Vágyom, tehát vagyok! -ez a Freud-i gondolat hatotta át Petri Mici mindennapjait. Személyiségének „felettes-énje” nehezen birkózott meg a tudat alatt megbúvó „ösztön-én” kísértő vízióival, és ez állandó feszültséget okozott. Nyugtalanságának, idegességének alapvető oka az elfojtott szexuális vágyak, és a regulázó szerepet betöltő vallásos illúziók közötti örökös harc volt, melyben hol az egyik tényező, hol a másik kerekedett felül. Micit szabályosan felőrölte ez a küzdelem. Kis-gyerekkorának első szexuális élménye az volt, amikor anyja fürdette a kádban, s a kezével, vagy a mosdókesztyűvel a lába közé nyúlt, hogy megmossa. Bizsergett ott, kívánta az anyja kezét, dörzsölje csak mennél tovább. Este elalvás előtt erről fantáziált. Sőt, többet is tett, dörzsölte magának, megpróbálta elképzelni, hogy az ő keze az anyja keze.
Serdülő leányka korában meglátta egyszer apját a fürdőszobában. Véletlen volt, benyitott valamiért, az ajtó nem volt beriglizve. Örege a kádban állt, zubogott rá a zuhany forró vize, marokra fogta a micsodáját, és szappanozta.
Mici addig a napig el se tudta képzelni milyen ez, nem látott még férfitestet soha. Kikerekedő szemmel bámulta a csodát, hogy az a húsdarab egyre nagyobb lesz, lélegzet visszafojtva nézte, amíg apja észre nem vette, hogy ott van, s ki nem zavarta. Képzelgéseinek tárgya az esetet követően apjának a micsodája volt. Elkezdte figyelni a férfiakat, a nadrágjukat bámulta, találgatta, milyen lehet az, az izé, ami ott bent van? Álmaiban a férfiak limbilimbijével játszott (így nevezte magában), s a férfiak matató kezét képzelte a lába közé.
Szőrösödött már a hóna alja és lenn is, amikor új kaland mozgatta meg fantáziáját. Az udvaron játszottak Amelivel a szomszéd kislánnyal. Többen voltak ott, fiúk, lányok, labdáztak. A játék lényege az volt, hogy két csapat van, s egymástól kell megszerezni a labdát. Ameli az ellenfél csapatában szerepelt, gyakran szembekerültek egymással, birkóztak, huzakodtak. A szomszéd kislány magához szorította a labdát, Mici megpróbálta elvenni tőle, s ahogy küzdött érte, hozzáért kis barátnője domborodó mellecskéjéhez. Elsőre a véletlen műve volt, másodjára azonban már nem. Ameli észrevette a szándékosságot, tetszett neki és viszonozta: játék ürügyén fogdosni kezdték egymást. Pár nappal később tovább fajult a dolog, egészen odáig ment, hogy Ameliéknél „orvososdiztak”, levetkőztek, vizsgálgatták, tapizták egymást, ceruzát és más tárgyakat dugdostak egymás puncijába. A szülők nem voltak otthon, egyedül bitorolták a nagy, három szobás lakást. Hosszú ideig ez a játék képezte Mici képzelődéseinek vezérfonalát. Sok évvel később, nagylány korában is akkor tudott a legjobban felizgulni, ha Amelire emlékezett.

Bűnös gondolatait egyedül Istennek merte elárulni. A papnak a gyóntatószékben csak annyit mondott: paráználkodtam, olyasmire gondoltam. A pap nem firtatta a részleteket, feloldozta. Mici ilyenkor mindig megfogadta, szakít a képzelgésekkel, és most már rendes kislány lesz. Imádkozott, fogadkozott, de fogadalmát nem sikerült megtartania. Eltelt egy hét, kettő, Isten nem segített, kezdődött újra minden: jöttek a képek, a víziók a fantáziálások, a szexuális töltetű álmok és egy-két évvel később a törvényszerűen bekövetkező önkielégítés.
Egyéb testi problémák is jelentkeztek. Sokat kínlódott a havibajával, hasa görcsölt és felpuffadt, a feje fájt, idegei vitustáncot jártak a nehéz napokban. Húszas évei közepéhez érve mindezekhez hozzájöttek még a meglehetősen korán jelentkező epeproblémák, epeköve lehetett, de nem ment el orvoshoz, hogy kivizsgáltassa magát.
Túlhajtott szexualitása, az ez elleni állandó harc, a bűntudat, és az előbb vázolt testi bajok okozták talán, hogy soha nem tudott normális párkapcsolatot kialakítani senkivel. Harminc éves korára magányos rigorózus vénlány lett. Alapjában véve nem volt rossz ember, a szónak abban az értelmében, hogy szándékos gonoszságokat művelt volna, a saját magával folytatott reménytelen küzdelemben azonban elvesztette azt a képességét, hogy tisztán lásson az élet dolgaiban. Mindenkinél többre tartotta magát, azt hitte neki mindent szabad. Azt hitte joga, sőt kötelessége beleavatkozni mások életébe. Mondják, Isten azokat sújtja a legjobban, akiket a legjobban szeret. Nos, ha ez így van, akkor Petri Micit nagyon szerethette az Isten!

——————————————————
A történet és a szereplők a fantázia szüleményei