a többlettermék értéke. Ez utóbbira mondják nem teljesen alap nélkül, de nem is teljesen pontosan azt, hogy „nyereség”, vagy „haszon”. Azért nem teljesen pontos, mert az érték és a realizált ár sok esetben eltér egymástól, s ez annak ellenére is így van, hogy az értéket, ami csupán csak közgazdasági fikció, végső soron a realizált árbevétel jeleníti meg fizikailag.

Nézzünk egy egyszerű példát. A cipőgyár cipőket állít elő. A cipő a termelési érték, vagyis a termék. Megtermeléséhez gyár kell, ahol világítanak, fűtenek, továbbá gépek, áram, alapanyag, bőr, szög, ragasztó. Ez együtt mind: a holtmunka. A gépeken munkások dolgoznak, nekik fizetést kell adni. Az irodai dolgozók is bért kapnak, a főnök, a titkárnő, a szakszervezetis, a takarítónő. Fizetéseik, és az utánuk kifizetett adók, járulékok adják az élőmunkát. Aztán végre elkészül a cipő, amit eladnak. Ha előállításának költsége (c+v) mondjuk 10 000 Ft, az eladási ár pedig 11000 Ft, (c+v+m) a termék nyereséges, 1000 Ft haszon van rajta (m). Természetesen előfordulhat, hogy közbeszól a „piac” és a cipőt nem lehet 11 ezer forintért eladni, vagy ellenkezőleg, nagyon kapós és jóval többért kel el. Ezekben az esetekben az ár és az érték eltér egymástól (veszteség vagy extra-profit keletkezik) – de ebbe most nem bonyolódok bele.

Amikor egy ország vonatkozásában beszélünk „bruttó hazai termékről”, akkor az adott ország földrajzi területén létrejött teljes termelési értéket vesszük figyelembe. Igen ám, de egy nyitott gazdaságú országban nem csak hazai, hanem külföldi befektetők is jelen vannak, gyárakat, üzemeket létesítenek, termelnek, és termelési értéket, más szóval terméket hoznak létre. Nagy kérdés, beleszámítsuk-e az ő termelésüket, a hazai össztermelésbe? A magyarországi és nemzetközi (?) gyakorlat az, hogy beleszámítjuk. Nincs is ezzel semmi baj. De, véleményem szerint, amikor G D P -ről vagy annak növekedéséről beszélünk, a szerkezetéről is szót kellene ejteni: mekkora arányt képvisel az összes megtermelt értékből a magyar tulajdonú, magyar beruházásból származó, illetve a külföldi tulajdonú vállalatok teljesítménye. Így teljesebb lenne a kép. Jobban fel tudnánk mérni, fejlődik-e a magyar termelő és szolgáltató-ipar, a mezőgazdaság, a kereskedelem?

Abba már nem megyek bele, hogy mit kellene és lehetne tenni ennek érdekében, mert az már egy másik tészta, ami sütőben sütve lehet, hogy télleg „aktuálpolitika” lenne.