Ha valaki azt hinné, itt most valami politikai duma következik, ki kell ábrándítanom. Amit most le fogok írni, annak semmi köze a napi politikai kurzusokhoz.

Egy ország egy nép boldogulása hosszú ívű folyamat, évszázadok határozzák meg. Múltban gyökerező okai vannak, hogy gazdag-e egy ország, polgárai tehetősek-e, vagy sem. Magyarország történelmét mindenki ismeri, így tehát itt csak néhány meghatározó mozzanatot szeretnék említeni: tatárjárás, törökdúlás, első világháború, Trianon, második világháború, Jalta, kommunizmus. Ezer év. Elveszett az ország kétharmada, meghalt, kivándorolt, ki tudja hány fő az évszázadok alatt.

Szerencsésebb országok, népek sokasodtak, gyarapodtak. Magyarország a XVIII. század közepén még félfeudális ország volt, míg Angliában ebben az időben javában zajlott az ipari forradalom.
A történelmi örökség súlyától nem lehet egykönnyen megszabadulni. Akármilyen jól kormányozzák is felelős, előre gondoló, széles látókörű vezetők, csodát, pénz nélkül nem tudnak csinálni. Nap, mint nap arról hallunk, kik, és hányan mentek, mennek külföldre munkát vállalni, megélhetési lehetőséget keresni. Halljuk, tapasztaljuk azt is, vidéken, sok helyen egyáltalán nincs munkalehetőség.

Ahhoz, hogy ebből a helyzetből elinduljunk egy felfelé vezető úton, a kommunizmus bukása után eddig eltelt 25 év jó, és kevésbé jó intézkedései mellett, -engedtessék meg nekem-, Bödönnek, hogy egy megvalósítható javaslattal éljek. Miután nem vagyok képviselő, s így a parlamentben nem tudom elmondani, elmondom hát nektek, itt, majd ti tovább adjátok, ha akarjátok. Agrármérnök vagyok, s bár most nem ezen a területen dolgozom, mindenképpen hazabeszélek. Kétféle értelemben is.

Elképzelésem a következő:
A bevonható uniós pénzekből, rendelkezésre álló hazai forrásokból (akár forrás-átcsoportosítással is), és esetlegesen egy hosszú távú kedvezményes hitelből (?), állami és szövetkezeti termelési egységeket kellene létrehoznunk, melyeknek elsődleges feladata lenne a vidéki népesség foglalkoztatása, mezőgazdasági és élelmiszer-ipari termékek termelése, szolgáltatások nyújtása, a lakosság ellátása. Ezek a termelő egységek olyanok lehetnének, mint a régi „rossz” állami gazdaságok (nem voltak azok, az akkori kor legmodernebb technológiáit honosították meg) és -termelőszövetkezetek. (Többnyire ezek sem, illetve ezek is!)
A régi szisztémában nem az volt a probléma, hogy léteztek, hanem, hogy a nagypolitika miatt (kommunizmus) CSAK EZEK létezhettek.

Amíg ezek a gazdaságok talpra állnának, kétségkívül az államnak kellene a hónuk alá nyúlni. De munkát, fizetést, megélhetést biztosítanának a vidéki embereknek a kezdet kezdetétől fogva. Perspektívát a jövőjükre nézve. Adóbevételt termelnének az államnak, pénzforrásokat a társadalombiztosítás rendszerébe. A termékek egy részét fel lehetne dolgozni, tejüzemek, konzervgyárak, húsüzemek létesülhetnének. Hogy a hollandok olcsóbb, és jobb sajttal tudnak idejönni? Nem is olyan biztos. De, ha igen, lépjen közbe az állam, nyújtson ártámogatást a hazai termelőnek. Az se baj, ha nem tudjuk eladni Németországba, Franciaországba, Olaszországba. Majd megesszük itthon, és ha van felesleg, visszük Vietnamba, ott még nem annyira kifinomult a fogyasztói ízlés.

Nekem, Bödönnek, már kidolgozott, kész terveim vannak a megvalósítást illetően. Adatok, térképek, helyszínrajzok, gazdasági elemző számítások. Tudjátok, ez a szakmám. És csak szóljatok másoknak is bátran, hátha „fenn” megtudják, s rácuppannak a témára.

Na, akkor majd testvériesen megosztozunk a hasznon!

De a legnagyobb haszon az lesz, hogy nem kell elvándorolniuk az embereknek a jobb élet reményében!