IX/2.

„Harmadnap a hunok hada, mint új vihar feltámada. Harmadnapon kürtödbe fúsz, Torda fia hős Bendegúz!”
Harmadnapra Roth Emil átnézte a KISZ vezetőképző-tábor programtervezetét.
-Itt tudnád hagyni? – kérdezte a lánytól.
-Persze Emil!
-Köszönöm.
-Milyen szerinted?
-Jó. Azért lenne hozzá egy-két konstruktív javaslatom.
-Például?
-Én például délutánra nem tennék be előadást, ebéd után inkább pihenjen, fürödjön, sportoljon a társaság. Este pedig, vetélkedő helyett kapcsoljátok be a magnót, s menjen a csűrdöngölős. Hozzáírom az észrevételeimet, ha gondolod.

Hajnalka, töprengő képpel állt az íróasztal előtt. A férfi most nem kínálta hellyel, sok dolga volt. Habozása mélyén Nemesné korábbi dörgedelmei álltak: „nem tűrök lébecoló embert a táborban”.
Emil rájött, mitől fél Hajnalka.
-Ne izgasd magad. Mint a Hivatal KISZ-szervezetének titkára én fogom aláírni, s tartom a hátam mindenki felé.

A szervezőbizottság egyhangú szavazással elfogadta a Roth Emil által javasolt változatot. Mind az öten mellette voksoltak. E szerint az előadások egy órával korábban, reggel nyolckor kezdődnek majd, a délután viszont szabad lesz. Az esti közösségépítő vetélkedő-műsorok csak, mint alternatív lehetőség kerültek bele a programba: e szerint a fiatalok maguk dönthetik el, mit akarnak csinálni este, buliznak-e, vagy vetélkednek?

IX/3.

Minden emberel előfordult már életében, hogy volt hülye, abszurd, megfejthetetlen álma. Csepregi János ember volt, így hát neki is volt. Egy éjjel különös álmot látott. Nagy terem közepén vagy a szélén állt egyedül, magányosan, míg körülötte zajlott az élet, jöttek mentek az emberek, kezükben pezsgőspohár, papírtálca szendviccsel, süteménnyel. Valami rendezvény lehetett, ahogy reggel vissza tudott emlékezni. Székely Hajnalka néhány lépésre tőle ismeretlen emberekkel társalgott. Felpillantott, meglátta, hogy ott van, s így szólt: „Odamegyek Jánoshoz.” Otthagyta őket, s ment. „Szervusz János”, mondta. „Mit csinálsz?” Közelebb lépett, hozzásimult, ő pedig, át se gondolva mit tesz, lehajolt, és megcsókolta. A lány visszacsókolt, érezte nedves ajkát a száján. Kicsit hátrébb lépett. Átkarolta a derekát. Két szelíd keble alatt fogta át, ott, ahol a kedves halom éppen domborodni kezd. Érezte alkarján a domborulatot. Így álltak néhány észvesztő pillanatig, aztán elment a kép, elszállt az álom.
Frissen, jókedvűen ébredt. Benne volt egész nap az álom bizsergető hatása. Égből jött jelzés? Talán! Már reményemet vesztettem, mondta magában, most újra hiszek és, harcba szállok Székely Hajnalkáért!

A szerelemben a testiség nem ok, hanem következmény – okoskodott – és a mi kapcsolatunk maximálisan ilyen lesz!

—————————————————–
A történet és a szereplők a fantázia szüleményei