VI/6.

Tandem Balu és Petri Mici késő éjszakáig nézték a pornókazettát. Változatos volt a film, a bevezető képek még csak egy párról szóltak, később azonban jöttek barátok, barátnők és ők is beszálltak a buliba. Egy ideig izgatóan hatott, később kezdett kicsit unalmassá válni, ugyanazok a helyzetek, ugyanazok a variációk hosszú, tömött sorban. Mint amikor beszorul a tű a lemezen.
A nő fészkelődött. -Ez jó – mondta – ez itt nagyon izgi. Szívesen kipróbálnám én is:
-Jah – helyeselt Balu, de ennél többet nem mondott.
Mici azt gondolta, talán nógatni kell egy kicsit.
-Te kipróbálnád?
-Hát nem is tudom. Elég gusztustalan.
-Azt mondod?
-Jó, nem úgy értem…csak…izé…
Petri Mici a fiú hasára tette a kezét, majd lassan, óvatosan haladva egyre lejjebb csúsztatta a nadrágban. Fél perc sem telt el, s Tandem Balu elélvezett.
A nő azt hitte, ez még csak a kezdet, de már a vég volt.
Balu felállt, félszegen vigyorgott.
-Ki kell mennem a mosdóba….mert…tudod! Mindjárt jövök!
Kiment, de nem jött vissza.
Mici nézte a filmet várt, sűrűn tekintgetett abba az irányba, amerre Balu eltávozott. Végül rájött, hiába reménykedik.
-A rohadt k… életbe! – fakadt ki. Kikapcsolta a készüléket és lassú, bizonytalan léptekkel elindult a lány-szoba felé, ahol vadvirágos réten szaladgált, és egy kiskutyával játszott álmában Székely Hajnalka.

VI/7.

Vendel Géza reggelit adott az álmos társaságnak: tejeskávét, tejet, teát, friss péksüteményt, vajat, sajtot, lekvárt, mézet, felvágottat tétetett fel az asztalra. Telefonált a sógorának, aki lejött a faluból, bebikázta az akkumulátort, felfújta a kereket. A sógor megállapította, hogy a guminak semmi baja, valószínű a szelep volt a hibás. Kicserélte a szelepet, kipróbálta, látta, hogy jó, nem eresztett le a kerék.
10 óra előtt néhány perccel elköszöntek a gondnoktól, beültek a kocsiba, és elindultak. Már a Zamárdi-feljáró hosszú emelkedőjén jártak, amikor Csepreginek eszébe jutott megkérdezni:
-Gyerekek, a francba, szólt valaki Emilnek? Tud rólunk?
Székely Hajnalka így válaszolt.
-Persze, még tegnap este felhívtam az otthoni számán.
-Te tudod az otthoni számát?
-Persze, hogy tudom!
-És mit szólt?
-Se köpni, se nyelni nem tudott. Aztán azt mondta: oldjátok meg.

Száguldottak tovább, rohantak az út-menti fák hátrafele. Elérték az autópályát, felhajtottak rá. János beletaposott, nemsokára már száz felett rezgett a mutató.
Az anyósülésen Csepregi János mellett Petri Mici ült, a hátsó ülésen pedig, behúzódva az egyik, illetve a másik sarokba Tandem Balu és Székely Hajnalka. Szólt a rádió, tánczenét játszottak.
Mici álmos volt, nem sokat aludt. Zaklatott éjszakán volt túl, nem tudott szabadulni a parázna képektől, álmában is ezek jöttek elő. Megpróbálta imádkozással elűzni őket, elmondta a Miatyánkot, az Üdvözlégy Máriát és a Hiszekegyet – egyáltalán nem használt. Hátrahajtotta a fejét, szemét behunyta. Szeretett volna aludni egy kicsit. Soha nem tudott aludni az autóban, most se járt sikerrel. Hallgatta a halkan, diszkréten szóló zenét, és a hátsó ülésről előreszűrődő beszélgetést. Különös, gondolta, ezek olyan fesztelen lazasággal beszélgetnek egymással, mintha régi jó barátok lennének. Pedig utálják egymást, minden jel szerint. Lám csak tegnap is, hogy ültek a kanapén a szexfilm alatt? Az egy móka volt, sőt, egyenesen egy kész röhögés! Balu, mint egy durcás kisgyerek, tüntetően a másik oldalra telepedett le, és nem Hajnalka mellé!

Egyszerre elmúlt minden álmossága, éber lett, mint a róka, aki nyulat pillant meg a mezőn. A fészkes fenébe! Jól hallom? Miről karattyolnak ezek?
-Elég ciki, hogy Antek lefekszik Jagnával – ezt mondta Székely Hajnalka éppen. – Hiszen a csaj a faterja nője. Tökre ciki szerintem, hogy beújította.
-Szerintem meg nem – tiltakozott Tandem Balu. – Maciej Boryna túl öreg a lányhoz. Jagna a fia korosztálya.
-Akkor is ciki. Gondold csak el. A saját ősével cseszik ki.
– Jaj, hát a szerelem az szerelem.
-A szerelem nem jogosít fel senkit ekkora szemétségre.
-Elvileg, ja! De tudod milyen szélkakas az ember. Reymond pont ezt akarta bemutatni.
-Oké, persze. Én is tudom. De akkor is gáz!
-Ami gáz egy regényben, az nem gáz az életben? -Balu óvatosan irányt váltott.
-Ezt meg, hogy érted? – kérdezte Székely Hajnalka gyanakodva.
-Hát úgy – Tandem Balu habozott, nem tudta, hogy folytassa – szóval úgy, hogy azért a valóságban is vannak esetek dögivel. A szemünk előtt is. Itt van például Kamilla és a…
-Kamilla nincs itt, ne beszéljünk róla! -Ellentmondást nem tűrően csattant fel Hajnalka.
-Jó, most fel ne kapd a vizet, csak azért említettem, hogy….azért említettem, mert a világ nem úgy működik, hogy vannak jók és vannak rosszak. Minden emberben megvan a jó is és a rossz is. Olyan, mint a babfőzelék, szilárd és folyós egyszerre.
Székely Hajnalka Tandem Balu felé fordult ültében, ránézett. Hosszú, lágy pillantás volt ez, megspékelve a vidámság önmagát eláruló szikrájával.
Petri Micinek az, az érzése támadt, hogy a beszélgetés ezen a ponton abbamarad, olyan sokára jött a válasz.
-Hát ez bizony tényleg így van! Eltaláltad szarva közt a tőgyét! -Nevetett Hajnalka, és továbbra is Balut nézte. -Mint a babfőzelék! – Olyan furcsa volt az arca, ahogy nézte. Fények ugráltak rajta, ahogy a nap besütött a kocsiba.

Hallgattak megint. Mici nem mert hátrasandítani, de úgy képzelte, most az következik, hogy Balu közelebb fészkelődik Hajnalkához és megfogja a kezét. Először a kezét fogják meg a nőnek, s csak aztán a mellét. Utána pedig…hát ja. Utána az jön. Roppant módon csodálkozott magában. Hát ez van a felszín alatt?
Megemberelte magát s mégis hátrafordult. Ezek ketten ugyanúgy ültek, mint az előbb, semmi nem történt.
-Jól vagytok? Nem vagytok álmosak? – kérdezte, csak hogy mondjon valamit.
-Én nem vagyok – mondta Tandem Balu.
-Én se – csatlakozott Székely Hajnalka.
-Hát én igen – próbált mosolyogni, de idétlen, torz vigyor lett belőle. -Leragad a szemem.
Hajnalka letekerte egy arasznyira az ablakot. -Mert túl meleg van itt benn. Nincs levegő. Hajtsd hátra a fejed és szunyálj nyugodtan.
-Kösz, aranyos vagy, megpróbálok.

Robogtak tovább, élvezték a sima, zökkenőmentes száguldást. Csepregi János kényelmesen hátradőlt, fejét megtámasztotta. Egy kézzel fogta a kormányt, a másik kezét a könyöklőn pihentette. Nem akart semmire gondolni, úgy érezte, hogy amit eddig felépített összedőlt, s a nulláról kell majd újra kezdenie. De majd. Nem most.
Kis szünet után folytatódott hátul a társalgás. Már javában benne voltak a sűrűjében, amikor Mici tudatához eljutott a szó.
-Nem semmi a csávó – mondta Balu. -Állítom, hogy aki évekig ácsingózik egy és ugyanazon nő kegyei után, mint ez a szerencsétlen Philip Carey, annak nincs ki mind a négy kereke!
-Miért ne lenne! – incselkedett Hajnalka. -Figyelj! Nem tudod elképzelni, hogy egy lánynak olyan varázsa van, hogy magához tud láncolni egy férfit egy egész életre? Aki szenved bár, de mégis boldog a be nem teljesült, kínkeserves szerelemben?
-Igen ám, de ez nem csak egy be nem teljesedett szerelem, hanem egy megalázó, reménytelen szerelem, csak bajt és rosszat hoz a srácnak – érvelt Balu. -A nő kínozza, összetöri, földbe tiporja, átgázol rajta. Újra és újra elhiteti vele, hogy van remény, bekapatja szerencsétlen balfékkel a horgot, s amikor bekapta, akkor fölényesen közli, hogy félreértés volt az egész, ő nem úgy gondolta. Hányszor játssza ezt el? Hányszor, de hányszor! Az egész regény erről szól!
-Ti férfiak mindent félreértetek – vonogatta a vállát nevetve Hajnalka. -Azt hiszitek… Ha rátok mosolyog egy nő, azt hiszitek, hogy most már minden sík sima és egyenes, már megy is, szétdobja a lábát és kész. Pedig marhára nem ilyen egyszerű. Az igazi nőnek nem férfira van elsősorban szüksége, tudod, hogy értem, hanem romantikára. Vagyis hát, romantikus kapcsolatra …udvarlásra…meg minden. A kapcsolatra magára – folytatta. – Arra a tudatra, hogy szeretik, hogy rajonganak érte.
Balu is nevetett. -Na lám, szépen vagyunk. Most legalább megtudtam, mire van szüksége egy igazi nőnek!
-Hát legalább megtudtad! -A lány hangja, olyan eleven volt, olyan vidáman és frissen csengett, hogy Csepregi János és Petri Mici, mintegy varázsütésre, egyszerre fordultak hátra.
-Mi az oka ennek a nagy jókedvnek, fiatalok?
-Az, hogy fiatalok vagyunk – mondta Székely Hajnalka, és nevetett, nevetett.

Később a Velencei tó mellett Hajnalka szóbahozta az előző estét.
-Te mikor mentél el aludni?
-Mikor is…nem emlékszem. Azt hiszem megvolt már vagy kettő. Még ment a film.
-Azta! Addig bírtad?
-Ja.
-És megérte?
-Hát, hogy is mondjam…-Vonogatta a vállát. Eszébe jutott az éjszaka. A film, Petri Mici. Így utólag rohadtul szégyellte.
Székely Hajnalka most lehalkította a hangját.
-És ő? -Óvatosan előre mutatott Micire.
-Dunsztom sincs…ő még nézte.
Csend lett egy-két percre, aztán Hajnalka folytatta.
-Figyúzz, én csak a film elejét láttam. Már marha álmos voltam, nem bírtam tovább. Volt ott egy jelenet az előszobában…. Mondd szerinted mindig így megy?
-Micsoda? -Tandem Balu elég értetlennek mutatkozott.
-Hát az egész. -Habozott egy fél pillanatig Hajnalka. – Hogy a lány megfogja a fiúnak a tudod mijét, a szerszámát és aztán…aztán….Szerinted kötelező így kezdeni az izé, a lefekvést?
Tandem Balu zavartan köhécselt. Mit mondjon erre? Petri Mici hűvös kezére gondolt, ahogy benyúl a nadrágjába, megragadja. -Nem tudom – nyögte végtelenül nagy zavarban. -Semmi nem kötelező.
-De általában így csinálják?
-Hát…lehet…
-Érdekes – mondta Székely Hajnalka. -Nem gondoltam volna!
Felettébb érdekes! Ezt mondta magában Tandem Balu is. Kérdezte a Micit, kérdezett engem, csak Csepregire nem kérdezett rá! Hogy a Csepi meddig nézte. Vajon mit jelent ez? Mi van mögötte? Az, hogy egyáltalán nem érdekli, vagy az, hogy nagyon is!

Fél egykor értek be Budapestre. Elsuhantak az Osztyapenko-szobor mellett. Nagy volt a forgalom, egymást érték az autók. Egy óra tízkor a Hivatalban voltak. Petri Micit üzenet várta az íróasztalán. „Nemesné keresett. Jelentkezz nála, ha megjöttél. Edit”

——————————————————
A történet és a szereplők a fantázia szüleményei