Felért a parkolóba, bakra állította a motort, bukósisakját rászíjazta a kormányra, lazított, szökdelt, karkörzést csinált, és néhány karhúzogatást, majd nekivágott a távnak. 10 km résztávos-futás volt a napi penzum, fel a Jánoshegyi kilátóig és vissza. A műúton futott, odafele egy rövid szakasztól eltekintve végig emelkedett a terep és ez nehéz volt: szaporán szedte a levegőt, mellkasa fel-le járt, szíve bolond módra zakatolt.
A „résztávozás” alatt azt kell érteni, hogy 50-60 méterenként váltogatta az iramot, a rövid, gyorsvágták közé lassúbb szakaszokat iktatott be, majd következett egy-egy újabb résztáv magas térdemeléssel, sarokemeléssel, békaügetéssel, szökdeléssel és felugrásokkal. Mindezt felfele. Mire felért, kilógott a bele. Visszafelé aztán az enyhén lejtős terepen kipihente a hegymenet fáradalmait, lazított, fújt, és gondolkodott. Imádott futás közben elmélkedni a világ dolgairól, mesés ideák cikáztak át az agyán, kristálytisztán látta a valóságot, vagyis nem azt, hanem annak égi mását, – ahogy a költő, Arany János megfogalmazza.

Most is, ahogy ott szedte lőcslábait a parkoló irányába, nemesebbnél-nemesebb eszmék kavarodtak fel benne. Érezte szívének hatalmas verését, tüdejének óriáskohó fújtatását, vérkörei pulzáltak, s szállították az oxigént a masszív gépezetként működő izomrost kötegekhez, és az agyközpont zengő sejtjeihez. Egy képet látott maga előtt.
-Oly szép, és oly szűzies – mondta magában. – Tiszta, mint a frissen hullott hó, vagy a légben szálló bóbitának kecses, karcsú virága!

Hála Arankának, hogy ezt a tündérlányt ígérete szerint elhozta!

Kriszti felülmúlta minden előzetes várakozását: kacéran kunkorodó rövid fekete haja, piros ajka, szeme pajkos villanása teljességgel elbűvölte. Úgy lépett be Balu zaklatott életébe, mint egy varázslat, egyszerre csak ott volt, domborodó fehér pólóban, fehér miniszoknyácskában, karcsún, hajlékonyan és a méznél is édesebben.
-Szépség, kellem, ártatlanság – így foglalta volna össze az első benyomását, ha abban a döbbenettel teli pillanatban össze tudta volna foglalni.

Kriszti kapott egy aranyos, testhezálló keskeny kis íróasztalt, ami a Balu íróasztala és az Aranka íróasztala mellé lett illesztve, oda ült le, amikor túljutottak a bemutatkozás formaságain. Leült, féloldalt fordult a fiú felé és kecses mozdulattal keresztbe tette a lábát. A szoknyácska felcsúszott egészen a combtőig és bepillantást engedett a lírai szépségek legtitkosabb rejtekébe, látni engedte azt az aprócska kis fehérneműt, melynek látása a legmordabb, legszőrösebb férfiszívet is egy csapásra magával tudja ragadni. Lila színű bugyi volt rajta, és Tandem Balu töprengett, mit jelenthet a lila szín?
Zavarba ejtette ez az ártatlan kitárulkozás, a lány arcvonásain, testtartásán egyetlen egy árulkodó jel sem mutatta, hogy tudatában lenne, miféle tündérséget mutat meg akaratlanul.
-Szűz, szép, tiszta és ártatlan – lihegte Tandem Balu, míg lefelé kocogott a Normafa lejtő irányába. -Istenem, ó én édes Istenem köszönöm, hogy mindezt megélhettem!
Nem csak testi vágy volt az, ami felfűtötte érzelmeit, sőt, elsődlegesen nem a tesztoszteron dominált hevületében, inkább valami ismeretlen révület szállta meg, úgy érezte, hogy egy fényes sugár érkezett egyenesen az égből, körülveszi, beburkolja, és az egész lelkét felforrósítja!

——————————————————–
A történet és a szereplők a fantázia szüleményei