Halálos csend lett a szobában, a jelenlévők érezték, hogy most valami fontos, egész életükre kiható dolog fog elhangzani. Emil hatásvadászó szünetet tartott, ő nagyon értett a retorikai fogásokhoz! Kinn közben besötétedett, s a folyosó nyüzsgő neszezése, amelyet a hazafelé indulók lármája okozott, elült. Meredi Pali zavartan köhécselt, Tandem Balu a tökét vakarta, Csepregi bámulva nézett Emilre, Barna Roland száját eltakarva a kezével böffentett, Petri Mici fura grimaszt vágott, élvezkedőt, kényeset, mert hát azt latolgatta éppen magában mekkora farka lehet a Csepregi Jánosnak? Kamilla kussolt, csak a szemét járatta körbe-körbe, lesve a reakciókat.

-A nyomor évei következnének. A gyárak bezárnak, a nehézipar, a gépipar, a könnyűipar, a feldolgozóipar megszűnik. Túl drága lesz a termelés az olcsó szovjet energia nélkül, és különben sem lenne vevő szocialista piac híján, értsétek alatta a sokat szidott KGST-t. Ki vásárolná meg az IKARUS buszokat, ha nyugaton olcsóbbat, jobbat kínálnak? Ki vásárolna Zetor traktort a John Deer helyett? Székesfehérvári televíziót? Csepel tehergépkocsit? Győri mozdonyt? Tolóhajót, vízibuszt?
Ha a Tsz-ek helyett egyszer magángazdaságok alakulnak, munkalehetőség nélkül maradt emberek tömegei indulnak majd el vidékről a nagyvárosokba, főleg Budapestre.

Emil csak mesélt, csendes nyugodt szóval.
-Nincstelen, rongyos koldusok lepik el a pályaudvarokat, kapualjakat, aluljárókat, lyukas kidobott matracokon hálnak, vagy papundekli kötegeken, ott kakálnak, hugyoznak, halnak éhen, fagynak meg a téli hidegben. Láttuk, hogy megy ez nyugaton. Bevetetlen földek, elnéptelenedett falvak, nyomor, és kilátástalanság. Magyarország száz évet zuhanna vissza az időben.

Elhallgatott, időt hagyott a társaságnak, hadd emésszék. Nem szólt senki, Csepregit kivéve. Ő minden lében kanál volt, mindenkinél mindent jobban tudott.
-De, Emil…-kezdte – a magyar mentalitás, az akarat, a szabadságba vetett hit…
Székely Hajnalka, aki mellette ült, odasziszegte.
-Kuss legyen hülye-állat!
János sértődött pillantást vetett a lányra, és befogta a száját.

Emilnek szeme se rebbent.
-Bejönnek az országba a profitra éhes nagytőkések. Hozzák a pénzüket, új, modern gyárakat építenek nem nekünk, maguknak, melyekben a nyugati bér töredékéért dolgoztatják az embereket. Tesznek minden szocialista vívmányra, és jogi védelemre, amit a Munka Törvénykönyve eladdig biztosított. A tőkés csak annyi ember foglalkoztat, amennyi feltétlenül szükséges, aki nem kell neki, azt habozás nélkül azonnal kirúgja. A hetedik bőrt is lenyúzza rólad. Megszünteti a kedvezményes étkezést, a szabad-szombatot, a kitiltja a szakszervezetet, eladja a vállalati üdülőt. A hasznot kiviszi az országból, és a maga javára fordítja. Gomba módra szaporodnak el a nyugati típusú bevásárló központok, elszívják a vásárlóerőt a kisboltoktól, amelyek apránként tönkre mennek. Gazda nélkül maradt, betört kirakatú üzlethelyiségek csúfoskodnak a Rákóczi úton és a Kossuth Lajos utcában, a kirakatok vak üregeiben, és az árkádok alatt hajléktalanok tanyáznak, szemét és bűz árasztja el azokat a városrészeket, ahol jelenleg rend, nyugalom, béke honol!

Végigsimított a homlokán, mintha e komor látomás már neki is sok lenne. Munkatársai, barátai döbbent tekintettel figyelték. Egy kósza lélegzetvétel sem hallatszott. Úgy tűnt, hogy befejezte, nincs több mondanivalója, de ő még egyszer nekiveselkedett.
-Megindul a harc a hatalomért. Pártok, pártocskák alakulnak, élethalál harcot vívnak egymással, gyűlöletkampányokat finanszíroznak az ország pénzéből. Egymás torkának esnek a sajtó, a rádió és a televízió birtoklásáért – azé a hatalom, akié a média. Fillérekért eladják, kiárusítják az országot, mindent, ami most a mienk, a földeket, a gyárakat, az energiaszektort, a vasutat, a légi, és a vízi-közlekedést, és, amikor felélték a pénzt, nyugati bankkölcsönöket vesznek fel uzsorakamatra. Nyomor, munkanélküliség, létbizonytalanság a kisembernek, míg néhány tucat politikai kalandor, Audikon, meg Mercedeseken furikázó gátlástalan szerencse-vadász, akik hasznot húznak a változásokból saját zsírjában fuldokolva, haláltáncát járja az ország romjain!

Megint elhallgatott. Nyomasztó volt az egész, ahogy ott ültek kussolva félkörben. Mint egy gyászoló gyülekezet, pedig hát eredetileg ünnepelni jöttek. Újra Emil hangja hallatszott.
-Isten óvja ettől Magyarországot! Na, ne lógassátok az orrotokat! Ne féljetek! Csak beszélgetünk, nem? Nincs több pezsgő? Töltsetek, igyunk, vigadozzunk, mert lányaim születtek, és én biztos vagyok benne, hogy békében és jólétben fognak felnőni, és mindenek előtt: szocializmusban!

—————————————————-
A történet és a szereplők a fantázia szüleményei