Nagy írók Thomas Mann, Umberto Eco, stb., vallják, s könyveik elő-utószavában az olvasó elé tárják abbéli nézeteiket, hogy az olvasót a katarzis elérése érdekében alaposan meg kel dolgoztatni. És ezért mindent elkövetnek: fél-oldalnyi körmondatokon, tájak, tárgyak, emberek, öltözetük és viselkedésük aprólékos leírásán kell magát a jobb sorsra érdemes nagyérdeműnek átverekednie. Mások (Paulo Coelho, Szerb Antal, Bödön) írásaikban, mint olcsó lányok a testüket, könnyed élvezetekhez juttatnak minket. Az ő regényeik mesélő stílusban, minden különösebb hajcihő nélkül árulják portékájukat: a gondolatot.. Az olvasó nem szakad meg a teher cipelésében, egyszerűen csak ül a karszékben és élvez.

Jó példa Szerb Antaltól az Utas és Holdvilág. Íme az egyik bevezető mondat a regényből:

„Már amikor …. elhagyták a Ganale Grandét …Mihálynak feltűntek jobbra és balra a sikátorok. De akkor még nem sokat törődött velük, mert először teljesen lefoglalta Velence velencesége: a víz a házak között, a gondolák, a laguna és a város téglavörös-rózsaszín derűje. Mert Mihály most volt először Olaszországban, harminchat éves korában, a nászútján”

Nem illik elárulni, mi a folytatás, én se teszem, nem lövöm le a poént. De ez a nászút nem a szokványos nászutak egyike! Mihály fiatal korának illúzióit keresi Isten háta mögötti kolostorokban és Róma sikátorai között.

Megtalálja?

Kiderül, ha elolvassátok ezt a zseniális és nagyon szórakoztató könyvet!