A TV-szoba ablak felőli oldalán a sarokban van az ősrégi íróasztal, amin dolgozgatok. Szemben a falon családi fényképek: balról a nagyméretű aranyozott keretben lévő festmény Ertsey Piroskát, a déd-nagymamát ábrázolja. Az ő lánya volt Emike, a nagymamám, született ippi és érkeserűi Fráter Lenke, aki jelen pillanatban a Rákoskeresztúri Köztemetőben nyugszik, amíg a feltámadás napja el nem jön.
Ettől jobbra apám, anyám, testvérem, nagybátyám, keresztanyám. Fekete keretben középen egy dokumentum arról, hogy IV. Béla 1266-ban bizonyos Magister Béla Poosnak birtokot adományozott.
Ha még jobban jobbra nézek, egy fényképet látok. Ez is cirádás, aranyozott keretben van, úgy látszik abban az időben (melyikben?) ez volt a divat. A fénykép Fráter Lórándot, a „nótás kapitányt” ábrázolja. Magabiztos, telt arc, kackiás, felfelé kunkorodó tömött bajusz, rövidre nyírt, barna haj, egyenes orr, ívelt, szabályos szemöldök, életvidám, hunyorgó szemek. Persze, azt, hogy hunyorognak, csak én képzelem oda.
A kép alatt dőlt betűkkel ez olvasható: „Kedves Lenke húgomnak szeretetem jeléül emlékül, Fráter Lóránd, Budapest 927 karácsony.

Gyerekkoromban nagyon öregnek láttam ezt az arcot. Ahogy teltek az évek, s én lettem egyre öregebb, egyre fiatalabbnak kezdett tűnni. Öltönyben van a mell-képen, fehér ingben és csokornyakkendőben. Rengeteg történet keringett róla a családban.
Emike mesélte, hogy egyszer átvérzett kötéssel a fején állított be. -Á, semmiség – legyintett, amikor faggatni kezdték -párbajoztam, nem nagy-dolog!

Gróf Fráter Lóránd huszárkapitány Ludovika akadémiát végzett. A 10. huszárezredben teljesített szolgálatot. 1906-ban 34 éves korában, mint huszárkapitány nyugalomba vonult. Attól fogva a nótaszerzésnek élt, emellett hangversenykörutakra járt, ahol cigánybanda élén hegedülte és dalolta dalait: Száz szál gyertya…, Hívlak akkor is, ha nem jössz, Messze, messze Csíkországban, Oda van a virágos nyár, Ott, ahol a Maros vize messzi földön kanyarog, Tele van a város akácfavirággal… Fráter Lóránd bátyja, Fráter Béla is nótaszerző volt, két dala vált közismertté: A fonóban szól a nóta, Szomorú a nyárfaerdő. Már katonatiszt korában foglalkozott irodalmi és zenei tanulmányokkal. Országszerte hangversenyeket adott, amelyeken nagy sikerrel adta elő saját szerzeményű dalait, nótaátiratait. Legtöbb nótájának szövegét is maga írta. Főleg a dzsentrik és a középosztály körében népszerű dalaiból háromkötetes gyűjteményt adott ki. 1910-ben függetlenségi programmal országgyűlési képviselővé választották.
„Blaháné után Fráter Loránd az egyetlen apostola a népdalnak.” Vasárnapi Ujság, 1909. január 31. – ez áll róla a Wikipédiában.

Kiskorunkban nagyapánk, akit Apipinek neveztünk, (Poós nagyapa) fagyos, téli reggeleken az ő nótájával ébresztett a tiszta-szoba kihűlt vaskályhája mellett: „jó reggelt kívánok, megjöttek a fehérvári huszárok”
Huszár kapitány volt. Verekedett, kocsmázott, duhajkodott – ez volt az élete. És nótákat szerzett, amelyeket a mai napig énekelnek.
Anyám, mondta róla:
„Engem nagyon szeretett. Emlékszem, amikor kislány voltam, mindig a térdén lovagoltam, ha nálunk volt.”

Egyik őse Fráter György esztergomi bíboros, erdélyi vajda. Fráter Erzsébet, Madách Imre felesége is a családhoz tartozott. Fráter Erzsébetről mintázta Madách az Ember Tragédiája Éváját a prágai jelenetben. Szegről-végről rokona volt az angol királynőnek. Nótáit Amerikában is játszották. Bölcs, magabiztos mosollyal néz le rám a falról,

Forrás: Wikipédia