Tukulti-apil-ésarra asszír uralkodó /i.e. 1239-1201/ alatt az Asszír birodalom keleti és délkeleti határai mentén idegen népcsoportok jelentek meg, melyek behatolása és ellenséges tevékenysége egyre jobban veszélyeztette a királyság belső biztonságát.
A korabeli feljegyzések hiányosak a tekintetben, hogy méd, arámi, vagy arameus népcsoportokról van-e szó. Mindenesetre egy 1224-ben keltezett sztéle (a sztélék un. „istenlevelek” voltak, melyekben az uralkodó beszámol Assur-istennek az ország helyzetéről)
-megemlíti, hogy az első konfliktus az asszír és a babilóniai, valamint az idegen csoportok között egy félreértésből eredt. Az idegeneknek ugyanis Sosre’ses volt a főistenük, s ezt a nevet az asszírok fordításbeli, vagy hangzásbeli okok miatt Szőrösnek értették, és lépten nyomon viccelődtek, gúnyolódtak rajta.

Egy idő után odáig fajult a dolog, hogy kőtábláikon szőrös majomnak ábrázolták Sosre’es-t, ami heves felzúdulást váltott ki a határok mentén, és az országban belül élő istenhívők, nevezzük őket asszír források alapján neketáknak, körében.

A neketák úgy reagáltak az őket ért sérelmekre, hogy 1221-ben felgyújtottak egy templomot, ahol benn égett 150 ember, és 15 pap. A gyújtogatókat, négy férfit és két nőt, elfogták, és a kor szokása szerint lefejezték. Az asszírok azt hitték, megoldották az ügyet, egyszer, s mindenkorra elvették a neketák kedvét az ilyen barbár akcióktól.

Tévedtek. Ezt követően nem volt olyan év, hogy ne borult volna lángba egy templom, egy iskola, vagy egy középület. Az erőszak erőszakot szült, félelem és rettegés vette kezdetét Közép-Asszíriában. Az ország iszonyatos pénzeket költött a biztonsági intézkedések fokozására, a városokban éjjel nappal állig felfegyverkezett katonai járőrök cirkáltak. Mindez azonban nem segített, a neketák egyre elszántabbak lettek. Egy újabb szörnyű gyújtogatás, melyben 39 ártatlan állampolgár halt meg Ninive központi kórházában, meggyőzte Tukulti királyt arról, hogy sürgősen lépni kell.

Tukulti összehívatta főembereit, hogy megvitassák a teendőket.
Ha-a-ranon-ze katonai főtanácsadó azt javasolta: indítsanak nagyszabású katonai akciót, szállják meg a neketák által lakott területeket, fészkében tapossák el a kígyót.
Zazum-aka-tol ellene érvelt. Nincs az a pénz, ami erre elég lenne, nem beszélve arról, hogy ha nem sikerül száz százalékosan végrehajtani a tervet, a neketák újra felütik a fejüket és kezdődik minden elölről. Zazum a békés megoldás híve volt.

Tukultinak kellett dönteni. Kegyelmet gyakorolt az elkövetők fölött, és elengedte őket.
„Menjetek a tieitekhez, és mondjátok meg nekik, hogy békét hirdetünk népeink között”
Az 1220-ban kiadott királyi leirat a következőket tartalmazza:
„Megparancsolom, hogy a mai naptól kezdve tilos Asszíriában a neketákat gúnyolni, vagy sértegetni. Tilos istenüket kőtábláinkon szőrős majomnak ábrázolni. Aki a törvényt megszegi halálnak halálával lakol”.

Az Asszír birodalom ezt követően még évszázadokon keresztül fennállt és békében élt a neketákkal.