A monokiniző lányt Takács Barbarának hívták. Tandem Balu a délután nagy részében az ő melleit stírölte. Volt mit, Barbara két szép kerek, szabályos, alma alakú melle egy festőt is megihletett volna. Fogadalmat tett, hogy nem kel fel addig újra a nap, amíg be nem újítja. A programok miatt az esti buliig kellett várnia, hogy bepróbálkozhasson.
A hangosítás és a fényeffektusok beállítása Csepregi János érdeme volt. Sztereóban szólt a rock, mentek a legmenőbb számok, miközben a rafinált módon elhelyezett fényforrásokból fénypászmák kaszáltak bele az éj sötétjébe.
A buli a társalgóban és a társalgó előtt lévő teraszon folyt. Olyan hangosan dübörgött a tam-tam, hogy még a régi téglaépület masszív falai is enyhén remegtek bele. Balu, Barbarával rázott, végignyomattak néhány gyors kidobós-ugrabugrálós táncot, a Rock and Roll Music-ot, a C’mon Everybody-t, Tutti Fruttit, a Twist againt. A zene szüneteiben Kinizsi sört ittak üvegből. Néha valaki lekérte a lányt, de Balu az első adandó alkalommal visszakérte.
-Elfáradtam egy kicsit- közölte Barbara éjféltájban. -Le kellene ülni valahova pihenni.
-Kinn a parton van egy pad -javasolta Balu.
-Jó, menjünk.

Ezer csillag ragyogott fenn a májusi égen. Azt mondják a csillagok májusban a legfényesebbek. Alattuk néhány méterrel előrébb sötéten, titokzatosan folyt a Duna. Inkább csak érezni lehetett, látni alig, csak a csillámokat itt-ott, az apró, pikkelyes fodrok tetején. Látni csak a túlpart, pislákoló fényeit látták.
Csókolóztak. Csókolózás közben Balu benyúlt Barbara pólója alá, megfogta a mellét, Barbara, pedig a fiú mereven álló szerszámát fogta meg a nadrágjában. Egy ideig elvoltak ezzel, aztán Balu tovább akart lépni, és a kezét becsúsztatta a lány lába közé. Óvatosan haladt a combján egyre feljebb. Közel járt már ahhoz a ponthoz, melynek érintését úgy, de úgy kívánják a lányok, amikor Barbara váratlanul ellökte.
-Ne, ezt nem akarom! -Kibontakozott, elhúzódott.
Balu nem értette.
-Nem értem…!
-Nem baj.
-Szerezzek egy kabint, és folytassuk ott?
-Nem kell, ne szerezz. Értsd meg, itt van vége, ennyi volt és kész!

Benn a terasz előtt a fénypászmák kereszttüzében belebotlott Villányi Icába. Olyan mérges volt Barbarára, hogy mérgében majdnem elment Ica mellett.
-Nehogy észrevegyél mán! – szólt rá a csúnya, csont-sovány, nagyorrú, magas lány.
-Ja, bocs, te vagy az?
-Én hát. Kell egy kis sör?
-Lökd ide.
Ica nézte, ahogy iszik. Mi jutott eszébe, mi nem, nem tudjuk, de egyszer csak megszólalt.
-Te hol alszol?
-Mit tudom én. Itt valamelyik kabinban.
-Az enyémben van egy hely. A 7-est kaptam egy másik lánnyal. De egyedül vagyok, mert a csaj átment a pasijához digi-dugizni, reggelig biztos nem kerül elő. Jöhetsz hozzám, ha akarsz.
Balun átfutott a réges-régi, novemberi szeretkezés emléke. Ica mérhetetlenül csúnya, olyan, mint a tanmesékben az ügyeletes bányarém, de nagyon tud. Ő meg, azóta nem volt senkivel, és a mai este is alma lett.
-Oké – mondta. -Akár mehetünk is, mert álmos vagyok, héderelni akarok.
Megkeresték a sötétben a 7. számú kabint, bementek, bezárkóztak. De nem állt neki héderelni egyikük sem, csak valamikor hajnaltájt, miután túl voltak rajta. Balu szégyenkezését a régi fogadalom miatt -soha többet ezzel a csúnya lánnyal – elsöpörte a vad erővel feltörő nemi vágy. Úgy vetették magukat egymásra, mint farkasok a koncra. Soha nem esett még ilyen jól egyiküknek sem!
Két kabinnal arrébb a 9-ben Csoknyainé Szegedi Kamilla egy 10-évvel fiatalabb sráccal kefélt, akit aznap este ismert meg. Ez azért volt fura, mert a KISZ titkárnő általában az érettebb férfiakra bukott. A szükség azonban, mint mindnyájan tudjuk, nagyúr.
Miközben csinálták, behallatszott, hogy valaki kinn a túlsó bokroknál egyfolytában hány és öklendezik.

—————————————————-
A rörténet és a szereplők a fantázia szüleményei