Ami Tandem Balu és Végh Kriszti kapcsolatát illeti, a kapcsolat jó ideig rendben volt, majdnem két hosszú hétig, majdnem június végéig. Ekkorra a lánynak már csak két hete volt hátra a diákmunkából.
Ebben az időszakban kevés munka adódott az osztályon, a dolgozók beszélgetéssel ütötték agyon az időt. Főleg Kriszti és Aranka társalogtak családi ügyekről, arról, például, hogy van Fekete Márti néni, gyógyulgat-e, jól érzi-e magát a Mátraházai tüdőszanatóriumban, ami egy fenyvesekkel körbevett gyönyörű park közepén áll 800 méterrel a tengerszint felett, előléptették-e Háross Géza bácsit Szolnokon másodtitkárból első titkárrá, hová, melyik egzotikus dél-amerikai országba utazott tárgyalni Megyeri Henrik, és mit mondott a rádióban legutóbb Pozsgai?
Pozsgai is rokon volt szegről-végről, nem derült ki a beszélgetésből kinek hányad íziglen unokatestvére, sógora, vagy nagybátyja. Balu egyébként is kezdte már unni a témát, kezdte keverni, hogy ki kinek a kicsodája.

Ezen a rádióbeszéden hosszasan elrágódtak. Elhangzott ugyanis egy kijelentés: ” …a rendszer hibái nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy 56-ban az általános elégedetlenség fegyveres ellenállásba menjen át”
-Nem tudom, hogy értette Imre bácsi ezt az egészet – mondta Kriszti a keresztanyjának. -Azt tessék nekem megmagyarázni Aranka néni, hogy ha tényleg a nép elégedetlensége váltotta ki az ellenforradalmat, akkor hogy lehet az, hogy az én ízig vérig munkásszármazású nagybátyám megy oda fegyvert ragadva, hogy rendet csináljon? Patkó Tamás bácsi talán bizony a saját népe ellen harcolt és áldozta fel életét a Köztársaság téren?
-Dehogy, dehogy! -Aranka ingatta a fejét és megnyugtató mosolyt küldött a lány felé. – Csacsi lány! Tamás bátyád hős volt, e felől egy pillanatnyi kétséged se legyen! A hazájáért és a proletár nemzetköziség ügyéért halt meg. Emlékét örökre megőrizzük a szívünkben. A téren, a márványmedence közepén ott áll magas talapzaton, örök mementóként a szobor: a proletárdiktatúráért harcoló, és halálos sebbel összerogyó munkás monumentális alakja. Soha többet 56! Soha többet ellenforradalmi lázadás! De, figyelj csak, egyikünk se hallotta élőben a beszédet, se te, se én, csak azt hallottuk, ami a hírekben elhangzott. Nekem az a véleményem, hogy a teljes beszéd ismerete nélkül nagyon nehéz állást foglalni, még mi kommunisták is, akik számára a dialektikus gondolkodás olyan, mint az éltető, friss levegő, beleesünk abba a hibába, hogy kiragadunk a szövegkörnyezetből egy mondatot, s annak alapján mondunk ítéletet. Meggyőződésem, hogy, ha az egész beszédet ismernénk, nem nyugtalankodnánk egyetlen megjegyzés miatt. De majd megkérdezem Imrétől legközelebb, ha találkozunk, talán ott lesz a június 27.-i szokásos László-napozáson, hogy, hogy értette?

Kriszti hallgatott egy sort, gondolkodott, törte a fejét. Úgy ült az asztal mellett, ahogy máskor is szokott, keresztbe tett lábakkal, combtőig felcsúszó, mindent láttató, hófehér-porcelán miniszoknyában, Tandem Balu felé fordulva. Most is a lila bugyi volt rajta, Balu tudta már, hogy miért, a lány Újpest drukker volt! Finom kávéillat terjengett a szobában és cigarettafüst, melyet a nyitott ablakon bejövő huzat Tandem Balu felé sodort. Szathmáriné egyelőre nem folyt bele a disputába, újságot olvasott, és elmerülten kanalazgatta a kefírjét.

-Én, úgy tudom, hogy az ellenforradalmat az imperialisták ügynökei által felheccelt csőcselék robbantotta ki – folytatta összeráncolt homlokkal a lány. -Ennivalóan édes volt így, a komolykodó, szomorkás, tündérlány pofikájával. -Kérek szépen én is egy korty kávét Keresztanyám.
Szathmáriné, Arankát megelőzve felállt, szétporciózta a kávét a csészékbe, Végh Krisztinek is töltött. A lány ránézett, kedvesen rámosolygott: köszönöm Jolán néni!
-Nagyon szívesen! – viszonozta Szathmáriné, szintén mosolyogva. Újra helyet foglalt, beleszürcsölt a kávéjába, kanalazott a kefírből, s folytatta az újságolvasást.

-Helyesen tudod – bólogatott Némethné -így van! -A Kommunista Párt országunknak, a Magyar Népköztársaságnak vezető ereje, aki ellene lázad sötétben bujkáló, aljas ellenforradalmár, méltó a dolgozó nép megvetésére és a legszigorúbb ítéletre.
-Odament – mondta a lány most már pityeregve -oda, arra a rohadt térre és megölték! -Karhatalmista volt szegény, egyszerű, tisztaszívű katona, aki a kötelességét teljesítette. Az egész nem történt volna meg, ha a fellázított rohadék csürhe nem töri be a Pártház ajtaját és nem nyomul be az épületbe. Gyilkos gazemberek! Szerencsétlen kiskatonák csak az életüket védték!
Sírt, a könnyek leperegtek csinos pofikáján, s ahogy előrehajolt ültében, rápotyogtak az íróasztalon lévő aktakötegre.

Balu lesütötte a szemét, egy iratot tanulmányozott maga előtt az asztalon, aminek egyetlen betűjét sem látta. Szemét vörös köd lepte el, egész bensője remegett.
-De hát ez nem így történt! – dühöngött magában. -Pont fordítva volt. Az ávósok lőttek bele a fegyvertelen tömegbe, akkor halt meg az első sortűzben sok emberrel együtt az én nagybátyám is. Fejlövést kapott, azonnal vége volt. Ezt követően szereztek fegyvert a felkelők, és ostromolták meg a Pártházat! Ez az igazság!
Már majdnem kirobbant belőle a szó: a te nagybátyád lőtte le az én nagybátyámat, igen, Patkó Tamás gyilkosa Kelemen Ákosnak! – alig tudta türtőztetni magát.
Szathmáriné, aki a beszélgetés alatt a szeme sarkából figyelte, és észlelte, hogy majd’ felrobban a méregtől, megszólította. Felnézett az újságból, rámosolygott.
-Megkérhetném valamire Balu? -Mézédesen csengett a hangja. -Hozna nekem a büféből tíz deka párizsit és két kiflit? Görcsöl a gyomrom az éhségtől!

Delet kongattak a rádióban. Némethné, és Szathmáriné elindultak az ebédlőbe.
-Legalább egyedül maradnak egy kicsit a fiatalok – kacsintott rá Aranka, a kolleganőjére felfelé menet a főlépcsőházban. -Olyan tündériek tudnak lenni, majd felfalják egymást a tekintetükkel.
-Ühüm -hagyta jóvá Szathmáriné.
-Balu se járna rosszul, ha benősülne egy ilyen jó családba.
-Azt gondolod?
-Igen, ez a véleményem!
-Hát, te tudod Arankám…

Az irodában eközben a következő párbeszéd hangzott el:
-Felmegyünk a Szabihegyre ma? – kérdezte a lány, incselkedő hangon. Produkált egy kacér szemvillantást, átváltotta keresztbe tett lábait. Egy pillanatra látható lett megint a lila bugyogó. Balunak a Dózsát gúnyoló Fradi nóta jutott az eszébe: „Boci, boci kecske, menjünk ki Újpestre, ott játszik a Dózsa, lila bugyogóba”
Kriszti tovább erősködött. -Felhívom Béla bátyámat a kocsi miatt. Na, mit lősz?
-Ma nem jó – szabadkozott Tandem Balu.
-Nem? És miért nem, ha szabad kérdeznem?
-Mert ma trenyálnom kell.
-Ne mán! Mindig az a hülye trenya!
-Ja.
Nézte a fiú eltökélt képét. Lepergett a pillanat.
-Tudod mit? Menj akkor a p…ba!

Tandem Balunak ez után a nap után soha többé nem volt alkalmas, hogy kettesben menjen fel a hegyre Végh Krisztivel. Nála kifújt a dolog. A lány néhányszor még bepróbálkozott, aztán leesett neki a tantusz, és attól kezdve békén hagyta. Három nappal később áthelyezték a társosztályhoz, az volt a hivatalos magyarázat, hogy az ottani munkát is meg kell ismernie.

—————————————————–
A történet és a szereplők a fantázia szüleményei