Mielőtt tovább mennénk, Csepregi János miatt illik néhány szót szólni Mátyásföldről. Ha Budának Rózsadomb a legelegánsabb része, akkor Pestnek Mátyásföld, ez minden kétséget kizáró faktum. A terület, melyet IV Béla adományozott a Nyulak-szigeti apácarendnek a legenda szerint Mátyás királyról kapta a nevét. Az igazságos király egyszer álruhában betért az út menti fogadóba, hogy szomját csillapítsa, s egy icce bort kért. A kocsmáros leereszkedő dölyffel kivitte a szegény vándorlegénynek az italt. A király azonban igencsak kicsinek találta a kupát, amelyben a bort szervírozták, kicseréltette egy nagyobbra, és azon nyomban elrendelte, hogy ettől kezdve ezt a „nagy-iccét” használják szerte az országban. A nép meg menten elkeresztelte a helyet Cinkotai-nagyiccének. Nagyicce később közigazgatási egységként, illetve HÉV megállóként élte, éldegélte életét és Mátyásföldhöz tartozott. Nagyicce megállóval szemben a Kerepesi út jobboldalán, az ócska kis benzinkút mellett működött a XVI kerületi tüdőgondozó, egy tornyos régi épületben. Sokan azt gondolták, az eredeti „iccés” vendégfogadó helyén, vagy, hogy éppenséggel ez az épület volt az egykori vendéglő…! Kiserdő vidám lombja integet mögötte. (A tornyos épületben zöldkeresztes nővérként dolgozott e sorok szerzőjének nagynénje, Poós Margit.) Az épület ma már nincs meg, lebontották, s újat, modernebbet húztak fel helyette: autószalonnak.

Ma már kevesen tudják, hogy középső Mátyásföldön a II. Világháború végéig repülőtér működött, innen származik a ma is ismert elnevezés, „Mátyásföld-repülőtér”. A Kerepesi út és a HÉV sínpárja az egykori községet jobb és bal oldali részre (Mátyásföld és Új Mátyásföld) osztja. Mátyásföldnek a jobb oldala a gazdagabb, itt vannak a szebb villák, nagyobb kertek, itt laknak a tehetősek. A baloldal szerényebb, kisebb házak, kisebb kertek jellemzik, ámde, ha az ingatlanárakat megnézzük, egykettőre rájövünk, hogy az se a szegény-néposztályok pénztárcájának való. A „szegényebb” oldalon, a község szélén, annak határán kívül található az Ikarus-gyár, mely autóbuszai által vált híressé a szocialista táboron belül. Az Arany János utca vezet oda, csak az iparvágányt kell követni.
Az egykori repülőteret legkönnyebben a Bökényföldi utcán keresztül közelíthetjük meg. Autóval is mehetünk, de busz is jár erre. Széles mező, modellezők, nagy semmi…a kiszolgáló épületeknek már nyoma sincs. Pedig egykoron Mátyásföld volt az ország légi-közlekedésének kapuja, innen indultak a nemzetközi járatok, az ormótlan, duralumínium lemezből készült 12-15 fős Fokker utasszállító-gépek és a duplafedelű postagépek. Katonai reptérként is használták, 1937-től Mátyásföldön állomásozott CR-42, és Héja vadászgépekkel a honi légvédelem 5/3. számú osztálya. Az V/3. képezte aztán a híres veszprémi 101. vadászrepülő ezred, a PUMÁ-k gerincét. Repülőgépeikre üvöltő pumafejet festettek…A Pumák a világháború egyik legmodernebb gépén, a Messerschmitt Bf 109-en repültek, s a lehetetlenre vállalkozva halált megvető bátorsággal védték az ország légterét az amerikai bombázók, és kísérő-vadászok sok száz gépes óriáskötelékei ellen. Soha nem tudtak 25-30 gépnél többet egyszerre bevetni… Legjobbjaik: Szentgyörgyi Dezső, Debrődi György, Molnár László, Tóth Lajos mégis több ellenséges repülőgépet lőttek le, mint az amerikaiak ászai!
A környékbeli utcanevek arra utalnak, hogy erre felé terült el az 1900-as évek elején a magyar aviatika ősi, szárnybontogató fészke, a Rákosi repülőtér is: Zsélyi Aladár utca, Prodám utca, Pilóta utca. Felsőrákos, a Rákosi-rétek és Mátyásföld egymással határos, de ma már senki nem tudja, hol volt pontosan a legendás, kettős hangársor, és a hepehupás felszállópálya, ahonnan az összebarkácsolt, dróthálóra hasonlító primitív tákolmányok felszálltak vakmerő vezetőikkel, köztük Dobos Istvánnal, aki a Svachulay-monoplánok, a Kolibri, és az Albatrosz, pilótája volt. Az Albatroszt a rákosi repülőbajtársak jellegzetes formájáról később „Pókhasúnak” keresztelték át. Dobos az első világháborúban berepülő-pilóta volt, majd 1919-ben Kun Bélát vitte Moszkvába Lenin elvtárshoz.

Csepregi János végigkalauzolta Székely Hajnalkát a házon. A lány ámult és bámult, a szobák mérete és mesés berendezése minden képzeletet felülmúlt. Biedermeier, és Copf-bútorok, csipkefüggöny, csipketerítők, festmények, szobrok, ólomkristály vázák az egyikben, modern, csővázas székek, asztalok, rikító színű falak a másikban. Könyvek, videokazetták mindenütt, a polcokon és a vitrinekben. Elbűvölték a mennyezet stukkói, és a hófehérre festett szárnyas-ajtókon csillogó sárgaréz kilincsek.
-Feleséged nincs itthon? – kérdezte Hajnalka, amikor leültek a szalonban. Az erkélyajtó széles ablaktábláin a kertre nyílt pompás kilátás.
János málnaszörpöt tett az asztalra kristálypohárban, ezüsttálcán.
-Nincs – mondta – Betti a család Váci utcai butikjában dolgozik, csak este jön haza. Kóstold meg, saját termésű málnából készült. A hátsó kerítés mellett vannak a málnabokrok…ott…arra…
-Mondd, ti jóba’ vagytok? -Hajnalka az italért nyúlt, szájához emelte a poharat.
-Persze – vigyorgott János. Ő is ivott egy kortyot. -Semmi probléma nincs köztünk. De tudod…á, hagyjuk.
-De mi?
-Á, semmi, nem érdekes!

Hajnalka felállt, körbe sétált. Megállt egy akvarell előtt, a kép a régi Tabánt ábrázolta: nyomorúságos apró házak, roggyant léckerítés, szűk utca. Magányosan álló, ferdén megdőlt villanyoszlop, szinte érződik rajta a kátrányszag.
-Maghy Zoltán festette – mondta mögéje lépve a fiatalember. Baráti mozdulattal átkarolta Hajnalka vállát, úgy magyarázott tovább.
-Figyeld ezt a kompozíciót! És ezeket a dögletes színeket! Süt az egészből a pusztulás, és mégis…annyira…hogy is mondjam…felemelő. Haláli.
-Maghy Zoltán? Nem hallottam ezt a nevet.
-Pedig ő az Alföld nagy festője. Hajdúböszörményben született. Sok képe van a Hortobágyról, és a hajdú-tájakról.
-Tényleg? Majd utánanézek.

Ebben a pillanatban, alig, hogy az utolsó szavak elhangzottak, nyílt az ajtó és Bettina asszony lépett be. Akkora szemeket meresztett rájuk, mint egy gyárkapu. Lába legyökerezett a küszöbön, száját eltátotta. Levegőért kapott. Kezét a szívére szorította. János gyorsan eleresztette Hajnalka vállát és elhúzódott.
-Figyelj csak…-kezdte, de nem folytathatta, mert Betti hangja vércsesivalkodásként hasított.
-Mi a ló…sz folyik itt, b… meg? Véletlenül előbb jövök haza, mert áramszünet van a Váci utcában, s erre mit találok?!… Van pofád az otthonunkba felhordani a k…idat te rohadék, amikor nem vagyok itthon?!
-Jaj Betti, félreérted! – nyafogta Csepregi János. -Ő a kolleganőm, Székely Hajnalka. Nem ismered? Csak a projektorért jöttünk…este majd megbeszéljük…
A fiatalasszony toporzékolni kezdett.
-Velem ugyan nem! Most azonnal csomagolok, és visszaköltözöm az anyámhoz!

—————————————————–
A történet és a szereplők a fantázia szüleményei