1987. december 24-én Csepregi János a szokott időben ébredt: fél hétkor csörgött az éjjeliszekrényen a vekker. Az első rémes pillanatban fejére húzta a takarót, majd egy perc múlva álmosan, durcásan mégis kibújt és bement a fürdőszobába, hogy lezuhanyozzon. Kávét készített, s a konyhaasztal mellett állva kortyolgatta. Ahogy térült-fordult, véletlenül levert egy poharat, ami csörömpölve tört össze a kövön. Előkerítette a sarokból a kisseprűt és a lapátot, nekiállt összeszedni. Itt tartott, amikor a másik szoba ajtajában megjelent hites felesége, Szűcs Bettina borzas feje.
-Mi a szart törtél össze?
-Csak egy g.ci poharat – vonta meg a vállát. -Ne törődj vele, aludj még, van fél órád.
-Úgyse tudok.
-Akkor bánom is én, b…meg, csinálj, amit akarsz. Nekem most már mennem kell, csúszik az út.

Fogcsikorgatva próbálták elkerülni a veszekedést, megpróbálták fegyelmezni magukat. Inkább nem szólok hozzá, abból nem lesz baj, mondta mindkettő. Két éve voltak házasok, pokol volt ez a két év, minden áldott nap összezördültek valami semmiségen. Fiatal házasoknál általában a torzsalkodásokat este nagy-nagy kibékülések követik, az ő esetükben azonban ez sem működött, sehogyan sem stimmeltek össze, még az ágyban se. A problémák gyökere valószínű ez volt. Sokszor szóba került, hogy elvállnak, a közös vagyon azonban nagyon megbonyolította volna. Cseperegi János apai örökségét, 3 millió forintját tette bele a közös otthon megteremtésébe, Bettina viszont a mátyásföldi, ötszobás, verandás villát vitte a házasságba, aminek az értéke 1987-ben hozzávetőlegesen húsz millcsa volt. Ezenkívül Betti családjának Leányfalun nyaralója, a Váci utcában pedig, jól menő divatbutikja volt, a fiatalasszony vezette, háromszor annyit keresett, mint a férje, s ez is kétségkívül nyomós érv amellett, hogy az ember ne ugráljon, pláne ha az, a három millió belement a felújításba, és a berendezésbe, s az asszony pénzén járnak nyaralni Olaszországba, meg Görögbe és Spanyolba.
Az asszony talán már vissza is húzódott volna, de a kisördög egyre bizgette, gyerünk, gyerünk, ne hagyd annyiban.
-Mikor jössz haza? -Semleges mondatnak szánta, de egyáltalán nem volt az. Támadó, fűrészes éle vágott, hasított.
Ha van kérdés, amit asszony feltehet, akkor ez a „mikor” volt a legutálatosabb János számára, támadó él se kellett hozzá.
-Mit tudom én! Ünnepség lesz, majd jövök.
A következő mondat az eszkalálódás felé vezető út második lépése volt.
-És neked persze, muszáj ott lenned!
Csepregi megvonta a vállát.
-Persze, hogy muszáj, te ezt úgyse érted! – mondta fagyosan.
-Hát nem is!
Ez már még élesebb hangon lett mondva, de ha Betti itt befejezi és visszamegy a saját hálószobájába, talán megússzák. Nem tette.
-Jaj, hát én ugye hülye vagyok, nem jártam egyetemre, mint te. Egyet viszont tudok, amíg szórakozol, nekem kell majd feldíszíteni a fát, megpucolni a halat, bevásárolni az ünnepekre, süteményt sütni, takarítani, teríteni. Halálra dolgozom magam, amíg vacsora kerül az asztalra, te meg megjössz, szépen kényelmesen leülsz és befalod!
János már az előszobában volt, a kabátját kanyarintotta a vállára, a slusszkulcsot kereste ideges, kapkodó mozdulatokkal a tükör előtt a komódon a kesztyűk és a sapkák között. Visszafordult, mint a vipera.
-Ne lamentálj, nekem itt, inkább segítsd megkeresni azt a kib.szott kulcsot!
-Lóf.sz neked a seggedbe! Eszem ágában sincs – kiáltotta Betti. – Mondd, figyelsz te arra, amit mondok?!
Itt, ezen a ponton szakadt el a cérna Jánosnál. Érzéketlen, nő ez, akár egy mélyhűtött hulla. Csak saját maga érdekli. Az ő kicsinyes dolgai. Kizárólag csak. Azt a rohadt g… mindenit! Ráordított.
-Azt mondtam, hogy keresd a kulcsot, te hülye szemét ribanc!
-Ez vagy te látod – mondta megvetően Betti. -Ez az igazi arcod! A durva magából kivetkőzött vadállat!
Csepregi megpördült a sarkán és visszakézből behúzott neki egyet.
-Nesze!
A fiatalasszony a falnak esett, onnan lecsúszott a földre. Szája sarkából folyt a vér, pongyolája szétnyílt, egyik telt, kerek melle kibukott, rémült, nagy szemekkel nézett hites urára, aki még egyszer ráemelte a kezét:
-Te!
Megtalálta végre a slusszkulcsot, a kabátzsebében volt. Mondott még egy cifrát, aztán kifordult az ajtón, s lement a lépcsőn a garázsba a kocsiért.

——————————————————–
a történet és a szereplők a fantázia szüleményei!