A Normafa, ahová Tandem Balu ebédidőben kijárt futni, a Szabadság hegy és a János hegy között fekszik. Igazából egy nagyobb területet kell elképzelni, melynek legmagasabb pontján 477 m magasan állt valaha egy öreg bükk, latin nevén Fagus sylvatica, melynek lombja alatt a legenda szerint Mátyás király is megpihent. Szelektől tépett lombja miatt a kirándulók a régi időkben Viharbükknek nevezték. Ide jöttek sziesztázni a Nemzeti Színház tagjai azokon a napokon, amikor nem volt előadás, s itt énekelte el egyszer Schodelné Klein Rozália Bellini Norma című operájának nagyáriáját, ami így kezdődik: „Casta diva, che inargenti queste sacre antiche piante” Az opera főhőse egy druida papnő, aki Gallia sűrű sötét erdejében a Holdistennőhöz imádkozik. A fát 1927-ben villámcsapás érte, elpusztult, helyére 1962-ben új fát ültettek. Ez a kis fácska (mert még most, 2017-ben történetünk írásának idején is így beszélhetünk róla, hja a bükkfa lassan növő fajta) a Nagynorma sí-lejtő bal szélén, fenn a turista-út mellett látható. Emléktábla jelzi, a táblán Devecseri Gábor verse kőbe vésve így szól:

„Normafa,
Hajdanidőn itt lengett lombod a szélben,
Ünnepi hegymászók víg dala szállt körüled,
Normafa,
Majdanidőn lombod közt éled az ének,
Győzve sivár közönyön, győzve dühös viharon.”

A költő bizonyára az élet dühös viharaira gondolt, bár, hogy mikor mire gondol egy költő, azt talán még a Jóisten sem tudná megmondani.

Az imént vázolt normafa-sztorinak csak egy szépséghibája van, mégpedig az, hogy a jelzett kis fácskától körülbelül 60 méterre az autóparkoló szélén a Normafa-síház mellett van egy másik apró fácska szintén emléktáblával megjelölve, ami arról tanúskodik, hogy nem máshol bizony, hanem azon a szent helyen állt a nevezetes fa, amely alatt a Nemzeti Színház színtársulata pihengetett a régi szép időkben, vagyis a Normafa! Az egyik fát a Budapesti Művész és Opera Sportkör ültette, a másikat pedig, a XII. kerületi Tanács. Na már most, turista legyen a talpán, aki itt a „normák” között ki tud igazodni!
Sőt, hozzátesszük: a nevek közt is, hiszen a Szabadság hegy a rendszerváltás után visszakapta régi szép nevét, Svábhegy lett újra. S gondoljunk csak bele, mennyivel jobban hangzik az a szó, hogy „sváb”, annál a szónál, hogy „szabadság”! Így tehát megállapíthatjuk, hogy mindenképpen indokolt volt a névváltás, illetve a visszaváltás!

„Normafa” megjelölés alatt tehát két dolgot kell érteni, egyrészt a híres fát, amiről beszéltünk, másrészt a hegyet, melynek erősen mészkő, vagy dolomit-jellegű talajából kinőtt, bár az előbbiekből kitűnik, ez se korrekt, hiszen éppen az előbb mondtuk, hogy a hegyet ma Svábhegynek hívják. Na mindegy, ne fokozzuk, úgyse tudnánk megfejteni mi az igazság az elnevezések körül.
Az avatatlanok szemében szakadéknak tűnő Nagynorma-sílejtő szélénél megállva eszméletlenül szép kilátás nyílik a városra: hatalmas kiterjedésű világvárost látsz magad alatt, melyet kettéoszt a Duna nyáron acélkék, a téli párásságban tört-ezüst színű szalagja. Mintha a föld felett lebegnél, úgy látod a főbb tájékozódási pontokat, messze a látóhatár szélén a Parlamentet, a hidakat, a Margit szigetet, a Bazilika kupoláját, a Budapest Körszálló tornyát, a sugárutakat, emitt pedig jobb-kéz felől a Kis-Hárshegy lankás vonulatát a makett-városnak tűnő apró házikókkal, s szíved megtelik szeretettel Teremtőd iránt, hogy ezt a csodát látni engedte!

A hegyen több sípálya is található, az autóparkolóval majdnem szemben van a már említett „Nagynorma”, mellette jobbra a „Kisnorma”. Ha a sétányon az ellenkező irányban, a János-hegy felé indulunk, néhány perc múlva elérjük a „Hárompróbást”, ez egy keskeny, meredek pálya, csak az vágjon neki, aki nagyon tud, vagy nagyon merész és feltétlenül ki akarja törni a nyakát. Majd még tovább a „Nagyegyetemi”, a „Kisegyetemi”, a „Zsigray”, és az Anna-rét következik. Az Anna rét is sípálya, félreértés ne essék, csak elég lapos, annyira, hogy a tetején, a turistaút mellett, a nyári félévben akár focizni is lehet, ha a közepén álló egy-szem fácskát egy csellel kikerüli az ember.
Az említett pályák, az Anna-rét kivételével lefutnak a Mátyás-király útig, sőt, bő-havas teleken még tovább lehet csúszni lefelé, a Nagynorma és a Kisnorma folytatása az úton túl a Harangvölgy, ami levezet egészen a Vadaskerti úton lévő buszmegállóig, az ettől balra elhelyezkedő Nagyegyetemi lejtő pedig, a Csőben folytatódik. A keskeny, meredek Cső végül beletorkollik a Harangvölgy alsó szakaszába, így teljes és így kerek az egész.
Nem beszéltünk még arról, mi van a sípályákon túl, a János-hegy irányába? Nos, itt is találnak érdekességet a sísportért rajongók: a sí-sáncokat, ahonnan a nagymenők leugrálnak, szinte egyenesen bele a Dunába!

Tandem Balu jó srác volt, csak betegesen irtózott a szabályoktól, ezen belül a közlekedési szabályoktól különösképpen. Kéjes örömmel szegte meg a KRESZ összes vonatkozó rendelkezését, a táblák jelzéseit, a lámpákat, az útburkolati jelzéseket és a többit. Vigyorgó képpel előzött záróvonalon kívül 110-es tempóban a Böszörményi úton, vagy az Istenhegyi út kanyarjaiban, farolva, megcsúszva tért vissza a szembejövő busz elől a saját sávjába. A következő lámpánál átment a piroson, mert hát nem jött senki. Imádta megráncigálni a halál bajuszát, s a halál meghőkölt ekkora szemtelenség láttán.
Könnyű szívvel tette, ebben az időben nem volt még jogosítványa, amit elvehettek volna tőle!

——————————————————
A történet és a szereplők a fantázia szüleményei