Hazafele motorozva, háta mögött a fiatalasszony, eszébe jutott legutóbbi beszélgetése Székely Hajnalkával, jószerivel az első, mióta ismerték egymást. „Az igazi nőnek nem férfira van elsősorban szüksége, tudod, hogy értem, hanem romantikára. Vagyis hát, romantikus kapcsolatra …udvarlásra…meg minden. A kapcsolatra magára. Arra a tudatra, hogy szeretik, hogy rajonganak érte.”
Elpirult Hajnalka, amikor mondta, s nagyon szép volt az arca abban a pillanatban, ahogy a fény a kocsi ablaküvegén keresztül ráesett.
Ó, mekkora nagy ökör vagyok, szidta magát Tandem Balu a motoron. Hát nem jelzés ez a legkomolyabb fajtából? Ezek szerint mégse a Csepi jó nála, hanem én, igen, talán én!
Holnap felhívom, fogadkozott. Nem lehetek annyira béna, hogy meg ne tegyem!

Másnap délelőtt volt pár szabad perce, amikor egyik kolleganője sem tartózkodott a szobában. Némethné, Aranka a pártbizottságra ment, Szathmáriné pedig a büfébe, kefírért, fonott-mákos kifliért, azt nagyon szerette, és parízerért. Tárcsázta a számot. Hajnalka vette fel odaát.
-Szia Hajna, Balu vagyok. Nem zavarlak?
-Nem, illetve hát dolgozom éppen.
-Jó, akkor majd máskor hívlak
-Fontos?
-Csodát, csak arra gondoltam….
-Mire, mondjad már.
-Arra gondoltam…figyúzz, olyan jót beszélgettünk múltkor, folytathatnánk, ha ráérsz. Valahol összefuthatnánk.
Rövid csend volt a vonalban, aztán újra hallatszódott Székely Hajnalka hangja.
-Hát nem is tudom. Tényleg jó lenne, de az a helyzet, hogy a jövő héten vizsgázok, addig nem nagyon érek rá.
-Értem.
-Majd esetleg utána.
-Oké, akkor utána. Majd jelentkezem, szia, jó tanulást.
-Szia – mondta Hajnalka, kattant a készülék, s vége volt a beszélgetésnek.

Egy héttel később a következő párbeszéd zajlott le köztük.
-Na, mizújs, túl vagy rajta?
-Micsodán?
-Hát a vizsgán?
-Ja? Azon igen.
-Sikerült?
-Görbül a tetején.
-Grat! Akkor most már jobban ráérsz, gondolom.
-Ja, fogjuk rá.
-Tudunk akkor találkozni valamelyik nap?
-Miért is kellene találkoznunk?

Baluban ezen a ponton megállt az ütő. Miért is kéne -ezt kérdezi?! Hű, hát nem érdekes, ennyit a nők jelzéseiről. Hadd menjen Hajnalka. Legyen a Csepié. Majd a Csepi elviszi, ha kell neki.
Letette a kagylót. El se köszönt, ami nagy parasztság volt azért.

Külön klúja ennek az egész elmesélt kis esetnek, mármint ami Monori Lilla és Tandem Balu között volt, hogy a fiatalasszony és férjemuram még aznap este kibékültek egymással és szeretkeztek egy jó nagyot. Amikor túl voltak az első meneten, s elfáradva erőt gyűjtve a folytatáshoz végignyúltak a takarók és párnák között, Medvecki Pista, mert módfelett bökte a csőrét, feltette a kérdést ifjú feleségének: „mondd csak, édesem, és milyen volt azzal a krapekkal, azzal a, hogy is hívják, Tandem Baluval?”
-Semmilyen – válaszolta Monori Lilla.
-Hogy, hogy?
-Hát úgy, – nevette el magát a fiatalasszony – hogy nem történt végül semmi. Elment tőle a kedvem, tudod az, az ábra, hogy kicsi a kukija.
-Kicsi? Ezt meg hogy érted? Lankadt állapotban?
-Dehogy! Akkor, amikor feláll neki! Jó, hát nem olyan nagyon kicsi, de a tied azért nagyobb!

—————————————————–
A történet és a szereplők a fantázia szüleményei