Egy hetet töltött dr. Voght és a lánya San Felipében. A település, és a misszió nyomorúságos hely volt. Deszkabódék, sátrak, legyek, hőség, és ezen kívül a nagy semmi. Ethel nem volt hajlandó enni, vizet is alig tudott az apja belediktálni. Apatikus állapotba került, nem törődött semmivel, senki, és semmi nem érdekelte. Ült a földön, hátát a falnak vetette, maga elé nézett. Éjszaka rémálmok gyötörték, hallotta a sikolyokat, és a kecsukák vérfagyasztó hujjogását, látta rémisztő, halálfej-pofájukat. Lefekvés előtt altatót vett be, valeriánát, de azzal sem tudott aludni. A doktor tudta, hogy minél előbb el kell vinni innen a lányát. El kell menniük valami civilizált helyre, ahol összeszedi magát. A végső terve az volt, hogy visszatérnek Európába.
-Hazaviszlek Ethel – biztatta. -Elég volt ebből. Otthon majd felépülsz.
Joseph atya, a misszió vezetője azt tanácsolta nekik, hogy a következő pénteken érkező „nagyhajóval” a regátóval menjenek le Manausba.
-Manaus innen 1400 km – magyarázta – kulturált, fejlődő nagyváros. Amazonia fővárosának mondják. Vannak szép szállodái, színház, könyvtár, mozi operaház. Ott kipihenhetik magukat, mielőtt tovább indulnának.

A hajóút 5 napig tartott, fárasztó és unalmas volt. A Casiquiarén lehajóztak a Rio Negroig, azon pedig, az Amazonasig. Ahol beletorkollik a folyamba, ott van Manaus. Négy nagyobb városnál kötöttek ki útközben: Icanában, Tapurucuarában, Barcelosban, és Mourában. Dr Voght kiment a partra, hogy élelmiszert vásároljon, Ethel azonban a hajón maradt, hiába nógatta apja egy kis mozgásra.
A regátó szellős fedélzetei, széles, nyitott folyosói a trópusokon való hajózáshoz lettek kialakítva. Kabinok nem voltak, az utasok a fedélközben felkötötték a mennyezet vastraverzeire a függőágyukat és abban aludtak. Függőágyak erdeje volt ott, rengeteg chinchorro egymástól másfél méterre felkötözve. Konyha, ellátás nem létezett, mindenki azt ette, amit vitt magával. Dr.Vogtnak és lányának ez nem okozott gondot, átéltek ők már nyomorúságosabb körülményeket is. Ethel búskomorsága nem csökkent, sőt, ahogy telt az idő, még csak rosszabb lett. Az apja próbált vele beszélgetni, a korlát mellett állva mutogatta a táj érdekességeit. Nem sok látnivaló volt, bár. Itt-ott egy nyílás a zöld falban, valamiféle gerendaház állt a parton, kis öböl, stég, motorcsónak, pirogák. Láttak erdőirtásokat is, mintha óriás kéz markolt volna bele a dzsungelbe. Égnek meredő csonkok jó darabon. Ethel nem reagált. Már az is eredménynek számított, ha tekintete elmélázott abba az irányba, amerre az apja mutatott. Napok teltek el, s egyetlen árva szót sem szólt csak bámult bele a hajó oldala mellett kavargó sötétbarna vízbe.

Végre, hosszú utazás után elérték az Amazonast, s befutottak Manausba. A folyam itt olyan széles, mint valami tengeröböl, s ahogy a regátó kikötéshez készülve megfordult, feltűntek a parton a szegénynegyed nyomorúságos cölöpházai és a favellák. Egymásra dobált deszkabódék töménytelen tengere, mögöttük távolabb magas elegáns épületek, elszórtan néhány felhőkarcoló. Ócska fedeles-csónakok, kicsik és nagyobbacskák, kisebb, nagyobb hajók, lepusztultak és elegánsak, krómozott alkatrészektől fénylő luxus-motorosok, korhadó kenuk, öreg halászbárkák, hivalkodó yachtok. A hajó lapátkerekei felzúgtak, a jobboldali előrefelé forgott, a baloldali hátra, hogy fékezze azt az oldalt, s így könnyebb legyen a fordulás. A farhullámok megemeltek tőlük húsz méterre egy apró csónakot, majd leejtették a hullámvölgybe, eltűnt a szemük elől, és ismét felemelkedett. A hullám-karéj szélesen terült szét a dokkok mentén, alaposan meghimbálva a part mellett álló vízi-járműveket. Elhúztak a parádés díszítésű vámhivatal az Alfándega szecessziós épülete mellett, melynek díszítő köveit Skóciából hozatták. Vezényszavak harsogtak, a hajó a dokk oldalához simult. Kidobták a karvastagságú kenderköteleket, rögzítették a bulba-alakú vasbeton-bikákon. Kikötöttek, el lehetett kezdeni a kiszállást.

A kikötőben dr. Voght fogott egy taxit és a Hotel Saint Paulba vitette magukat. A szálloda a történelmi belvárosban van, alig ötszáz méterre a híres Teatro Amazonastól, és a Városi Könyvtártól. A Francisco de Oranella sugárút lüktető forgalma, a rengeteg autó, motorbicikli, kerékpár, lovas-kocsi, a gyalogosok sokasága a sokemeletes épületek két-oldalt, a csillogó kirakatok, üzletek, mozik, kávézók hivalkodó cégérei még Ethelt is kiragadták egy percre fásultságából. Érdeklődve nézegetett kifele a nyitott, amerikai típusú sárga cub-ból, amíg meg nem érkeztek. Egyenruhás londiner jött ki elébük, amikor leparkolt a kocsi a járda mellett. Csodálkozva vette tudomásul, hogy a vendégeknek nincs poggyászuk. Apa és lánya cserkészingben, cserkésznadrágban voltak. A fiú szájtátva bámult a lompos párra. Lehet, azt forgatta a fejében, hogy szól a biztonsági szolgálatnak.

Felmentek a lépcsősoron a hallba. A szálloda régimódi, ódon épület volt, az 1800-as évek végén épült, barokk stílusban. Fényűző kényelemmel és luxussal volt berendezve, aranyozott karfájú mély fotelek, szófák körben, lakkozott parketta, süppedő perzsaszőnyeg, olajfestmények a falakon, ólomkristály csillár, súlyos brokátfüggönyök. Dr. Voght odalépett a recepciós pulthoz, és mondott valamit az ott lévő tányérsapkás embernek. A pultos pökhendi tartása megváltozott, kétrét görnyedve alázatosan nézett fel az orvosra.
-Saletta -kiáltotta! -gyere csak! Kísérd fel az urat és a hölgyet a lakosztályukba, en seguida!
-Mit mondtál a recepciósnak? – kérdezte Ethel felfelé menet a liftben.
A doktor meglepődött, hogy megszólalt a lánya. Két hete nem mondott egyebet igennél, vagy nemnél.
-Megmondtam neki a nevemet. Mielőtt eljöttünk volna San Felipéből, sürgönyileg átutaltattam a szállodába egy összeget a Deutsche Bankból.
-Értem – mondta Ethel. -Csak azt nem értem, hogy volt pénzed a Deutsche Bankban?
-Csacsi lány – mosolygott az apja. -Idejövetelünk előtt, még otthonról elrendeztem a pénzügyeket.
A lift egy zöttyenéssel megállt, az ajtó kinyílt.
-Akkor tehát van itt pénzünk?
-Van – mondta az orvos, aki örült, hogy társalogni tud a lányával. -Gyere, nézzük meg a lakosztályunkat. A mai napot a pihenésnek szenteljük, aztán holnap reggel bemegyünk a városba és megvásárolunk mindent, ami kell!