„Szűz, szép, tiszta és ártatlan”!

Ha Cseperegi János hallotta volna, mit liheg a barátja futás közben a Normafánál, nagyot röhögött volna, és azt mondta volna: „mekkora nagy marha ez a Tandem Balu”! Pedig hát neki is fejére lehetne citálni a közmondást: „bagoly mondja a verébnek, hogy nagyfejű”, – mert „Csepi”, ahogy barátai nevezték, szintén beégett egy lánynál, mégpedig, mint tudjuk, Székely Hajnalkánál. Hiába, na, senki nem lehet próféta a saját hazájában, ha már a közmondásoknál tartunk.

Végh Krisztinek egyelőre nem adtak tennivalót, figyelembe vették, hogy utolsó, félévzáró kollokviumára készül a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem első évfolyamán. A lányt diákmunkára vették fel, besorolása „adminisztrátor” volt, munkaköre iratrendezés, de a főnökei azt mondták, tanuljon csak nyugodtan, neki most ez a legfontosabb feladata. A két fiatal, Tandem Balu és Végh Kriszti az első pillanattól kezdve megtalálták egymás közt azt a csipkelődő, közvetlen hangnemet, ami a fiatalok között általános, sőt, talán még ennél is közelebb kerültek egymáshoz, legalább is a fiú ezzel hitegette magát esténként elalvás előtt, amikor végiggondolva a napját felidézte azt a sok, apró kedves kis jelet, amellyel a lány lépten-nyomon megmutatta iránta való hajlandóságát.
Melyek voltak ezek?
Nos, apró bolondságok, olyanok, amelyekre okos, komoly, cinikus felnőttek csak legyintenek: egy szemvillanás, egy mosoly, egy véletlen érintés, egy tréfás, pajzán, szexre utaló megjegyzés, vagy egy pajzán megjegyzésre adott csipkelődő vicces válasz. Amire egy bölcs, cinikus, sokat látott, sokat tapasztalt felnőtt férfi azt mondaná: „ugyan kérem, ez nem jelent semmit!”, vagy azt: „mit akar ez a kis fruska tőlem, csak nem gondolja, hogy lépre megyek!”
De ki tudja megmondani, hogy mindig igaza van-e a vén, bölcs, cinikus embereknek? Ha így lenne, nem lenne érdemes élni, igen, ez az igazság, egyszerűen nem lenne érdemes élni!

-Felmegyek futni a Normafához ebédidőben – mondta Balu Végh Krisztinek az egyik nap. – Nem jössz velem? Nagyon király fenn a kilátás! Ezt látnod kell!
-Mi az a Normafa?
-Hát a Szabadsághegy teteje.
-Komoly?
-Ja tökre!
-Jó, nem bánom. Mivel megyünk? Busszal?
-Francokat! Az életbe’ nem érnénk oda. A bejárat előtt parkolok a motorommal, azzal negyedóra.
-Klassz! De én nem ülök motorra.
-Mert? -Tandem Balu egészen meg volt ütközve. Azt hitte, a motorozással bevágódik Krisztinél.
-Mert nem! Olajos lesz a szoknyám. De tudod mit? Megkérem Imre bácsit, küldjön nekünk egy kocsit.
-Egy micsodát?
-Egy kocsit.
-Tessék?
-Egy autót, na!
-Persze! Vagy egy tankot. És ki a csoda az a Béla bácsi?
-Ő a nagybratyóm, a Központi Bizottságban dolgozik, se perc alatt átküld egy autót, ha megkérem.

Baluban bennszorult a lehelet, egy büdös árva kukkot sem tudott kinyögni. Kriszti folytatta.
-Szólunk Aranka néninek, ha visszajön a büféből, mert ugye neki tudnia kell róla, hogy elmegyünk, s aztán húzhatunk, mihelyt felszólnak a portáról, hogy itt a kocsi.
-De, de…-Balu még mindig csak hápogni tudott. -De Arankának miért kell szólni?
-Miért? Ne játszd már az eszed! Csak nem képzeled, hogy elmegyek engedély nélkül! A szabályokat be kell tartani!

Ami ezt követően történt, az enyhén szólva álomszerű volt Tandem Balu számára. Sok évvel később, ha eszébe jutott egyszer-egyszer, eltűnődött, nem álmodta-e?
A lány felvette a telefont, tárcsázott. -Halló – mondta – te vagy az Béci Bá’? Ja én meg én vagyok. Figyelj, kellene nekem most egy autó. Tudsz küldeni egyet? Nem. Nem kell feltétlenül a Merci, jó lesz egy Audi is. Fontos, persze, hogy fontos. Mennyi időre? Egy órára. Legfeljebb kettőre. Jó, köszi, puszi. A sofőr majd szóljon fel a portáról, ha megjött. Csao Bécike. Margit nénit puszilom!

Tandem Balu nem merte letegezni azt az autót, ijedtében „kezitcsókolommal” köszönt neki. Akkora volt, mint egy ház és csúcs-fekete a motorház tetejétől a kipufogóig. A sofőrtől, egy kétméteres kopasz, szőrös óriásgorillától, diszkréten csíkozott világoskék öltönyben, fehér ingben, nyakkendőben, üvegfal választotta el a párocskát, nyugodtan beszélgethettek akármiről, nem hallatszódott előre.
-Van nálad óvszer? – kérdezte a lány.
-Hogy….micsoda? -Balut váratlanul érte a kérdés, alig tudta kinyögni.
-Óvszer. Koton. Tudod, gumi, amit ráhúzol, hogy ne legyen gyerek. Én a mostani barátommal csak akkor fekszem le, ha van nála.
-A barátoddal?
-Ja. Bepasiztam nemrég. Jó fej a srác, akivel jelenleg kavarok, persze nem túl komoly az ügy, bármikor lekoptathatom. Az apja megyei elsőtitkár, a mamája a Nőszövetség vezetője, a nagyapja pedig, képzeld csak, a Hazafias Népfront tiszteletbeli elnökhelyettese. Feri, a krapekom még csak KISZ titkár, tudod ő nagyon fiatal, még tizennyolc sincs.
-Azta!
-Ugye! Szóval van, vagy nincs? Az óvszer a férfi dolga.
-Hát izé….
-Ezek szerint nincs. Nem baj, akkor ma csak kézimunka lesz, s majd legközelebb, ha jobban fel leszel készülve, bedughatod.

Suhant alattuk a nagy, fekete kocsi, már az Istenhegyi úton jártak. Az egyik fényűző villa előtt lassított a sofőr, Végh Kriszti kimutatott az ablakon. -Tudod, ki lakik ebben?
-Fogalmam sincs!
-Hát a Prónay!
-Az a bizonyos Prónay? A „nagy” Prónay? – Balu kapisgálta ki is az a Prónay, gyakran szerepelt a hírekben, ha külpolitikáról volt szó.
-Ja. Ő a nagymamám unokatesójának az öccsének a sógora. A fiával, Pistivel tökre jóban vagyok, nemrégiben együtt buliztunk, de ő már nagyon öreg, majdnem 36. Balatonalmádiban az Annabellában volt összeröffenés, mármint ilyen családi izé. A Prónay család másik ága anyai oldalról a Németh család, Aranka férje, így szegről végről szintén a bácsikám.
-Hihetetlen.
-Miért? Csak nem feltételezed, hogy kamuzok?
-Á, dehogy, egy percig se.
-Na, azért.

Szűz, szép, tiszta és ártatlan, mondta magában Tandem Balu, amikor már lefele jöttek a Svábhegyről és túl voltak a panoráma-nézésen és a kézimunkán. Igen, így van! Még akkor is, ha a szónak nem abban az értelmében szűz, hogy még nem volt senkivel. A tisztaság nem testi dolog, hanem lelki. Jézus Krisztus azt mondta, ha megfürödtetek, és tiszták vagytok, elég csak a lábatokat megmosni, mert a piszok virága nem kívülről kerül bele az emberbe, hanem a szívében nyílik.
Nem emlékezett pontosan a bibliai mondásra, de valahogy ez volt az értelme. Kriszti esetében ez tökéletesen helytálló, tűnődött, az ő tisztasága és ártatlansága belülről jön, a lelkéből árad. A szex semmi, folytatta a belső gondolatot, a szex nem számít, mindenki szexszel.

Átnevelem, mondta magában túlcsorduló örömmel. Elviszem majd a templomba, együtt járok vele hittanra, misére. Kommunistából, és marxistából istenhívővé teszem, feleségül veszem, gyerekeink lesznek, jólétben, boldogan élünk életünk legvégső határáig.
Látta magát Kriszti oldalán, vasárnap van, kék az ég, zöld a fű, nyílnak a parkokban a virágok, kiszállnak a gyerekekkel a Belvárosi templom előtt egy nagy fekete limuzinból, bemennek a déli misére, imádkoznak, énekelnek. Beutazzák a világot Szardíniától Szingapúrig. A jövő pompás képei elszédítették, ahogy a nehéz, nagy autó lustán belefeküdt az Istenhegyi út kanyarjaiba.
Már majdnem lenn jártak a Moszkva téren, amikor megszólalt Végh Kriszti. A lány eddig gondolataiba merülve üldögélt a sarokban.
-Jó volt azért így is, mármint, hogy nem keféltünk. Ügyes vagy Balu, klassz a kezed, de azért legközelebb ne feledd a kotont, mert arra ne számíts egyelőre, hogy leszoplak.
Balut elbűvölte a „leszoplak” szó. Drága kislány. Milyen naiv, mondta magában, milyen édes!
Az irodában az alatt, amíg a fiatalok távol voltak, semmi említésre méltó nem történt. Szathmáriné lefőzte a kávét, Némethné az újságot olvasta.
-Jót sétáltatok ? -kérdezte Némethné, Aranka Végh Krisztitől amikor visszaértek. – Kellemes volt? Ugye milyen szép onnan fentről a kilátás?
-Nagyon szép Keresztanyám – mosolygott tündéri mosollyal édes kis arcán a lány – köszönöm, hogy el-tetszett engedni minket!

—————————————————-
A történet és a szereplők a fantázia szüleményei