Vacsora után kimentek a kertbe, leültek a parton egy padra, hogy megnézzék a naplementét. Így ültek: balszélen Tandem Balu, mellette Petri Mici. Petri Mici mellett Székely Hajnalka, és a pad jobb oldalán szorosan Székely Hajnalka mellett Csepregi János. A Nap óriási, izzó, vörös korongja Badacsony vulkanikus csonka-kúpja fölött lebegett, egyre lejjebb süllyedt, már csak a fele látszott. A széles víztükör visszaverte a sugarakat, a tó nyugtalan felszínén napsugárból szőtt „aranyhíd” nyúlt át egyik parttól a másikig.

Aki nem látott még balatoni naplementét, annak azt ajánljuk, feltétlenül nézze meg egyszer, mert sánta, és béna minden leírás!

-Hé! Ide skubizzatok! – kiáltott fel Székely Hajnalka megtörve a csendet – milyen szép! Mennyi szín tobzódik ott! Pont olyan, mint a hülye képeslapokon! Mégis, gondoljatok bele, mennyire tök ciki ilyesmit megfesteni, egy genyó festményen! Tökre giccs lenne! Miért giccs valami a vásznon, ami élőben nem az? Egy hattyú a tóban, kék ég, fehér-habos felhők?
Csepregi nevetett, s mintha csak véletlen lenne, baráti mozdulattal átkarolta Hajnalka vállát.
-Micsoda kis filozófus! De vigasztalódj, ezt eddig mások sem tudták megfejteni.

Újra csend lett, a társaság tagjai gondolataikba merültek.
„Törődöm is én vele!”- mondta magában Tandem Balu látván látva, hogy a barátja karja annak a nőnek a vállán nyugszik, aki nem is olyan régen még kedves volt neki. „Leszarom én Székely Hajnalkát! Magas ívben”
„Combjára tehetném a kezemet, itt van mellettem egy karnyújtásnyira”, meditált Petri Mici. „Vagy belenyúlok majd a nadrágjába, ha besötétedik. De olyan gáz csávó ez a Tandem Balu. Nem jól ültünk le, nekem kellett volna Cseperegi mellé ülni!”
„Letoljam a kezét a vállamról? Vagy mégse?” Ezt kérdezte magától Székely Hajnalka. „Egye fene hagyom még, hadd élvezzen egy kicsit a paraszt.”
Végül be kell számolnunk arról, mit gondolt Csepregi János. Méltánytalan lenne tőlünk, ha pont őt hagynánk ki, meg aztán az olvasó is szeretné tudni ezek után.
„Minő édes perc”, ábrándozott János. „Soha ennél többet nem kívánok magamnak ebben a büdös, rohadt életben! Csak egyet adj meg még nekem édes Istenem! Add, hogy még ma este kettesben maradhassak vele valahol, csak egyetlen kis percre, hogy tudjak vele beszélni a kettőnk dolgáról!”

Egészen addig ültek ott, míg a napkorong végleg el nem tűnt a tűzben omladozó kékes-fekete hegyvonulat mögött. Az ég alja, mint a szövet, lángolva égett, a vörös-izzás tépett ponyváját hosszú, keskeny fekete felhőfoszlányok szabdalták darabokra. Eltűnt az arany robajlás a vízfelszínről, és csak a haldokló kék, zöld, lila színek maradtak. Az alkonyat táskái pontról pontra kezdték megszállni a partot, a nádas zöldje lassan átment feketébe, a pad mellett álló fűzfa lombja beleolvadt a homályba, eggyé vált vele. A tó szeme még világlott, olyan volt, akár az üvegtörmelék a konyha kövén, de a kert részletei már nem voltak megkülönböztethetőek. Elkésett vadkacsa csapat húzott el nem messze tőlük, sietősen tempóztak a nádas felé. Valahol megrezzent az éteri levegőég, a közeledő éjszaka borzongató lehelete elérte, s körbefonta őket.
-Menjünk be – állt fel Székely Hajnalka összerázkódva – basszus, kezd hideg lenni itt a parton, fázom!

Majdnem 11 volt már mire kidőltek a rex-partiból és fáradt testtel elnyúltak a fotelokban.
-De meginnék most egy pohár jó bort! – sóhajtott fel Csepregi János.
-Tényleg? – kérdezte Petri Mici hamiskás arckifejezéssel. -Na akkor várjál! Tádám! – Elővarázsolt a táskájából egy üveg Badacsonyi Szürkebarátot. – Hozzon valaki poharakat az ebédlőből!
Kibontották a palackot, Tandem Balu töltött.
-Mire igyunk?
-Mire hármat számolok!
-Hülye!
-Igyunk arra, hogy éljen a párt! – rikkantotta Csepregi János nagyot röhögve.
-Ezzel ne viccelődj! -szólt rá Székely Hajnalka. – Mindannyian tudjuk milyen nagy f.sz vagy, nem kell minduntalan bemutatnod!
Petri Mici felemelte a poharát, s a csillár felé tartva átnézett az aranyló italon.
-Tudjátok mit? Igyunk a szexre!
-Igyunk, hurrá! – A fiúk benne voltak, Hajnalka nem nyilatkozott.
-Ex! – kiáltotta Petri Mici. -Fenékig! Elvégre most vagyunk fiatalok, nem?!

Ittak, majd visszasüppedtek a fotelokba. Az álmosság első árulkodó jelei egy-egy elröppenő ásítás formájában jelentkeztek. Petri Mici érezte cselekedni kell, különben szétoszlik a társaság. Kinyitotta a retikülét, elővett egy videokazettát.
-Azt hiszem korai még lefeküdni gyerekek. Van egy jó filmem, nemrég kaptam az egyik barátnőmtől, még én se láttam. Nem nézzük meg?
-Miről szól?
-Szerelmi történetek. 18 éven felülieknek.
-Nem mondod? -Tandem Balu egészen felvillanyozódott. -Én benne vagyok!
Csepregi habozott, Székely Hajnalkára nézett. -Hát nem is tudom. Mit szólsz hozzá Hajna?
-Őt ne kérdezd, ő kislány még ehhez – kötözködött Petri Mici. – Alig múlt 18.
Amit el akart érni, elérte.
-Miért ne – vonta meg a vállát dacosan Hajnalka. -Egyáltalán nem vagyok kislány! 20 leszek! Ha mindenki benne van én nem ellenzem.

Lekapcsolták a lámpát, leültek a bőrkanapéra. Petri Mici most ügyesebben helyezkedett, mint a parton vacsora előtt, egyik oldalán Csepregi János ült, a másikon Székely Hajnalka. Tandem Balu rövid habozás után megkerülte a kanapét és Csepregi mellett foglalt magának helyet. Az első jelenet úgy kezdődött, mintha egy hagyományos szerelmi történetet látna a néző. Fiatal fiú vár egy fiatal lányt az utcán, háttérben a Piazza di Spagna virágdíszbe öltöztetett lépcsősora. Széles kézmozdulatokkal gesztikulálva invitálja, üljön föl mögé a motorra. A lány tiltakozik, hadonászik, csücsökbe szorított ujjait amúgy olaszosan odanyomja a fiú orra alá, veszekednek, snitt.
A film olaszul beszélt, nem értették a szöveget és nem volt feliratozás.
Aztán már a fiú lakásán folytatódik a történet. A fiatalok az előszobában csókolóznak. A fiú áthúzza a lány pólóját a fején, lehajol, nyalja a mellét. A lány kigombolja a fiú sliccét, elétérdel, kihúzza….és hamm, bekapja…
Nemsokára mi is ezt tesszük majd, mondta magában örvendezve Petri Mici. Érezte, hogy nedvesedik. Nagy erőfeszítésébe került, hogy a kezét visszatartsa.
Hajnalka felállt, ásított.
-Álmos vagyok, nem bírom tovább. Megyek aludni. További jó szórakozást!
Elment, mielőtt még bárki tiltakozhatott volna.
Eltelt egy idő, öt-hat-hét perc.
-Én is elálmosodtam – jegyezte meg Csepregi János. – Sziasztok.

Ment, megkereste a szobájukat. Kopogott, semmi válasz. Kopogott még egyszer. Hallgatózott, fülét az ajtóra tapasztotta. Csend volt benn, egy sóhajtásnyi nesz nem szűrődött ki. Óvatosan benyitott. Az éjjeli-lámpa halvány fénykörében megpillantotta a lányt. Székely Hajnalka az ágyon feküdt, a fal felé fordult, nyakig be volt takarózva.
-Hajna alszol? – suttogta Csepregi János.
Nincs válasz, a kislány egyenletesen lélegzik.
-Akarok mondani valamit – szerencsétlenkedik tovább a fiú. -Kettőnkről van szó. Nagyon fontos. El fogok válni. És akkor…hallod, amit mondok?
Nincs válasz, a lány nem moccan, egyenletesen lélegzik.
Csepregi áll az ágy mellett, egy nagy rakás szerencsétlenség. Még egyszer szól: Hajna! – de válasz nincs.
Megfordul és elhagyja a szobát.
Vigyázva, csendesen csukta be az ajtót Csepregi János, lábujjhegyen osont el a következő szobáig, a fiukéig. Ledobálta a ruháit, ráfeküdt az ágyra, csak úgy egy-szál semmiben. Lobogó, kőkemény vágya kezdett lassan lelohadni. Remélte, hamar elalszik, s elfelejti ezt a napot!

——————————————————–
A történet és a szereplők a fantázia szüleményei