Egy hónappal ezelőtt furcsa tüneteket észleltem magamon, a bal lábam nagyujjának körme elkezdett nőni. Csak ez a köröm, és nem is akármilyen mértékben, naponta fél centit. Eleinte megpróbáltam együtt élni a problémával, kabátom zsebében mindig volt egy kisolló, és ahol alkalom adódott, liftben, trolin, buszmegállóban, értekezleten, és a hivatal mosdójában lekaptam a cipőmet, zoknimat és levágtam. Ment egy darabig, amíg a baj el nem hatalmasodott. Hamarosan már nem naponta nőtt fél centit, hanem óránként.
Ez volt az a pont, ahol azt mondtam: orvoshoz kell mennem.

A háziorvos levetkőztetett, meghallgatta a tüdőmet, a szívemet, megmérte a vérnyomásomat, majd közölte, elküld vérvételre, onnan jöjjek vissza a lelettel. Így történt. Megnézte, hümmögött, beütött valamit a számítógépbe.
-Úgy tűnik, hogy nagyobb a baj, mint gondolnánk – mondta aggodalmas képpel. -Nem akarom ijesztgetni, de még az is lehet, hogy rosszindulatú áttételes daganata van, végstádiumban. Mindenesetre ki kell vizsgálni. Adok magának beutalót CT-re, MR-re, hasi ultrahangra, tüdőröntgenre, pulmonológiára, hepatitisz vizsgálatra, angiológiára, műszeres gége-vizsgálatra, és méhnyak rákszűrésre.
-De doktor úr -hebegtem- nekem nincs méhem, én férfi vagyok!
Szigorú tekintettel nézett rám vastag, fekete keretes szemüvege mögül.
-Valóban? Ja, tényleg. Na jó. Akkor menjen az urológiára.

Ettől a naptól kezdve életemet a különböző szakrendelők várótermeiben töltöttem Órákat ücsörögtem az ultrahangon, a CT-n az MR-en és a többi helyeken. A legtöbb vizsgálat negatív lett, nem találtak semmit, de számomra érthetetlen módon visszarendeltek kontrollra. Minden dolgomat elhanyagoltam, a munkahelyemről kirúgtak a barátnőm elhagyott. A gégetükrözés előtt befújtak egy anyagot a torkomba, mondván ez az érzéstelenítő, olyan hatása volt, mintha sósavat ittam volna, a torkom összeugrott, nem kaptam levegőt, pánikszerű roham tört rám, azt hittem, meghalok. A dolog érdekessége, hogy nem is volt semmi baja a torkomnak de a szakrendelésen azt javasolták, hogy a biztonság miatt nézzük meg azért műszerrel, a kórházi részlegen. Ott, a vizsgálat kellős közepén jött a takarítónő, és elkezdte mosni a követ.
-Álljon arrébb- förmedt rá a doktornőre. Nekem meg azt mondta: nehogy már felemelje a lábát, hogy segítsen, Isten ments, hogy ilyet kérjek!
Voltak olyan rendelők, ahol emberibb betegfogadási rendszer működött, időre hívták be a pácienseket. Nekem például 10 órára adtak időpontot, és délután fél kettőkor már be is jutottam.

Most itt tartok. Járom a rendelőket, mert most már még több helyre kell elmennem, néhány szakrendelésen ugyanis újabb beutalókkal ajándékoztak meg.
Tegnap összefutottam egy orvos barátommal a Templomkertben. Ült egy padon, és zsírpapírból uzsonnázott. Régi jó cimborám, ifjú korunkban együtt rúgtuk a bőrt a Rómain.
.Miért van az -keseregtem – hogy ezer helyre küldenek el, olyan helyekre is, ahová semmi szükség, és még vissza is rendelnek kontrollra, hogy ellenőrizzék a nincs mit. Mi ennek az értelme?
Kinevetett, rosszul esett, mert hát tényleg benne voltam a szarban.
-Ezt te nem érted- mondta. -Minden a finanszírozás miatt van.
-Hogy, hogy?
-Nézd, a rendelők aszerint kapják a pénzt az ellátó-intézménytől, hogy mennyire fontosak, mennyi beteg látogatja őket A házorvos százalékos-kulcs alapján kapja a visszaosztott pénzt az után, hogy hányszor mész el hozzá, és hová, hány helyre küldött el. A szakrendelők ugyanilyen szisztéma szerint részesednek a központi pénzalapból. Mindenütt dokumentálni kell, hogy te ott voltál, és részt vettél a vizsgálatokon, mert ettől függ a lóvé. Húzzák a strigulákat, így működik a rendszer. Érted már?
-Kapizsgálom – mondtam szomorúan. -De akkor azt mondd meg, mit csináljak?
Töprengve nézett rám, a profi orvos szemével vizslatott. Látta, elhíztam azóta, hogy utoljára találkoztunk kinn a Duna parton. Már nem az a vézna, nyakigláb kamasz vagyok, aki akkor, de ő se az, messze nem.
-Eszel te sült krumplit? – kérdezte.
-Igen – nagyon szeretem, mindennapos eledelem.
-Mennyit?
-Elég sokat.
-Felejtsd el. Egyél holnaptól kezdve rizst, vagy tésztát. Két héten belül rendbe jössz.
Azt hittem viccel, régen nagyon tréfáskedvű srác volt, de nem úgy tűnt, mint aki gúnyt akar űzni belőlem.
-És a vizsgálatok?
-Azokat is felejtsd el, teljesen feleslegesek. – Hátba vágott, rám kacsintott. -Na, szevasz, lépek. Két tucat beteg vár még ma rám, pörgetnem kell. A felét továbbküldöm más szakrendelésekre. Tudod, ez után számolják ki a pénzemet!